Folytatjuk a három balti állam bemutatását. Cikksorozatunk második részében Lettországot járjuk körül, amelynek nemzetté válása és története sok tekintetben hasonlít Észtországéhoz, emellett az orosz kisebbség is hasonló arányokkal van jelen.
Lettország és a lett nép
Lettország 1,8-1,9 millió fős lakosságú, szinte teljesen sík, nagyrészt erdővel borított balti állam.
A lett nép az országnak kétharmadát sem teszi ki (62%), míg az oroszok nagyjából 26-27%-ot jelentenek.
Élnek itt rajtuk kívül belaruszok, ukránok, lengyelek és litvánok is. A lakosság vallását tekintve nagyrészt keresztény, a két legjelentősebb felekezet, az evangélikus és a római katolikus főként a lettek körében, míg az ortodox az oroszok vallása. A főváros Riga, lakossága mintegy 600 ezer fő, és a lettek-oroszok aránya majdhogynem kiegyenlített. Ez egyébként több lett városra is jellemző, néhol az oroszok többségben is vannak, főként keleten. Lettország 2004 óta az Európai Unió tagja.
Csonka társadalom
Az indoeurópai, ezen belül is balti nyelvet beszélő lett nép ősei már évezredek óta a területen éltek, de
egységes néppé válásuk a kora újkor-újkorig tartott.
Különböző törzseik – és az itt élő finnugor törzs, a lívek – egybeolvadását a politikai megosztottság is gátolta. Nem alakult ki ugyanis egységes állam a területen, sőt nem is egyszerre térítették meg – amúgy nem túl sikeresen – a lett törzseket. E folyamat 1290 körül fejeződött be, és a Német Lovagrend egyik ágaként működött Livóniai Lovagrendhez fűződik, amelynek nagymestere az egyik legnagyobb befolyással rendelkező „államiság” vezetője volt – több kisebb-nagyobb egyházi állam jött létre a területen.
A lett társadalom az észthez hasonlóan paraszti életet élő néptömeg volt, amely földesurai, a német nemesek uralma alatt állt.
A terület elterjedt neve, Livónia, még csak nem is a lett népre, hanem egy finnugor törzsre utal,
bár később beolvadtak a lett törzsekbe. A XVI. századi gazdasági fellendülés során a lett parasztok terheit növelték, költözködésüket korlátozták.
Lettek az orosz medve kezében – először
A Livóniai Lovagrend végét az 1558-83 közti livóniai háború jelentette, hiszen a támadó Oroszország mellé állt Dánia, Lengyelország, Litvánia és Svédország is. A rigai püspök és a lovagrend nagymestere a lengyel-litván uralkodónak hódolt be, más területeket a dánok és a svédek kaptak meg. Létrehoztak ugyan a mai Nyugat-Lettország területén két független hercegséget is, de ezek a Lengyel-Litván Unió befolyása alá kerültek.
A következő két évszázad sem kedvezett a területnek és a lett népnek: előbb Svédország szerzett meg területeket a lengyelektől véres háború árán, majd az északi háború lezártával (1721) és Lengyelország két felosztásával (1772, 1795) a terület teljes egésze az Orosz Birodalomhoz került.
Észtországhoz hasonlóan itt is megtörtént a jobbágyfelszabadítás (1817-19), bár a széttagoltság miatt a lett nép egyes tagjai csak az általános, birodalmi felszabadítás következtében (1861) váltak bérlőkké – nem kapták meg földjeiket. A korábban érintett területeken azonban megindult a nemzeti ébredés, eleinte kulturális téren, illetve a nép gazdasági helyzetét javítandó célokat megfogalmazva.
A lettek elnyomása a birodalomban
A lettek elnyomása közel sem volt olyan jelentős, mint például a lengyeleké, viszont valamelyest erősebb volt az észtekénél.
A lettek körében a rigai ortodox püspök tudatosan terjesztette az ortodox hitet, amíg a nemesek nyomására le nem váltották. Az egyik lettek által is lakott területen emellett betiltották egy ideig a latin betűs írást egy lengyel felkelés miatt, de ez nem a főbb területeket érintette, csak a lett nép egy igen kis részét.
Az általános helyzet talán annyiban volt jobb az észtekénél, hogy kevesebb parasztfelkelés volt, és ezek kevésbé véres kimenetelűek. Ez ugyanakkor nem nemzeti, hanem gazdasági alapon szerveződött, bár a nemzeti szemléletű értelmiség is foglalkozott a parasztok helyzetével. Valójában az oroszosító politika csak az 1880-as, 1890-es években indult, elsősorban adminisztratív eszközökkel. Megjelent a függetlenségi él, de a problémák továbbra is főként gazdasági alapúak voltak: munkás- és parasztfelkelések a gazdasági helyzet miatt kifejezetten gyakoriakká váltak.
Egyébként maga a lett terület kifejezetten fejlettnek, iparosodottnak számított az Orosz Birodalmon belül, Riga az egyik legfontosabb kikötővé vált. Persze a munkásság nem élt jól, de a gazdasági fellendülés jelentős volt.
A független lett állam
Észtországhoz hasonlóan 1918-20 vált függetlenné.
A független lett állam lakossága 1930-ban majdnem háromnegyed részt lett, az oroszok mindössze 10,6%-ot tettek ki.
Persze nem kevés orosz települt át Szovjet-Oroszországba a függetlenség kikiáltásával, de az oroszok eleinte itt is viszonylag széleskörű jogokkal rendelkeztek. Valójában a harmincas években inkább a német kisebbséggel romlott meg a viszony – a rigai német dómot például kisajátította a lett állam, sőt az évtized végén német, nem pedig szovjet támadástól tartottak (bár a szovjetekkel már korábban kötöttek megnemtámadási egyezményt). 1932-ben kiadtak egy kormányrendeletet, amely csak a lett nyelvet ismeri el államnyelvnek.
A kisebbségi probléma mellett a gazdasági válsággal is szembe kellett nézni, melynek következtében jelentősen csökkent az életszínvonal és az ipari termelés, szaporodtak a sztrájkok, megerősödtek a szélsőségek. Erőskezű nemzeti kormányzat jött létre.
1939-ben a lettországi németeket Németországba telepítették, 1940-ben pedig a szovjetek megszállták az országot.
Két megszállás
A szovjet megszállás következtében megkezdődött a középosztály, a papok és az értelmiségiek deportálása, emellett a parasztság majdnem felét kuláknak bélyegezték. A háború folyamán persze a németek is megjelentek: Rigát 1943-ban megszállták, míg a sztálingrádi csata után letteket is besoroztak a német hadseregbe. 1944-ben visszatért a Vörös Hadsereg, míg az utolsó német csapat egy év múlva adta meg magát.
Lettország lakossága a második világháború alatt mintegy 25%-kal csökkent – ebben jelen van a nácik által elpusztított zsidók tömege mellett az elköltözött német, a szovjetek által deportált lett és a harcok áldozatává vált népesség is.
A szovjetellenes lett mozgalom még a háború lezárta után is erős maradt, az egykor a németek ellen küzdő partizánok egészen 1950-ig jelen voltak a lett erdőkben. Ekkor azonban átszervezték a gazdaságot, befejeződött a kolhozosítás – a fegyveres ellenállás is megszűnt a következő évtizedben.
Az oroszok Lettországban
A nagyjából 10%-ot kitevő kezdeti, tehát 1940 előtti orosz népesség felmenői 1721/1772/1795 után települtek be, ugyanis a helyi manufaktúrák és gyárak a földesuraktól jobbágyokat béreltek, és köztük nemcsak itteni, hanem távolabbi, orosz lakosságú területekről származó jobbágyok is voltak. Természetesen a birodalom maga is végzett betelepítéseket, sőt a katonák, adminisztráció többsége is orosz volt, noha ez ekkor még nem jelentett problémát.
Daugavpils városa Latgale tartományban. A város csaknem teljesen orosz lakosságú (forrás: wikipedia.org)
A keleti, egyébként elmaradott Latgale tartomány számított a törzsterületnek.
A második világháború pusztításai után az 1950-es évek erőltetett iparosítása – bár nem szabad elfelejteni, hogy a lett ipar amúgy is fejlett volt a gazdasági válság előtt – mellett elkezdődött az orosz lakosság tudatos betelepítése, és mivel a lett ellenállás sokáig kitartott, sőt kifejezetten szívós volt, így ebben egész biztosan nagyobb tudatosságot feltételezünk, mint mondjuk Észtországban.
Lettország etnikai térképe (forrás: wikipedia.org)
1979-re a lettek már csak mintegy 54%-át tették ki saját országuk lakosságának.
Mindehhez az is hozzátartozik, hogy a leszerelt magas rangú szovjet katonák kedvelt letelepedési helye volt például Riga (ugyanez igaz a KGB-vezetők egy részére is).
Idegenek egy új államban: oroszok az újból független Lettországban
Lettországban az észtekhez hasonló, de szigorúbb (pl. kvótákat alkalmazó) törvényt fogadtak el a rendszerváltást követően: akik(nek a felmenői) 1940 után telepedtek le, azoktól lett nyelv- és történelemismeretet, valamint hűséget vártak el az állampolgársághoz (kivéve az ex-KGB-ügynökök esetében, akik elől elzárták a lehetőséget). Ennek következtében az ország 14%-a nem rendelkezik állampolgársággal.
Az oroszkérdést nemzetbiztonsági ügyként is kezelik, hiszen százezres nagyságrendben szavaztak a függetlenség ellen a rendszerváltás után. Az oroszok ügye a legerősebben az oktatásban és a pártrendszerben jelenik meg.
Oktatás terén 2018-ban szigorú törvényt fogadtak el: 10-11. osztályban a történelem és a kisebbségi kultúra oktatásán kívül minden tárgyat lettül kell tanítani (7-9. osztályban a tárgyak 80%-át szükséges lettül oktatni), emellett a szükséges vizsgák letétele is csak lettül lehetséges. Ezt az orosz-ukrán háború miatt ráadásul még tovább szigorították, gyakorlatilag megszüntették az orosz oktatást. A háború folyamán Lettország is második világháborús emlékművek bontásába kezdett, például Rigában.
A rigai háborús emlékmű bontása (forrás: szabadeuropa.hu)
Pártrendszer terén egy szociáldemokrata párt, a Harmónia vállalta fel korábban az orosz érdekeket, majd amikor ez kényelmetlenné vált, kivált belőle a Lettországi Orosz Unió, de a pártok még ma is teljes mértékben elítélik a Harmóniát. A putyini propaganda hatására – amely jelentős Lettországban is – az oroszok jelentős része távol marad a választástól, mivel nem akar idegen államban szavazni. Ennek ellenére a 2018-as választást a Harmónia nyerte (az Unió nem tudott bejutni, de a rigai önkormányzatban jelen van), ugyanakkor a pártok inkább koalíciót kötöttek, hogy távol tartsák a hatalomtól. Az idei, 2022-es választáson pedig a jobboldal előretört, és a Harmónia támogatottsága jelentősen visszaesett - ugyanakkor most az oroszok pártja 5 százalék körüli támogatottsággal bír, vagyis nőtt, ami valószínűleg összefügg az orosz kisebbségeket ért változásokkal. Az oroszok ugyanis érthető módon nem támogatják az anyanyelvi oktatás ellehetetlenítését, és nagyon úgy néz ki, az oroszok tovább radikalizálódnak.
Mik a lehetőségek?
Egyáltalán nem kedvező az a 14%-os arány, amely az állampolgárság nélkülieket jelenti, ráadásul az oktatási törvény és a választás eredményei sem fogják javítani az oroszok és a lettek viszonyát. Észtországhoz hasonlóan Lettország is fél, bár az itteni oroszok eleinte kevésbé voltak hangosak a mostani ukrán-orosz háború kapcsán (ugyanakkor ők is az orosz állami propagandacsatornákat fogyasztják, és vannak is Putyin-támogatók köztük – mondjuk a Harmónia elítélte a támadást, de ebben benne lehetnek politikai érdekeik is). Nem segíti a balti oroszok és az államok viszonyát az, hogy az orosz nyelvű, de hazai média tiltva volt (vagy legalábbis nehezítve), így az orosz propagandacsatornákat „kellett” fogyasztania a helyi oroszoknak. Az új események pedig tovább mélyítik a két nép közti árkot.
Érthető a lettek félelme, de ilyen nemzetiségi arányok mellett tetteik túl kockázatosak: alapot szolgáltathatnak velük későbbi orosz tevékenységeknek (háború nem lesz, vagyis a közeljövőben biztosan nem, hiszen Oroszországnak jelenleg elég Ukrajna, de egyértelmű, hogy a lettek félelmükben nem gondolnak eléggé arra, hogy egy esetleges, bár valószínűtlen orosz győzelem esetén ők lehetnek a következők – nem úgy, mint a lengyelek).
(A borítókép Riga, forrása: wikipedia.org)
