Reaktor

Urbánusok és a magyar fajvédők eszmeisége
A Horthy rendszer két meghatározó eszmeáramlata: az urbánusok és a fajvédők.

 

Urbánusok

A magyar állam 1918-1919-es összeomlása és a magyar nemzet szétzilálódása után a polgári radikálisok jelentékeny része emigrációra kényszerült. Őket tetették felelőssé a felbomlásért és a trianoni katasztrófáért. Azonban az 1930-as évek elejére egy új generáció lépett a porondra, akik felülírták az addigi polgári radikálisok által uralt baloldali közbeszédet és ez a csoport pedig nem volt más, mint az urbánusok, amelyhez a legkönnyebben a Nyugat folyóiratot tudjuk kötni. Az urbánusok ahogy maga az elnevezésük és utal rá egyfelől nagyrészt a városi polgárság alkotta másfelől pedig a szélsőjobbal szemben a városban a haladás és a kultúrának a szívcsakráját látta. A polgári radikálisok közt és az urbánusok közt egyetértés volt a Horthy rendszer teljes elutasításában, a polgári kultúra háttérbe szorulásának helytelenítésében és a liberalizmus védelmében, valamint az antiszemitizmus elleni küzdelem terén. Ezenfelül jellemző volt rájuk valamiféle kapitalizmus ellenes szociáldemokrata szellem.

Az urbánusok egyszerre voltak egy irodalmi, valamint egy intellektuális és politikai csoportosulás, akik hasonlóan a népi írokhoz elvetették a status quo-t, de közben merőben más gondoltak a létezés legtöbb kérdéséről, aminek következményeként létrejött egy olyan csatatér, amely megosztottságnak a hatását még máig érezni.  

Az urbánusok nem alkottak egy kiforrott ideológiai nézet rendszert, hanem egy lazán összekapcsolódó értelmiségi, gondolati csoportosulás volt. A közösségnek alapvetően nem lett volna célja a zsidók melletti agitálás, de a külvilág és a politizáló közvélemény sarokba szorította őket, hogy színt valljanak. Ennek következtében alakult ki az a szintén a közgondolkodást máig meghatározó közvélekedés, hogy a baloldal nemzetietlen, ugyanis az urbánusok és az általuk képviselt baloldali értékek képviselete nem tudott úgy tűnni, mint egy életbevágóan „magyar” és „nemzeti” dolog, ugyanis ráragasztották a kozmopolita zsidó bélyeget és ennek köszönhetően a baloldalt máig nemzetietlenként aposztrofálják sok esetben (bár nyilván ezt a toposzt azért ezt követő egyéb történelmi események is sok esetben életben tartották.) 

Az urbánusok (és nem mellesleg a polgári radikálisok) meglátása szerint úgy lehet elérni az asszimilációt, hogy először a magyarságot kell felemelni tehát létre kell hozni egy “új Magyarországot”, amihez aztán lehetségessé és érdemessé és válik minden népcsoport asszimilációja. Ez az arisztokratikus doktriner gondolkodás sok esetben szintén máig jellemzője a magyar baloldalnak. Visszatekintve aligha kérdéses, hogy ez az előbb említett az urbánusok által támogatott asszimilációs modell többszörösen is zátonyra futott. Ennek azaz egyszerű oka, hogy nem lehet egy hosszú múltra és tradíciókra visszatekintő népet felülről mesterségesen átformálni.

Aligha mehetünk el az irodalomhoz való attitűd mellett az urbánusokat vizsgálva. Az urbánusok a városi irodalmat kiműveltebbnek, bonyolultabb és sokrétűbbnek tehát magasabb rendűnek tartották, ezzel szemben a népi írók ezt teljes mértékben visszautasították. Az urbánusok nem tekintették ellenségeiknek a falusiakat és pont ezért irigységgel vegyes félelemmel szemlélték a népiek sikerét a falvakban. 

A magyar fajvédelem

Noha a magyar fajvédelem homályos csírái egészen a dualizmus koráig visszavezethetőek, ennek ellenére mégiscsak egy egészen új, az 1. világháborút követő összeomlás következtében létrejövő eszméről beszélhetünk. Az eszmeiség legismertebb alakjai közé tartoztak Bajcsy-Zsilinszky Endre, Gömbös Gyula, vagy éppen Szabó Dezső. Mivel harcos nacionalista, függetlenségi párti figurákként nem sok babér termett a dualizmus alatt Magyarország számára ezért a magyar fajvédelem meghatározó figurái semmilyen nosztalgiával nem tekintettek vissza a dualizmusra. Meghatározó élményeik a háborúhoz, a román betöréshez, a tanácsköztársasághoz és a nagy Magyarország széteséséhez kötődtek. Különös keménységgel ítéltek meg a tanácsköztársaságban a magyarországi zsidóság szerepét, valamint szintén rosszallással tekintettek a forradalomra emiatt a radikális reformjaikat parlamentáris szinten, jogszerűen akarták keresztülvinni szemben a Tanácsköztársasággal.

A fajelmélet és a fajvédők nem feltétlen alkotnak közös halmazt. Noha a magyar fajelmélet nyilvánvalóan sokat merített a magyar fajvédők gondolataiból, de az átfedés mégsem teljes, ugyanis a fajelmélet elsősorban francia és német mintákból építkezett. Ezzel szemben a magyar fajvédők jelentékeny része elutasította mind a náci ideológiát mind pedig a fasizmus hazai formáit.  A fajelmélet céljai között szerepelt a magyarság megóvása, mind külső, mind belső ellenségektől, illetve az alsóbb, illetve a középső társadalmi rétegek erőteljes képviselete.

A fajvédők eszméi az egyik legjelentősebb hatást gyakorolták a kornak a népességére. A fajvédők hatására jött vissza a köztudatba a magyar nemzet veszélyeztetettségének az érzése, valamint a szocialista eszmét is nekik sikerült nemzeti érzülettel feltölteniük. Mindeközben sajnálatos módon a politikai spektrum középpontjában helyezték az antiszemitizmust, semmibe vették az alapvető szabadságjogokat, továbbá támogatták a tekintélyelvűséget és a környező népek lenézését.

Szintén meglepő az a különbség, hogy a századforduló politikai nyelvezetét összevetjük a magyarság és a magyar kultúra védelmére hivatott fajvédők által használt nyelvezettel akkor a kettő közti különbség megdöbbentően nyilvánvaló az előbbi javára.

A favédők mint ahogy már az elnevezésük utal rá a magyarságra elsősorban nem egy felvehető, elsajátítható identitásképző vívmányként tekintettek, hanem egy örökletes dolognak tartották. (Ugyanakkor ebbe örökletes közösségbe beleszámították a történelmileg asszimilált népfajokat is.) Ezt jól mutatja az is, hogy a fajt és a nemzetet felváltva használták tehát egylényegűnek tekintették. Ennek köszönhetően a világtörténelemre is különféle fajok közti fennmaradásért való harcként tekintettek, amelyben csak az erővel vívhatsz ki magad és a fajod számára megbecsült pozíciót. Nem hittek a zsidók asszimilációjában úgy hitték, hogy ez a póz valójában egy hazug taktikai lépés a zsidók részéről, hogy a valódi imperialista céljaikat keresztül vigyék. 

Mindkét értelmiségi csoportosulás állításai és társadalomformájú erejük máig visszhangot vernek a magyar közélet csataterén és sok szempontból mindmáig jól leképezik a politikai erőviszonyokat. A vidék-város ellentét egészen mostanáig jól tapintható némi ideológiai felöntéssel. Vagy éppen a nemzethalál gondolata, amely Trianonból fakadó neurózisnak köszönhetően továbbra is csak részlegesen tudta feldolgozni a magyarság, bár kérdéses, hogy a feldolgozás vajon helytálló cél-e.

 

süti beállítások módosítása