A napokban megjelent jövedelmi deciliseket bemutató ábrák és cikkek jelentős visszhangot váltottak ki a hazai közvéleményben. Ennek két oka is van: egyrészt mi, magyarok, különösen érzékenyek vagyunk arra, hogy mások pénztárcájába belenézzünk, másrészt az adatok valóban aggasztó képet festenek. A legtöbb helyen kiemelt megállapítás szerint a magyar lakosság alsó 50%-a együtt kevesebbet keres, mint a leggazdagabb 10% – ez állítás azért fontos, mert a jövedelmi egyenlőtlenségeknek komoly társadalmi és gazdasági következményei vannak. De...
Ami viszont gyakran hiányzik ezekből az elemzésekből, az az európai vagy regionális összehasonlítás. Ezt sokszor megteszik mértéktartó közgazdászok, volt jegybankárok is, de most szemtanúi lehettünk annak, mi történik, ha egymást hivatkozva az újságok uralnak egy témát. Érdemes tehát a jövedelmi egyenlőtlenséget nemcsak önmagában, hanem a társadalmi mobilitással együtt nézni, és az EU tagállamait is bevonni a képbe.
Ahhoz, hogy az erről készült ábrák értelmezhetők legyenek, röviden két fogalmat kell tisztázni. Az első a Gini-együttható, amely a jövedelmi egyenlőtlenség mérésére szolgál. Minél magasabb ez az érték, annál nagyobb az egyenlőtlenség. A második a társadalmi mobilitási index (GSM-pontszám), amely azt mutatja meg, mennyire nyitott egy társadalom: azaz mennyire van lehetőség arra, hogy valaki előrejusson a társadalmi rétegek között. Minél nagyobb ez az index, annál inkább érvényesül a tehetség, a munka, a kitartás, és annál kevésbé determinálja az egyén sorsát a születési helyzete.
1. ábra: GSM-pontszám vs. Gini-együttható.
Az első ábrán egy pontdiagram mutatja a Gini-együttható és a mobilitási index kapcsolatát. Ez a forma nemcsak könnyen értelmezhető, hanem rendkívül beszédes is: szépen kirajzolódik, hogy ahol magasabb az egyenlőtlenség, ott alacsonyabb a társadalmi mobilitás. Nemcsak arról van szó, hogy a társadalmi rétegek távolabb kerülnek egymástól, hanem arról is, hogy az átjárás köztük egyre nehezebbé válik. Ez nemcsak korreláció, oksági kapcsolat is, azonban amit fontos megérteni, hogy ezt egy körkörös hatás: magas egyenlőtlenség → alacsony mobilitás és alacsony mobilitás → növekvő egyenlőtlenség. Ennek az összefüggésnek a felismerése kulcsfontosságú, mivel ha az egyenlőtlenség nem csupán végeredmény, hanem egyben gátja is a társadalmi előrelépésnek, akkor a politikának kiemelten fontos foglalkoznia ezzel a kérdéssel, hiszen nem csak egy réteget érintő problémáról van szó, hanem az egész társadalom dinamizmusát korlátozó kihívásról.
2. ábra: Az európai országok klaszterei Gini-együttható és GSM-pontszám alapján.
Ha az országokat csoportosítjuk a Gini- és mobilitási értékek alapján, érdekes mintázatot kapunk. Egy machine learning módszerrel (k-means clustering) három jól elkülöníthető csoport rajzolódik ki. Az egyikbe a skandináv és nyugat-európai országok tartoznak, ahol alacsony az egyenlőtlenség és magas a mobilitás. A második csoportba a dél-európai országok és néhány keleti, volt szovjet érdekszférába tartozó állam kerültek. A harmadik klaszterben a kelet-közép-európai országok találhatók, amelyekre a magasabb egyenlőtlenség és alacsonyabb mobilitás jellemző. Ez a három csoport nem pusztán gazdasági fejlettséget tükröz, hanem történelmi és intézményi különbségeket is: mélyen gyökerező strukturális mintázatok határozzák meg, melyik társadalom mennyire nyitott vagy zárt.
További érdekesség, hogy ahol magas az emberi fejlettségi index (HDI), ott általában magas a társadalmi mobilitás is. A két mutató közötti korreláció 0,93 – ez rendkívül erős kapcsolat, tehát ahol hosszabb az élet, jobb az oktatás, és magasabb az életszínvonal, ott az emberek nagyobb eséllyel tudnak előrelépni, mint ott, ahol ezek hiányoznak. És ez fordítva is igaz: ahol kevés a mobilitás, ott a tehetség elvész, az emberek motiválatlanokká válnak, elvándorolnak. Ez egy olyan ördögi kör, amelyből nehéz kitörni – és könnyen odavezetheti az országot, hogy megrekedjen a közepes fejlettségi szinten. Azt fontos tudni még, hogy mind a mobilitási mind a humán fejlettségi index egy kreált mutató, tehát ez valójában arra mutat rá, hogy a fejlett állam alatt nem csupán a magas színvonalú oktatáshoz való hozzáférést, hosszú életet stb. értjük, hanem ezekkel együtt és ezek következményeként a társadalmi mobilitást is.
Magyarország ebből a szempontból különösen érdekes. Egyelőre nem tartozunk a legzártabb társadalmak közé, de a trendek aggasztóak. Az oktatási rendszer erősen szelektívvé vált, az egészségügyi esélykülönbségek nőttek, és a lakhatási helyzet kilátása is folyamatosan romlik. Azt lenne fontos felismerni, hogy a társadalmi mobilitás egy versenyképességi tényező is egyben: itthon tartja a tehetséges fiatalokat és vonzza is azokat, teret ad az innovatív kis- és középvállalkozásoknak, és nő a társadalmi bizalom, ami a befektetések miatt kiemelten fontos.
A különböző rövid írások tehát véleményem szerint rendkívül félreveztőek, hiszen jövedelmi egyenlőtlenség szempontjából a skandináv országokra hasonlítunk, azonban az eltérő intézményrendszer miatt ez itthon nem párosul magas mobilitással. De ezt a néhány fontos összefüggést szem előtt tartva azt hiszem tisztán érthetővé válik az emberek feszültsége a kommentháborúkban. Nem arról van szó, hogy másnak sok van, nem az fáj az embereknek, hogy a felső tized ilyen jól él, az fáj nekik, hogy ez az ő kárukra történik, ugyanis a vagyonosodás jelenleg itthon egy zéró összegű játszmára hasonlít: ahhoz, hogy a gazdaságok még gazdagabbak legyenek, a szegényebbeknek szegényebbnek kell lenniük. Kivéve, ha okostelefonok számában mérjük a jólétet…
