Reaktor

Érdemes visszatérni a templomokba

avas.jpg

Avasi református templom, én ide járok vasárnapi Istentiszteletre

Manapság egyre többen gondolják úgy, hogy a vallás valami maradi dolog, csak egy mese a buta embereknek. Ezzel számos közösségi médiában megfogalmazott komment esetében szembesülök, és az is gyakori tapasztalat, hogy akik ilyen leegyszerűsített ellenszenves gondolatokat írnak le, azok általában nem is ismerik azt, amiről beszélnek. Ezt abból tudom megállapítani, hogy többek között keverik a különböző történelmi egyházakat, külön fájdalmas volt olvasni a katolikus lelkész vagy a református mise kifejezéseket, mert ezeket nem így nevezzük. Ezt nem csak a hívők számára illik tudni, hiszen ez történelmi és tájékozottsági kérdés is, az intelligencia egyik alapköve pedig az, hogy tiszteletben tartjuk egymás vélekedését, nem nézzük le a másik embert.

A fiatalok szellemi egészsége egész Európában rossz állapotú, és a Z generáció tagjai sem különböznek abban, hogy keresik fiatalként az identitásukat. Sajnos a rengeteg tájékozatlan egyházellenes megszólalás viszont elijeszti őket a templomoktól, ahol évszázadokon keresztül az európai emberek meg tudták találni a válaszokat a kérdéseikre. Fontos kiemelni, hogy nem önmagukat, hiszen a templomban az emberek Istent keresik.

gorog.jpg

Görögkatolikus templom Miskolcon, engem itt kereszteltek meg (Forrás: turistamagazin.hu)

Rengeteg film és zene készült már arról, hogy a vallás önbecsapás, és amúgy is a papok pedofilok, na meg nagyon gorombák. Ezek után nem csoda, hogy a fiatalság nem mer templomba járni. Egyrészt fél tőle, mert ismeretlen hely, ismeretlen emberekkel és szokásokkal, sajnos. Másrészt kellemetlennek és vállalhatatlannak érzi, mert ebben a korosztályban sosem volt népszerű az alázat vagy a fő bűnök kerülése, a jelenkor némelyik vallásgyalázó, önamagát egyébként nagyon keménynek tartó, de valójában klisés alkotása pedig méginkább csökkentik az esélyét, hogy az említett korosztály követendőnek érezze. Az ilyen és ehhez hasonló alkotásra egy érett felnőtt azt mondja, hogy igénytelen és komolytalan, de a fiataloknak még nincs kiforrott személyisége, ezért amennyire komolyanvehetetlen, annyira veszélyes is a fejlődésükre, mert értéktelenséget közvetít, ráadásul a kereszténységbe már ezerszer belerúgtak, az előadó ha a saját szintjén is, de lehetne eredetibb, ha már mindenképp polgárpukkasztani akar. Így nem lesz ő a "real OG".

tn4-nyiregyhaza_evangelikus_templom.jpg

Nyíregyházi evangélikus templom

Én református gimnáziumba jártam, így hiába görögkatolikusnak vagyok megkeresztelve, a református szokásokat ismertem meg. Aki esetleg nem tudja mi a különbség: több egyház is van Magyarországon és Európában is, ezek a katolikusok, protestánsok és az ortodox. A katolikusok lehetnek római és a hozzájuk tartozó görögkatolikusok. A protestánsok pedig külön egyházakat alkotnak, ide sorolhatók a reformátusok és evangélikusok is, de az Angliában játszódó filmekből ismert anglikánok is. A katolikusok misét, a reformátusok Istentiszteletet tartanak. Különbség az is, hogy a reformátusoknál nem vetünk keresztet templomba belépésnél.

Ha kiválasztottuk melyik templomba szeretnénk elmenni, akkor érdemes utánanézni, melyik egyház temploma és ott mik a szokások, hogy ne okozzunk kellemetlenséget. Mivel katolikus családban nevelkedtem, ezért én az első alkalommal, amikor református templomba léptem be, akkor ösztönösen keresztet vetettem, még szerencse, hogy nem látta senki, kellemetlen lett volna. Egyébként pedig nem kell félni, a történelmi egyházak templomai nem olyanok, mint ahogyan egy-egy Hollywoodban készült szenzációhajhász film bemutatja. Tapasztalatom szerint barátságosak az emberek, ami nem csoda, hiszen a Biblia a békét és szeretetet hirdeti.

A mémkultúrában megfigyelhető, hogy a fiatalok egy része az ortodox kereszténységet tartja a "legbázisoltabbnak"

Szomorú látni, hogy a hittől elijesztett és eltávolodott generáció milyen szélsőséges valláspótlékot talál egyes közösségekben. Erre példa a pride is, ami ráadásul már kisajátított magának evangélikus templomokat is a skandináv országokban. Fura látni, hogy azt mondják magukra, hogy keresztények, miközben a Biblia tanításaival összeegyeztethetetlen műsorokat tartanak saját maguknak és sajnos gyermekeknek is. Önmagában a mozgalom neve is egy főbűn: a büszkeség.

Tévhit az is, hogy aki aktívan hívő és templomba járó, az csak mindig feszült és merev, és kifejezetten keserű ember lehet. Az utóbbi évtizedek során be lettek csapva az emberek, ugyan is ennek éppen az ellenkezője igaz. A templomba járás erőt ad, és olyan tanítást, amit a hétköznapokban is jó, ha alkalmazunk, tartozhatunk egy közösséghez, ami nem kihasznál vagy felhasznál minket, hanem örül nekünk. Korunk nagy problémája az egyén elszigeteltsége és a magány is. A túlzott individualizmus ezt okozza, és azt a hamis érvet hozza fel, hogy önmagunkat valósítjuk meg. Valójában azonban csak illúzióról van szó, mert az emberi lét csak akkor lehet igazán boldog, ha tartozunk valahova. 

tornakapolnai-reformatus-templom.jpg

Református templom, Tornakápolna (forrás: Nádas Fogadó Teresztenye - Látnivalók: Tornakápolna református templom (nadasfogado.hu))

Érdemes tehát megtapasztalni esküvőkön túl is, kiskörúton belül és kívül, hogy milyen érzés részt venni egy olyan szertartáson, ami felmenőinknek még alapvetés volt. Én biztos vagyok benne, hogy sokkal többet segít, mint az önjelölt motivátorok vagy a belpesti értelmiség kliséi. A helyzet nem reménytelen, jó látni, hogy a hatalmas szembeszél ellenére is sokan hisznek, ez a rengeteg kereszténységet hirdető youtube videó alatti hozzászólásokból is kiderül. Kellemes vasárnapot kívánok!

Ha az ortodox ének nem lett volna elég, van katolikus is

süti beállítások módosítása