A magyar közigazgatási rendszer alapját képező 19 vármegye nevét már az általános iskola alsó tagozatában megtanulják a diákok. A 8-10 éves korosztály számára azonban komplikált lehet a kettő vagy akár három tagból álló vármegyenevek memorizálása és az sem világos minden esetben, miért van szükség ilyen hosszú elnevezésekre. A kérdésre a vármegyerendszer több mint ezer évre visszanyúló története ad magyarázatot.
Szent István vármegyéitől a kiegyezésig
Államalapító királyunk az ország területén a honfoglalás kora óta létező nemzetségi birtokrendszer átalakításával hozta létre a királyi udvari birtokokból és a várbirtokokból álló vármegyéket, melyek élén az ispán állt. A nemzetségi birtokok sem tűntek el végleg, korábbi kiterjedésük egyharmadán tovább működtek magánbirtokként. A 12. századtól az Árpád-ház uralkodói egyre nagyobb mértékben használták a földadományozás intézményét politikai céljaink eléréséhez, így a királyi vármegyerendszer alapját képező gazdasági funkcióval bíró udvarbirtokok királyi tulajdonhányada lecsökkent, ezzel hozzájárulva Szent István közigazgatási rendszerének átalakulásához.
Az Aranybullában rögzített rendelkezések a királyi vármegyerendszer nemesi vármegyékké történő átalakulását segítették, jogköröket és önrendelkezési szabadságot adva a vármegyék fő-és középnemesi csoportjainak. A királyi fennhatóság továbbra is fennmaradt, hiszen a vármegyék legfontosabb tisztségét továbbra is a király által kijelölt ispán (később főispán) töltötte be. A vármegyék középnemességének erősödését jelezte azonban, hogy az alispánt és a szolgabírót a nemesség választotta.
Újabb változást jelentett az Oszmán Birodalom 16. század elejétől felerősödő befolyása, mely Nándorfehérvár 1521-es bevétele és a mohácsi csata után a Magyar Királyság területi egységének felbomlását is előidézte. Buda 1541-ben török fennhatóság alá került, ezzel pedig az ország három részre (Királyi Magyarország, Hódoltság és Erdélyi Fejedelemség) szakadt. A középső országrészben, a Duna mentén kialakult ékben a török közigazgatási rendszert is bevezették. A vármegyéket szandzsákok váltották fel, melyek vilajetekbe (~tartomány) tömörültek. A Királyi Magyarországon és Erdélyben a nemesi vármegyék funkciója a török előtti időkhöz képest nem sokat változott, egészen a 17. század végéig.
A törökök kiűzése után a Habsburg uralkodók a Magyar Királyság birodalomba való beolvasztását tűzték ki célul. A magyar nemesség 1687-ben a pozsonyi országgyűlésen lemondott az ellenállás és a szabad királyválasztás jogáról, ezzel megteremtve a lehetőséget a bécsi udvar számára az abszolutista törekvések véghezvitelére. A Habsburg udvar például 1691-ben Erdélyt külön kormányzat alá helyezte (Erdélyi Királyi Gubernium) és a kiegyezésig önálló közigazgatási egységként kezelte. A Magyar Királyság a Habsburg birodalom részeként igyekezett megőrizni különleges státuszát.
A magyar rendek abszolutizmus elleni fellépésének legfontosabb intézményei a vármegyék voltak, melyek a helyi nemesség befolyása alatt állva szabtak gátat számos rendelet megvalósításának.
A bécsi udvar a vármegyék ezen funkcióját kívánta megszüntetni részleges sikerekkel.
A reformkort követően Európát forradalmi hullám söpörte végig, melyből Magyarország sem maradt ki. 1848-ban a pesti forradalom résztvevőinek 12 pontból álló követelései közt szerepelt Erdély külön kormányzatának megszüntetése is. Az áprilisi törvényeket V. Ferdinánd ugyan elfogadta, de az új uralkodó, Ferenc József nem tekintette a magyar kormányt legitimnek és döntés elé állította a magyar vezetést. A forradalmi eszmékért és Magyarország szuverenitásáért a Batthyány Lajos vezette kormány vállalta a fegyveres konfliktust, mely azonban bő egy évvel később külső erők csatlakozását követően magyar vereséggel végződött. A vesztes szabadságharc utáni megtorlást egy központosító, elnyomó rendszer, a Bach-korszak követte. Az osztrák belügyminiszterről elnevezett időszakban egyebek mellett a közigazgatás reformjára is sor került. Magyarországot öt katonai-közigazgatási körzetre osztották (Pozsony, Kassa, Sopron, Pest-Buda, Nagyvárad), Erdélyt, a Határőrvidéket és a Bánátot pedig külön kormányzat alá helyezték.
A Bach-korszakban bevezetett közigazgatási rendszer Magyarországon
A 64 vármegye
Az 1867-es kiegyezéssel megkezdődött a dualista monarchia intézményi kereteinek megteremtése. A közjogi és politikai berendezkedés átalakulásának nyomán szükség volt a közigazgatási rendszer átalakítására és modernizálására is, melyre Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején, 1876-ban került sor. A reform minimalizálta a területi aránytalanságokat, megszüntette az exklávékat és enklávékat, valamint a törvényhatóságok számát is csökkentette. A reform Erdély területén idézte elő a legnagyobb változásokat, hiszen Erdélyben volt a legtöbb különleges jogállású és önkormányzatú közigazgatási egység. Székelyföld és Királyföld székely, illetve szász székeit is felszámolták, ezzel előidézve a helyi lakosság nemtetszését. A Tisza-kormány intézkedése nyomán 65 vármegyét alakítottak ki, mely 1881-re két összeolvadással 63-ra módosult. A magyar tengermellék a vármegyerendszeren kívül maradt, mégis szokás Fiuméra 64. vármegyeként tekinteni.
Magyar vármegyerendszer a dualizmusban
Közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék (k.e.e. v.-k)
Az első világháború a központi hatalmak vereségével végződött, így a soknemzetiségű, belső feszültségekkel teli Osztrák-Magyar Monarchia területi integritása már a háború hivatalos lezárása előtt bomlani kezdett. A nemzeti tanácsok megalakulása az évszázadok óta fennálló államhatárok változását vetítették előre, melyet katonai tevékenység is követett. Magyarország hadereje a háborúban kimerült, újraszervezésére kevés esély kínálkozott, ezzel szemben a román, csehszlovák és délszláv katonai erők gyorsan szerveződtek és jelentek meg az ország területén. 1918-ban megkezdődött a történelmi Magyarország területi széthullása, mely az említett népek megszálló tevékenységével vált teljessé. A magyar vezetés érdemi ellenállás nélkül követte az eseményeket, bizakodásra csupán a románok által megszállt erdélyi területeken megtartott magyar közigazgatás és az antant katonai vezetőinek informális ígéretei adtak okot.
1920-ban a magyar delegáció kézhez kapta a béke feltételeit Párizsban. A rendelkezések területi, katonai és gazdasági szegmensei is sokkhatást idéztek elő, hiszen az új országterület nagyságát önmagában meghaladta a történelmi Magyarországtól Romániához került erdélyi és bánáti területek kiterjedése. A magyar közélet központi kérdése a revízió lett, mely a két világháború közti politikai berendezkedést és az ország külpolitikai mozgásterét is determinálta.
A revizionizmus szellemében a csonka országterületen nem hajtottak végre átfogó közigazgatási reformot, a vármegyerendszer megtartása mellett a csonka vármegyék ideiglenes összevonásával alakítottak ki működő közigazgatási rendszert.
Az ideiglenesség hangsúlyozásával és történelmi vármegyenevek megtartásával a kormányzat egyértelmű célja volt a határok felülvizsgálatának szükségességét kiemelni és a trianoni békediktátum igazságtalanságát hirdetni. Az elnevezések (k.e.e. vármegyék) a revíziós sikerek nyomán visszatért országrészeken is megmaradtak, így a második világháború alatt összesen 10 k.e.e. vármegye létezett.
A Magyar Királyság közigazgatása 1941-44. között
Az 1950-es közigazgatási reform
A vesztes második világháború után Magyarország – Kelet-Európa többi országához hasonlóan a szovjet érdekszférába került. A kommunista hatalomátvétel több lépcsőben zajlott és 1949-re végződött. A trianoni határok visszaállítása és a kommunista ideológia nacionalizmussal való szembenállása miatt szükségessé vált a közigazgatás átfogó reformja, melyre 1950-ben került sor.
A vármegyék helyett megyerendszert vezettek be és több vármegye összevonásával, a megyehatárok átalakításával igyekeztek méretben arányos, a közigazgatási funkciókat betölteni képes egységeket létrehozni.
Az 1950-ben létrehozott 19 megye a mai napig létezik, azonban nevük azóta több esetben változott. 2023-tól a közigazgatási egységeket ismét vármegyéknek hívják, hűen a történelmi elnevezéshez. Ma a 19 vármegyéből 8 vármegye neve kettő- vagy háromtagú.
A többtagú megyenevek a történelmi Magyarország közigazgatási egységeinek neveit őrzik. Jellemzően azok a mai vármegyék, melyek a trianoni országterületen maradt több csonka vármegyéből álltak össze, megőrizték mindkettő, vagy adott esetben mindhárom vármegye nevét.
Hajdú-Bihar vármegye nagyobbik fele például a történelmi Hajdú vármegyéből, kisebbik fele az egykori Bihar vármegyéből áll, de az összevont vármegye mindkét elnevezést őrzi. Hasonlóan, a többi többtagú vármegyenév is jellemzően összevonással, történelemhű névmegőrzéssel jött létre.
