„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim otthon lesznek” hangzott el a híres mondat II. Vilmos német császár szájából 1914 júliusában. Az elképzelés világos volt, a császári csapatok egy villámháború keretében legyőzik Franciaországot, és még a tél beállta előtt diadalmasan hazatérnek. A valóság ennek az ellenkezője lett, a kezdeti lendület kifulladt, aminek egy végeláthatatlan állóháború lett a következménye, pár kilométernyi előrehaladásért is számtalan katona áldozta az életét, döntő harctéri győzelemre pedig nem került sor. Erich Maria Remarque világhírű regényének címe tökéletesen példázza az eseményeket „Nyugaton a helyzet változatlan”.
II. Vilmos német császár / Forrás: AFP
Alig több mint 100 év elteltével kísértetiesen hasonló helyzet állt elő keleti szomszédunk, Ukrajna területén. Bár azt nem tudjuk, hogy mit mondott Vlagyimir Putyin orosz elnök, mielőtt 2022 februárjában kiadta a parancsot Ukrajna megtámadására, az azonban bizonyos, hogy a cél egy gyorsan kivívott győzelem lett volna, hasonlóan a 2014-es krími eseményekhez. Az orosz hadsereg három oldalról indított támadást egyszerre, keleten a szakadár államok irányából, délen az elfoglalt Krím félszigetről, északon pedig részben Fehéroroszország, részben Oroszország területéről.
Gyorsan egyértelművé vált azonban, hogy az oroszok villámháborús elképzelése nem fog sikerrel járni, amit jól példáz, hogy a főváros, Kijev ellen indított támadásukat teljesen be kellett szüntetniük.
Ennek ellenére a déli fronton jelentős katonai sikereket értek el azáltal, hogy előbb 2022 márciusának az elején bevették Herszon városát, majd május közepén egy hosszú és véres ostrom után elfoglalták Mariupolt is, ezzel megszerezve az Azovi-tenger partszakasza feletti teljes irányítást.
2022 őszére fordulat állt be a harctéren, Ukrajna magához tudta ragadni a kezdeményezést. A szeptemberben lezajlott harkivi ellentámadás során jelentős sikereket értek el a keleti fronton. A megfelelően kidolgozott megtévesztésnek, a gyorsan és precízen végrehajtott taktikának, valamint a nyugatról egyre nagyobb mértékben beáramló felszerelésnek köszönhetően szinte teljes egészében visszafoglalták a Harkivi közigazgatási területet, valamint a Donyecki területhez tartozó Liman városát. Ezt követően sikerült megtartaniuk a lendületüket, aminek köszönhetően Herszon városának feladására kényszerítették az orosz csapatokat, akik a Dnyeper túlpartjára vonultak vissza.
A 2022-es harctéri történések párhuzamba állíthatók az első világháború nyugati frontján 1914-ben lejátszódott eseményekkel.
A támadó fél kezdetben jelentős katonai sikereket ért el, és bár közel került a főváros elfoglalásához, azt végül nem sikerült megszereznie – első marne-i csata –. Ezt követően a védekező oldal át tudta venni a kezdeményezést, nagy területet képes volt visszahódítani, majd az ellentámadás – versenyfutás a tengerig – végén kialakult egy hosszú frontvonal – első ypres-i csata –.
A 2023-as év szintén számos hasonlóságot mutat az első világháború második évével, vagyis 1915-el. Mindkét esetben elmondható, hogy a frontvonalak lényegében teljesen befagytak, egy végeláthatatlan állóháború kezdődött, amelyben lényegi területváltozás nem történt. Az ukrán hadsereg – hasonlóan 1915-ben a franciához – megpróbálkozott több helyen is az áttöréssel, ezek azonban nem jártak sikerrel. A másik oldalon az oroszok szintén vezettek támadásokat, azonban Bahmut elfoglalásán kívül – aminek a stratégiai jelentőségét sokan megkérdőjelezik – ők sem tudtak lényegi eredményt felmutatni. Hasonlóság figyelhető meg az alkalmazott hadászati technikák esetében is, a gyorsan mozgó alakulatokkal szemben felértékelődött a tüzérség szerepe, amelyek a modern korban már kiegészülnek a drónokkal is. Ezek felhasználásával mindkét fél nagy figyelmet fordít – fordított – a másik infrastruktúrájának szisztematikus rombolására, ezzel is nehezítve a logisztikai kihívásokat, valamint folyamatosan növelve a hátországra nehezedő nyomást.
Az orosz-ukrán háború területi változásai / Forrás: BBC
Amennyiben a történelmi mintázat folytatódik, akkor az orosz-ukrán háború még hosszú évekig is eltarthat anélkül, hogy a harctéren döntő győzelmet tudjon kivívni valamelyik fél. Az I. világháború végül a hátországra nehezedő egyre nagyobb terhek, a háború támogatottságának drasztikus csökkenése, valamint a fokozódó ellátási problémák miatt ért véget. Jelenleg nehéz azt megmondani, hogy melyik oldal áll ehhez közelebb.
Oroszország kétségkívül szenvedett el katonai-, és gazdasági veszteségeket, ezek mértékének megállapítása azonban nagyon nehéz. Szintén kérdéses a hátország helyzete, valamint a háború társadalmi támogatottsága. Az egyértelműen kijelenthető, hogy az előzetes villámháborús várakozások nem igazolódtak be, az elért katonai eredmények messze elmaradnak a várakozásoktól. Továbbá az ukránok többször is vezettek már akciókat az orosz hátország jelképes pontjai ellen, elég csak a krími híd felrobbantására gondolni. Ezeknek a hatására elképzelhető, hogy nő az elégedetlenség, amelynek lehetett egy megnyilvánulása a Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner csoport júniusi puccs kísérlete. Az azonban egy napon belül véget ért, arról pedig nincs hír, hogy bármilyen folyamatot elindított volna.
Lángoló krimí-híd 2022. október 8-án. / Forrás: AFP
Ezzel szemben Ukrajna esetében még összetettebb a kérdés. Az egyértelmű, hogy mind népessége, mind mérete, mind az elérhető erőforrás készlete miatt önmagában nem tudna ellenállni Oroszországnak. Ehhez szüksége van a nyugati országok támogatására, amely tényező miatt még nehezebb a kérdés vizsgálata, hiszen nem csak az ukrán hátországot, hanem a támogatást nyújtó államokat is vizsgálni kell. Ez az elemzés túlmutatna jelen cikknek a terjedelmén, az azonban szinte bizonyos, hogy az I. világháborúhoz hasonlóan az Amerikai Egyesült Államok szerepe most is döntő faktor lehet.
Ami biztos, hogy Ukrajna, és kifejezetten az ukrán civil lakosság sokkal nagyobb veszteségeket szenvedett, mint az orosz, rengeteg ember vesztette életét, vagy menekült külföldre, számos város pedig szinte a földdel vált egyenlővé.
Morálcsökkentő tényező lehet az is, hogy bár az utolsó jelentős katonai eredményeket az ukrán oldal érte el, de a 2023-ra beharangozott nagy ellentámadás kudarcba fulladt, azóta pedig egyes szakaszokon az oroszok tudták magukhoz ragadni a kezdeményezést.
Összességében elmondható, hogy számos párhuzamot lehet vonni az I. világháború nyugati frontja, valamint az orosz-ukrán háború alakulása között. Mindkettő villámháborúnak indult, mindkettőből egy hosszú és véres állóháború alakult ki. Ahogyan 1915-ben, úgy 2024 elején sem látható még, hogy ki fog a végén felülkerekedni. A választ pedig könnyen lehet, hogy most sem a harctérről fogjuk megkapni.
