Reaktor

Miből áll az ellenzéki identitás?

ellenzek_3.jpg

Komoly problémákkal küzd a Fidesz baloldali ellenzéke: a több, mint egy éve tartó útkeresésére rászakadt az Állami Számvevőszék jelentéstervezete, amely közel 1,7 milliárd forintnyi tiltott, külföldi kampányfinanszírozásról szól. A hat pártnak és a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak nagyságrendileg 3,4 milliárd forintnyi bírsággal kell majd szembenéznie (amit nem maga az ÁSZ ró ki, mivel az nem hatóság), illetve valamilyen úton-módon elosztani vagy ráhárítani a másikra. Azóta újabban a Karácsony Gergely mögött álló 99 Mozgalom kapcsán merült fel 500 millió forintnyi adomány eredetének a kérdésessége.

Természetesen mindenki másképp értelmezi az Állami Számvevőszék jelentéstervezetét: az ellenzékiek a kormánypártok akaratát vélik felfedezni az ÁSZ tevékenysége mögött és támadásként értékelik azt. Ezzel szemben a kormánypártiak teljesen jogosnak vélik azt, hiszen a külföldi finanszírozás illegális, a nemzeti szuverenitás megvédésének  része a potenciális külföldi ráhatások minimalizálása. Az emberek identitása nagy mértékben meghatározza, hogy ki mit gondol az egyes politikai eseményekről, azt hogyan értelmezi. Éppen ezért érdemes lehet körbe járni, hogy miért fontos a pártok identitásképzése.

Miért fontos ezzel foglalkozni? Vajon ezen a területen igazán nagy az asszimetria a Fidesz-KDNP javára az ellenzékkel szemben?

A választói magatartásnak több főirányzata és modellje van, ezek közül a pszichológiai megközelítés a választók pártokhoz való kötődését tartja fontosnak: azaz az egyes választói rétegek mennyire tudnak erősen azonosulni a pártjukkal, illetve mekkora azoknak az aránya, akik ebből a szempontból kiszámíthatatlanok, azaz nem rendelkeznek erős pártkötődéssel. Egy pártok számára az az ideális helyzet, ha minél többen és erősen kötődnek hozzá, mivel azok biztosan elmennek és a pártra szavaznak a választásokon, nem kell túl sok pénzt és energiát fektetni a megnyerésükhöz és mozgósításukhoz.

mszp.jpg

(kép forrása: origo.hu)

A kilencvenes évek közepén az MSZP mondhatta el egyedül magáról, hogy olyan sok szavazó kötődik hozzá, hogy azok önmagukban elegek lettek volna a párt Parlamentbe juttatásához. A Fidesz ezt a hátrányt komoly munkával tudta behozni, így a kétezres évek kétblokkrendszerét fémjelző két nagy párt közel hasonló nagyságú szavazótáborral bírt. Míg a kilencvenes éveket a változékonyság (volatilitás) jellemezte, addig a kétezres éveket a stabilitással és a táborok közötti átjárhatatlansággal lehet a legjobban leírni. A 2010-es választást követően megszűnt az MSZP Fidesszel való egyenrangúsága, a baloldal szétszakadt, valamint e mellett két új identitás vált hirtelen meghatározóvá: az LMP és a Jobbik is a politikai fősodorba került.

Ezen felül megállapítható, hogy a magyar társadalom erőteljesen jobbra tolódott, ami az értékrendjét illeti.

Azonban 2010-et követően az ellenzék - legyen az bal- vagy jobboldali - nem tudott egy a Fidesz számára konkurens identitást kiépíteni. Az LMP sikertelenül próbált egyenlő távolságot tartani a Fidesztől és az MSZP-től, a Jobbik pedig a komplett elitet elutasító álláspontján módosítva egyre inkább a Fidesz-KDNP kritikusává vált, ezáltal a baloldallal szembeni relatív távolsága csökkent. A 2022-es választáshoz vezető úton az ellenzék nagy áldozatokat hozott, hogy össze tudjon fogni, ez mégsem járt sikerrel. A különböző pártos identitásokat eközben felváltotta az Orbán- és Fidesz-ellenes "ellenzéki szavazó", akinek mindegy, hogy ki kormányoz, "csak ne az Orbán".

dk.jpg

(kép forrása: mandiner.hu)

Talán ennek köszönhető, hogy a különböző ellenzéki pártokat hol a küszöb alá, hol a küszöb fölé mérik a közvélemény-kutató cégek: szituációtól függ, hogy az úgynevezett "ellenzéki szavazó" éppen melyik pártra szavazna. Ez értelemszerűen nem az erős pártkötődésre utal. Az "ellenzéki szavazókat" feltehetőleg kevésbé érdekli, hogy mik a pártokat megkülönböztető törésvonalak: mindaz, ami számít, az az, hogy kormány- és rendszerváltás legyen.

Sokat szokták mondani, hogy az ellenzéki pártok mindig csak ugyanazt a torta szeletet osztják fel újra és újra.

Ez nem teljesen alaptalan, sőt, hiszen azok a választók, akik teljes mértékben elutasítóak a jelenlegi kormányzattal szemben, azok közül csak kevésről feltételezhető, hogy erős pártkötődéssel rendelkeznek. Jelenleg a Demokratikus Koalíció "európai magyarok" identitása az, amelyik a legrégebb óta, tudatosan épül, ennek köszönheti a Gyurcsány Ferenc fémjelezte párt a relatív nagy népszerűségét az ellenzéken belül. A DK-t követő Mi Hazánk Mozgalmat külön kell venni a hatpárti egyesült ellenzéktől, mivel jobboldali radikalizmus tábora cseppet sincs átfedésben a nagyvárosi, baloldali tömbökkel.

A többi párt esetében a választást követően érezhető egyfajta próbálkozás az önálló identitás megteremtésére. A Momentum igyekszik visszatérni a Gyurcsány-ellenes kezdeti pozícióhoz (kérdéses, hogy ez mennyire lehet már sikeres), illetve a következő politikai generációt integrálni azzal, hogy a pedagógus- és diáktüntetéseken rendre ott vannak, magukévá teszik annak szimbólumait, ezáltal kialakítani egyfajta pártkötődést ezen társadalmi csoportokkal.

A Republikon Intézet elemzése szerint a Momentumnak komoly tartalékai vannak a liberálisok körében: a magyar társadalom közel egyharmada (36%) gondol magára liberálisként. Az elemzés ennél árnyaltabb képet mutat, hiszen megkülönbözteti az emberi jogi (15%), a gazdasági (10%) és az önbesorolás alapján liberálisokat (19%), természetesen a kategóriák között vannak átfedések. A Momentum támogatottsági adataiból ítélve a párt nem képes ezeket a választókat hatékonyan integrálni, azok vagy nem rendelkeznek pártprefenciával vagy más pártra szavaznának.

lmp_pm.jpg

(kép forrása: magyarnarancs.hu)

Az LMP és a Párbeszéd elkeseredett iszapbirkózást folytat a zöld identitásért, az MSZP egyfajta klasszikus, radikálisabb szociáldemokrata platformot épít, míg a Jobbik-Konzervatívok '56 emlékét próbálja meg kisajátítani és a kommunista elithez hasonlítja a kormánypárti elitet. Érezhetően ezek sem túl erős identitások (egyelőre), hiszen ezek a pártok inkább vannak a küszöb alatt, semmint fölötte. A magyar társadalom egyre inkább polarizálódik: az emberi kapcsolatok jelentős részét képes meghatározni, hogy ki "fideszes vagy ellenzéki". Ez valamelyest egy alulról és felülről is gerjesztett folyamat: a pártok azt látják a társadalomtól, hogy egyre mélyebb a szakadék; illetve a társadalom azt látja a pártoktól, hogy a pártverseny is egyre inkább széttartó és az ellentéteket se tudják kulturált körülmények között kezelni.

Egyelőre nem látni, hogy a Fidesz dominanciáját melyik ellenzéki identitás lenne képes ellensúlyozni. Hiszen Gyurcsány Ferenc továbbra is megosztó politikai szereplő, a többi baloldali és liberális párt vele szemben alakult meg, így az "európai magyarok" számára is van üvegplafon. A Momentum egy felnövőfélben lévő politikai generáció dominálására törekszik. A többi párt esetében fokozottan érvényesül a tortaszelet morzsánkénti újraelosztása: ha az egyik erősödik esetleg pár százalékot, akkor az nem a bizonytalan választók tekintélyes tömbjéből történik, hanem a többi baloldali párttól pártoltak oda. A Mi Hazánk számára egyedül az az egy kérdés van, hogy milyen tartalékokkal rendelkezik a jobboldali radikalizmus, illetve tanul-e a Jobbik "hibájából" és a mérséklődés és néppártosodás helyett megpróbál önálló pólust képzeni.

 

süti beállítások módosítása