Karácsony környékén sokan veszünk részt valamilyen adománygyűjtő akcióban. A megfelelő segélyszervezet vagy donor kiválasztása azonban gyakran nem egyszerű feladat. A pénzösszeg vagy ajándékcsomag átadását követően pedig a legtöbben nem is foglalkoznak adományuk utóéletével. Emiatt kerestem fel Kovács Domokos Pétert, aki számos egyéb önkéntes akciója mellett a háború kitörése óta Kárpátaljára is több gyűjtést szervezett már. Kíváncsi voltam mit tapasztalt idén karácsonykor Kárpátalján és milyen tapasztalatokat szerzett az adományok célba juttatása során.
Kérlek mutatkozz be néhány mondatban! Ki vagy és mivel foglalkozol?
A Passaui Egyetem végzős államtudományok hallgatója vagyok, és az egyetem mellett sok önkéntes lehetőséget tudtam megragadni. Ezek közül az egyik az volt, hogy Kárpátalján a Tisza felső vizeinek a hulladékszennyezésével tudtam foglalkozni. Így ismertem a meg Beregszászi kistérség 18 iskoláját, ahol a Budapesti Amerikai Nagykövetség támogatásával Buchynskyy Viktor, a Színes Tartályok Ökológiai Mozgalom vezetőjével közösen létrehoztuk a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségét és kukafestő foglalkozásokat tartottunk. Így ismertem meg még a háború előtt a térség oktatási rendszerét és a magyar kisebbséget. A háború kezdetével pedig az egyre nehezebbé váló helyi adottságokat is átélhettem, és így fordult át a projekt és a Kárpátaljához való kapcsolatom a humanitárius segítségnyújtás felé is.
A mostani beszélgetésünk fő apropója egy karácsonyi adománygyűjtés, amit 2023 decemberében Kárpátaljára szerveztetek. Ha jól tudom, már második éve létezik ez a kezdeményezés. Pontosan ki a kezdeményező fél, illetve mikor és miért kezdtetek el Kárpátaljára gyűjtést szervezni?
A kezdeményező fél egy informálisan szerveződő hallgatói csoport, ami a Youth Pro Ukraine nevet adta magának a háború kezdetekor. Ez azért indult el, mert jó barátom, Vincent Freytag ebben a szemeszterben éppen Budapesten volt Erasmus féléven, ahol látta a menekültáradatot, aminek hatására hallgatók segítséget kezdtek nyújtani a magyar fővárosban és a határon. A projekt fő lába tehát a kezdettől Budapest és Passau volt. Nagyon sok adomány érkezett akkor Passauból, heti szinten kisbuszokkal. Ahogy a csoport egyre szervezettebb lett és a mindennapi adományozás alábbhagyott, inkább konkrét akciókra kezdtünk fókuszálni. Három nagyobb projektet tudok megemlíteni, amiből kettő cipősdoboz akció volt, egy pedig egy több tonnás iskolaszer adomány a Beregszászi kistérség 44 iskolájának és óvodájának, ez 2022 szeptemberében volt. 2022 karácsonyán pedig az első cipősdoboz akciót hoztuk létre.
Az idei akció pedig egy különlegesebb és nagyobb összefogás lett.
Németországban Passauban és Hamburgban gyűjtöttünk, Magyarországon pedig Budapesten és Pilisvörösváron. Mi tudjuk azt, hogy hallgatók vagyunk és nem egy nagy segélyszervezet, akik kamionszámra tudnak megmozgatni adományokat. Mi az egyéni sorsokat tudjuk dokumentálni, megismerni, ezeket elmondani az adományozóinknak és garantálni azt, hogy a némely amúgy névre pakolt cipősdoboz ténylegesen ahhoz a gyermekhez fog eljutni, akiknek a hallgatótársaink szánták. Ezekről az örömteli pillanatokról visszacsatolást adunk az instagram oldalunkon.
Említetted, hogy főleg magyar és német diákok vesznek részt az akcióban. Kárpátalján egy jelentős magyar kisebbség él, bár messze ukrán többség van. Ennek ellenére ti különösen a magyaroknak gyűjtötök adományokat vagy nem különböztettek meg nemzetiségi alapon?
Ez egy nagyon érdekes kérdés. Én sokszor hallom azt helyiektől, ukrán anyanyelvűektől is, hogy ők elsősorban kárpátaljainak vallják magukat. Nem azt mondják, hogy magyar vagy ukrán identitásuk van. Tehát mi így fogalmazunk, hogy németül „transkarpatische”, angolul „transcarpathian”, magyarul pedig „kárpátaljai” embereknek gyűjtünk. Hangsúlyozzuk a fogadók felé is, ahogy például Kőrösmezőn tettük, hogy az ukrán iskolába is szeretnénk eljutni. Itt az iskola vezetőitől kifejezetten kértük, hogy a magyar osztályok mellett az ukrán osztályokba is szeretnénk eljutni.
Főleg a belső menekültek számának növekedésével a nyomor, a szenvedés és a háború nem válogat az emberek identitása, nemzetisége között.
Viszont az egy nagyon érdekes felismerés, hogy különösen a németországi hallgatótársak nincsenek tudatában annak, hogy mekkora magyar és román kisebbség él az ukrán határvidékeken: ez mindig egy érdekes téma szokott lenni, hogyha beszélgetünk.
Említetted, hogy mivel egy szerényebb erőforrásokkal gazdálkodó diákszervezet vagytok, ezért inkább a személyességre törekedtek. Miben nyilvánul meg ez a gyakorlatban? Hogyan tud személyessé válni az adományozás és hogyan méritek fel az igényeket?
Alapvetően konkrét listákkal dolgozunk. A szeptember-októberi időszak arról szól, hogy informáljuk a partnereinket, hogy van kapacitásunk megint gyűjteni, ők pedig listákat küldenek nekünk, amiken a szükséges információk szerepelnek. Így tudunk mi egy célzott gyűjtést szervezni. Például a beregszászi 5-ös számú bentlakásos óvoda 17 lakójának tudtunk név szerint ajándékot gyűjteni. Majd természetesen mi visszajelzünk az adományozóknak, hogy ez a csomag megérkezett. Legnagyobb partnerünk egyébként Nagyszőlősön van, ami egy tíz hölgy által működtetett szervezet. Innen 250-300 fogadó gyermek volt Nagyszőlősön és szórványában. Itt a partnerünknek van egy hosszú listája a családokról, hogy hol vannak árva gyermekek vagy nehéz sorsban élők. Volt olyan család, amelyiket tavaly és idén is meglátogattuk. Egy másik családnál pedig például felmerült, hogy egy új konvektorra lenne szükségük, mi pedig igyekszünk őket ebben segíteni. De kaptunk listát a kőrösmezei iskolából is, amin a nevek mellett azt is láttuk, hogy hány olyan gyermek van, aki a háború miatt elvesztette a szülőjét, hány belső menekült, hány nagycsaládos. Rengeteg olyan szívszorító történetet hallunk, amit később el tudunk mesélni.
Ez talán a legfontosabb: a történetek továbbadása.
Ezek közül a történetek közül ki tudsz emelni egyet, ami téged különösen megérintett?
A legérdekesebb történet, ami megérintett, hogy a számunkra felfoghatatlan traumák mellett milyen mindennapi nehézségekkel küzdenek a kárpátaljai gyermekek. Akár az iskolába való eljutás is hosszú órákat vehet igénybe a magas Kárpátokból. Órákig tart lesétálni a hegyről a tanulás helyszínére. A közszolgáltatások hiányáról nem is beszélve. Ez a magyarországi, de különösen a németországi jólétből nézve szinte elképzelhetetlen, pedig mindössze néhány száz kilométerre van tőlünk. Számomra ez a legtudatosítóbb üzenet, hogy a mindennapok is iszonyúan nehezek, és ezek az emberek még így is helytállnak és folytatják az életüket.
Nálatok az adománygyűjtés egy személyes látogatással is jár, hiszen személyesen viszitek ki a csomagokat Kárpátaljára. Most decemberben mit tapasztaltál kint, és ez miben tért el a tavaly látottaktól?
2022 decembere egy elég sötét időszak volt Kárpátalja számára, hiszen az elektromos hálózat működését ott is érintették a háború eseményei. Mi is aludtunk olyan szálláson, ahol nem volt fűtés és világítás. Most ezek megvoltak és kicsit az emberek hangulata is más volt. Több lehetősége van az embereknek: meg tudnak inni egy forralt bort a városközpontban, égett a karácsonyi díszvilágítás, nyitva voltak kávézók. Természetesen ezek nem mindenki számára hozzáférhetőek, de a mindennapi élet feltételei külső nézetből adottak voltak. De tudjuk, hogy egyébként sokkal rosszabb a helyzet. De ennek, hogy van áram, fűtés és meleg víz fontos pszichológiai jelentősége van. Amit érzékeltünk még a Munkácsi Gyermekkorházban, hogy az állam olyan szinten küzd az szolgáltatások pénzügyi fedezésével, hogy az alapellátás finanszírozását visszamenőleg elvágták, ami miatt a kórház orvosai rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. Vagy a mindennapos temetések: az elhunyt kárpátaljai katonák temetése. Kőrösmezőre például úgy érkeztünk meg, hogy a gyerekek az út szélén térdeltek gyertyával a kezükben. Gyászolták az iskolájuk egykori diákját, aki néhány éve érettségizett.
Gyakran huszonéves katonákat hoznak vissza a frontról, sajnos nem életben. Tavaly óta több az áldozat, hosszabbak a falukban az elhunytak nevét felsoroló listák, több az árva gyermek. Sajnos mindennapossá váltak ezek a történetek.
Mit tapasztaltál az embereken? Hogyan viszonyulnak ehhez az iszonyú állapothoz?
Kitartóak és erősek. Nincs panaszkodás. Mindig megkérdezzük a partnereket, hogy nekik mire van szükségük? Erre csak annyit válaszolnak, hogy egy szaloncukorra esetleg, mert nagyon szeretik a marcipánt. Vagy, hogy csak egy jó nagy ölelést kérünk. Szóval elképesztő kitartás és őszinteség van ezekben az emberekben. Őket persze meg kell találni. Hiszen a humanitárius segítségnyújtás egyik legnehezebb része a jó helyi partner megtalálása. A megbízható láncok kialakítása, hogy tényleg jó helyre jusson az adomány, az egy nagyon nehéz feladat. Ezek az emberek tényleg mindent megtesznek. A nagyszőlősi segítőcsapat nevének jelentése magyarul, hogy „nem közömbösek”. Tehát az a szép gondolat van e mögött a név mögött, hogy ők a saját lehetőségeikhez mérten tényleg nem közömbösek a mások szükségleteihez.
Viszonylag sok magyar és nemzetközi segélyszervezet is igyekszik csökkenteni ezeknek az embereknek a szenvedését. De hogy érzed, a ti adományaitok valóban segítséget jelentenek vagy ez mind csak csepp a tengerben?
Ez a kérdés sokszor felmerül bennem, mert látom, hogy mi nem viszünk egy nagy kamionnyi segítséget. A magyarországi adományok például „csak” három raklapnyi csomagot tettek ki. Emellé jött még egy családi autónyi adomány Németországból. Sokszor meg szoktam a helyiektől kérdezni, hogy ez megéri, amit mi csinálunk? Vagy adjuk egyszerűen le a csomagokat egy nagy segélyszervezetnek? Erre pedig azt mondják, hogy az emberi szeretet, amit elhozunk,
hogy elmeséljük a gyűjtés történetét, és hogy szinte minden doboznak története van, az nagyon fontos számukra.
Ez őket nagyon megerősíti abban, hogy még vannak egyetemi hallgatók és középiskolások, akik együtt éreznek velük. És ezt egy nagy szervezetnél nem biztos, hogy látják a rászorulók. A munkatársaknak pedig nem biztos, hogy van idejük ott tölteni egy éjszakát velük és elmesélni ezeket a személyes történeteket. Kőrösmezőn például külön nagyon sokan megköszönték, hogy felmentünk hozzájuk, mert ez még egy kanyargós hosszú út fel a hegyre a román határ mellett. Sok katonai ellenőrzőpont is van, tehát oda felmenni az egy plusz. Sokszor hozzájuk nem ér el az adomány. Nyilván egyszerűbb átjönni a határon és Beregszászon, Munkácson illetve a környéken elosztani az adományokat. Emiatt nagyon hálásak, hogy elmentünk hozzájuk. Illetve ennek az üzenet értéke az is, hogy nem csak a magyarság a fontos nekünk. Tudjuk, hogy mások is szükségben vannak. A mi kezdeményezésünk csepp a tengerben, de a tenger is sok cseppből áll...
Gyakran kritizálják a karácsonyi adománygyűjtéseket szezonális jellegük miatt és amiatt, hogy évközben nem segítik a rászorulókat. Te hogy látod, ez tényleg így van? Illetve mit javasolsz azoknak, akiket megérint a kárpátaljaiak sorsa és szeretnének év közben is segíteni nekik?
Volt egy olyan debreceni kollégium, akiket megkerestem az adománygyűjtés miatt, és azt mondták, hogy nem tudnak részt venni, mert ők direkt nyáron fognak gyűjteni, hogy akkor is legyen gyűjtés. Tehát ez egy valós kérdés szerintem is és sokan tudatában vannak ennek. A mi részünkről az időzítéshez hozzájárul az is, hogy mi ilyenkor tudunk szabadságot kivenni, év közben nem tudunk elszakadni ennyi napra a munkából. A hallgatótársaink is ekkor motiválhatóak jobban az adományozásra. Ezért nekünk ez a bejáratott akciónk. De most meghívást kaptunk június 1-re Nagyszőlősre, mert akkor lesz a helyi gyermeknap, amire készülnünk kell! A nagyobb humanitárius akciók a karitatív szervezetek által év közben is működnek. Itt tényleg arról van szó, hogy a karácsony meghittsége mellett, főleg a gyerekeknek, azért élményt ad és elveszi a figyelmüket a többi borzalomról egy játék, egy édesség vagy egy finom illatú tusfürdő. Szóval itt kettéválasztanám a célokat. A mienk nem az a féle humanitárius segítségnyújtás, hogy legyen a faluban elég élelmiszer, hanem egy szeretetteljes „nem közömbösség”. Tehát nem mérném a kettőt össze. Aki szeretne támogatást adni, maga is tud tájékozódni az interneten. De én felhívnám a figyelmet egy akcióra, amit még a látogatásunk alatt indítottunk el. A Munkácsi Gyermekkorházban megismerkedtünk a négy és fél éves Olenkával, aki a Kegyes Alapítvány gondozásában van. Olenka születése óta nehezen fejlődik és szüksége van egy járókára. Ezzel kapcsolatban indítottunk egy adománygyűjtést és szeretnénk, ha az 2024 első negyedévében el tudnánk neki vinni ezt a járókeretet.
Ezzel egy olyan fejlődést biztosíthatnánk Olenkának, amivel erősödne és megtanulhatna egyedül járni. Ez pedig növelné az örökbefogadásának az esélyét is. Úgyhogy erre a célra várjuk a felajánlásokat.
Zárásul két kérdésem lenne. Milyen további akciókat tervezetek a jövőben? Hol lehet követni a munkásságotokat?
A következő a már említett járókeret beszerzése Olenkának. Illetve 2024-ben szeretnénk még nagyobbá tenni a cipősdoboz akciót. Az idei év során Magyarországról három nagy partnerünk volt, akiknek nagyon hálásak vagyunk: a Friedrich Schiller Gimnázium Pilisvörösvárról, illetve a Karinthy Frigyes Gimnázium és a Széchenyi István Szakkollégium Budapestről. Emellett voltak még olyan irodák és közösségek, akik szintén pakoltak csomagokat, de ez a három szervezet adta hozzá a legnagyobb hozzájárulást. Szeretnénk olyanra fejleszteni ezt jövőre, hogy az idei öt raklaphoz képest jövőre egy kamionnyi legyen. Hálásak vagyunk a LIEGL & DACHSER Szállítmányozási és Logisztikai Kft. idei segítségének, reméljük jövőre is tudnak segíteni nekünk. Ehhez az akcióhoz fogunk keresni partnereket és ehhez várunk természetesen jelentkezőket is. Követni pedig az instagram oldalunkon lehet minket, @youthproukraine néven. Nagyon szépen köszönjük mindenki segítségét! Különösen köszönöm Vincent Freytag barátom kitartását és segítségét. Köszönjük, ha rajtunk vagy bárki máson keresztül segítik a nagy szükségben levő Kárpátaljaiakat!
Kovács Domokos Péter 2022-ban Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldötte volt, jelenleg a Nemzeti Ifjúsági Tanács EU – és nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke.
(Borítókép: Ajándékcsomagok kiosztása közben / kép szerzői jogainak birtokosa: Kovács Domokos Péter)
