Reaktor

Miért lenne veszélyes a Fideszre Magyar Péter mozgalma?

magyar_peter.jpg

Egy vagy két hónappal ezelőtt bizonyára sokkal kevesebben ismerték Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférjének, a Diákhitel Központ volt vezérigazgatójának, Magyar Péternek a nevét. A kegyelmi botrány [kapcsolódó elemzésünk] következtében a Magyar egy ritkán látott offenzívát indított a kormánypártok legfelső köre ellen, azóta már a Talpra Magyarok Közössége is zászlót bontott március 15-én.

Minden párton belül vannak érdekcsoportok, tapintható vagy nem tapintható törésvonalak. A pártok lényege, hogy közel hasonló értékekkel és érdekekkel rendelkező embereket tömörítenek egy táborba, amely magával hordozza a belső disputák létét is. Azonban az nem mindegy, hogy ezek a belső feszültségek mennyire kezelhetőek. Amennyiben a domináns pártból kiválik egy jelentős támogatottságú csoportosulás - amellyel a választóik is tudnak azonosulni -, akkor az jelentősen ronthat a kormánypárt támogatottságán.

Tekintve, hogy jelenleg rengeteg olyan kérdés van a politika napirendjén, amely a Fideszre szavazók számát csökkenti a teljes népesség körében; adekvát kérdés lehet, hogy egy Fidesszel hasonló értékrenden álló, de azzal vitatkozó pártocska képes lenne-e érdemben alternatívát jelenteni az elbizonytalanodó kormánypárti szavazók számára? Bár sok a spekuláció Magyar Péter jövőbeli pártja körül, azok rendre mellőzik a politikatudomány által felkínált elemzési kereteket. Ebben a cikkben ezt a hiányt kívánjuk a fogyaszthatóság határán belül pótolni.

A domináns pártrendszer irodalmából érdemes szemezgetni, amikor a magyar ellenzék helyzetét vizsgáljuk. Itt is érvényes az a közhely, hogy "könyvtárnyi irodalommal rendelkezik", így ennek a felidézésére itt nem fog sor kerülni. Domináns pártok alatt azokat a pártokat értjük, amelyek valamilyen paraméter(ek) mentén jelentősen eredményesebben politizálnak az ellenzéküknél. A lehetséges szempontok magukba foglalhatják a kormányzás idejének hosszát (2-3-4 cikluson keresztül megszakítások nélkül kormányoznak) vagy a törvényhozási többség robusztusságát (kétharmad, háromnegyed stb.).

Az ellenzék ezzel szemben többféle gonddal is küzd. Miután régen voltak kormányon, az emberek szemében nem tűnnek kormányképesnek, erőforrásbeli hátránnyal rendelkeznek, ráadásul sokan vannak és kicsik is. De mit tehet az ellenzék? Mit tudnak csinálni annak érdekében, hogy versenyképesebbé váljon? Patrick Dunleavy brit politológus több hipotézist és lehetséges alkalmazkodási módot is megfogalmazott tanulmányában.

patrick-dunleavy-fba_24dbe681_fill-400x400_format-png.png

(Patrick Dunleavy, brit politológus)

Dunleavy szerint a domináns párt versenyelőnye több tényezőnek az együtthatásából származik. A modell szerint a (1) domináns pártok egy kiterjedt ideológiai síkot uralnak le, amely egy népes tábor integrálására alkalmas; az (2) ellenzékük fragmentált és képtelen az együttműködésre; a domináns pártok hatékonyabbnak tűnnek (3) a választók számára, így a bizonytalanok közül is nagyobb arányban képesek mozgósítani.

Az ellenzék ehhez kétféleképpen képes alkalmazkodni: megpróbálja növelni a választók által érzékelt hatékonyságát, illetve meghatározhatja magát a kormánypártok ideológiájával szemben. Ez utóbbi háromfajta stratégiát eredményezhet:

  • 1) Az ellenzéki párt teljesen szembe megy a kormánypárt ideológiájával. Ez egy szavazatmaximalizáló szavazat, hiszen vannak olyan választók, amelyeket a kormánypártok semmilyen körülmények között nem tudnak integrálni - ezt folytatja a legtöbb baloldali és liberális párt Magyarországon. Ez a maximalizálás mellett biztonságos stratégia, azonban képtelen új szavazókat bevonni.
  • 2) A kormánypártokéval azonos ideológiai profil vállalása. Ez egy olyan stratégia, amely a legtöbb haszonnal, de a legtöbb kockázattal is járhat. A kormánypártokéval megegyező profil sokak számára jelenthet alternatívát, azonban megvan annak is a veszélye, hogy a lemásolandó párt sokkal hatékonyabbnak tűnhet a választók számára, így végül nem pártolnak el tőle.
  • 3) A köztes stratégia követése. Ekkor az ellenzéki párt egy köztes, némileg a kormánypárt pozíciójára hajazó profilt épít fel, amely a kormánypártok ideológiájával nem annyira kritikus, de azonosulni nem képes szavazók számára lehet csalogató. Az ilyen jellegű pártok az előbb felsorolt két stratégiát követő pártok számára képezhet hidat az együttműködés során, mivel csökkenthetik az érzékelt ideológiai távolságot.

Dunleavy alapján a legtöbb választót egy olyan együttműködő ellenzék lenne képes összetömöríteni egy tömbbe, amelynek pártjai mindhárom stratégiát követik. Ráadásul úgy, hogy emiatt a sokszínűség miatt nem éri retorzió az összefogásban lévő pártokat, vagyis nem nézik ki maguk közül azt, amelyik kevésbé képvisel radikálisan ellentmondó pozíciót.

Hova sorolható ebben a modellben Magyar Péter és mozgalma?

Bár a Talpra Magyarok Közössége egyelőre nem rendelkezik szilárd és kifejezett ideológiai profillal (ráadásul középre tartó, polgári ernyőmozgalomként próbál meg harmadik erőként fellépni), azonban Dunleavy külön foglalkozik olyan érdekcsoportokkal, amelyek a domináns pártokból válhatnak ki. Zárójelben érdemes megemlékezni arról is, hogy maga a Fidesz sem rendelkezik markáns ideológiai profillal, mivel jobboldali és baloldali elemeket is képes integrálni.

Így Magyar Péterre és mozgalmára tekinthetünk olyan politikai erőként, ami (teljesen vagy valamennyire?) megegyező ideológiai profillal rendelkezhet mint a kormánypártok, valamint abba a kategóriába is belefér, amely a "domináns pártból kiváló érdekcsoportot" illeti. Összességében kijelenthetjük, hogy a Talpra Magyarok Közössége nem egy szokványos, sokadik mozgalom/pártalapítás, amely látatlanban is az "ellenzéki torta elaprózódásához" fog vezetni. Magyar Péter esetében könnyen lehet, hogy az elbizonytalanodó kormánypárti szavazók számára egy új, elfogadhatóbb alternatíva van készülőben. Ennek sikerességéről azonban csak ex post, azaz utólagosan bizonyosodhatunk meg.

süti beállítások módosítása