A Netflix krimi-thrillere egy rendkívül érdekes témát kezdett el boncolgatni, ami végső soron olyan egyszerű és fájdalmas tanulságot hozott magával, amit nehéz volt hallani. Romantikusok, első randizók - várjatok ezzel a cikkel egy pár hónapot még.
Rebecca és társai kezdetben egy igazán kedves képet nyújtó társaság: természettudományokat hallgatnak az egyetemen, az életük permanens legatyásodásban telik, boldogan a péntek esti sörökkel és az éjszakába nyúló tanulós etapokkal. Szó szót, sör sört követ, és mint minden jó egyetemi haver között, szóba kerül a szerelem. Hogyan találjuk meg a párunkat? Rebeccának egészen érdekes elképzelései vannak, szerinte ez pusztán biológiai folyamat, mindenkinek genetikai paraméterek alapján a világon létezik egy tökéletes párja. Barátai, a másik két srác egyszerűen kinevetik, Rebecca viszont ellopja lakótársa munkahelyi laptopját, amiről titkos adatbázist tölt le, benne megszámlálhatatlan civil ember DNS adataival. Ezt a bázist veszi alapul vállalkozásához, és ezt bővíti a felhasználók által önként beküldött mintákkal. A sztori két szálon fut fékezhetetlenül tovább, és a szereplők egyik szálat sem tudják kézben tartani, bár a mű fanyar humora, hogy mind azt hiszik, náluk a gyeplő.
Az egyik, kicsit talán kevésbé érdekes szál a gyilkossági ügy. Ez hozza magával a jól megszokott krimi kliséket, abból is azt a nehezebb műfajt, ami még egykor Colombo-nál csúcsosodott ki: az elejétől tudjuk, ki a gyilkos, és az események sorozatát azon izgulva figyeljük, hogyan jönnek rá az érintettek. Rebecca ugyanis később meggyilkolja azt a barátját, akitől az adatbázist ellopta, másik barátját pedig kirúgatná a cégből, hogy többségi helyett teljes tulajdona legyen. A klasszikus krimi műfajra még egyet kontrázik a rendezés, ugyanis eljön az a pont, ahonnan a gyilkossági szál mindegyik érintettje rájön Rebecca a tettes, a tudós lány pedig egyedül hallgattatja el őket - mindenkit személyre szabott módon.
Ennél kicsit érdekesebb a másik szál: Rebeccának ugyanis nem csak a leleplezőkkel kell megküzdenie, hanem azokkal is, akiknek az életét a The One - a DNS mintákkal dolgozó párosító cége - tönkretette. Az alkalmazás ugyanis ha belegondolunk, nem is olyan ártalmatlan: mi van, ha a kiválasztott tökéletes párod házas, gyerekei vannak, vagy nem beszéli a nyelved, a világ másik felén él, vagy kómában fekszik egy kórházban? Ezeket az eseteket egyesével bemutatja a film és kíméletlen részletességgel tárja elénk, hogyan mennek tönkre egyetlen minta beküldésével sok éve tartó házasságok, hullanak szét családok.
Mindezt legtöbbször azért, mert az embereknek a jó, és a csodálatos csak addig jó, ameddig fel nem kínálják nekik a tökéletest. Egy idillinek mondható házasság is tönkremehet attól, ha az egyik félnek egy megbízhatónak tűnő szervezet azt mondja, milliós nagyságrendű adatot felhasználva megtalálta számára a tökéletes párt - aki nem a mostani társ. Eltekintve Rebeccától, akire emberek százai mérgesek a széthulott életük miatt, a sorozat hibátlanul mutat rá egy fájó pontra amint mind tudunk, de egyikünk sem ismer el: egy igazi párkapcsolat jó nagy részben döntés kérdése is. És amennyire nyálas és unalmas sztorikat ont magából a filmipar a kezdeti rózsaszín ködről, olyan mellbevágóan racionális a The One gyakorlatiassága, amivel a kapcsolatokba fektetett munkát a kezdeti szerelem fölé emeli.
Erre világít rá az a tény is, amikor kiderül: a The One egy szóval sem mondta, hogy a tökéletes pár mellett az élet is tökéletes lesz: az új kapcsolatok annyi keserűséget hoznak magukkal, hogy már önmagában is nehéz fenntartani őket, és akinek éppen zavartalan is volt az ismerkedés, annak is be kell látnia: a tökéletesnek vélt, kiszámolt kapcsolat ugyanúgy két tökéletlen ember között jött létre. Meglepve tapasztalják, hogy a "Nagy Ő" mellett is kifut a tej, hangos a szomszéd, vacak az idő, és egy tudományosan tenyésztett kapcsolat sem mentes kiadós vitáktól.
A film semmi támpontot nem ad a második szál megfejtéséhez. Egyrészt mert a vásznon töltött időt nagyon lekorlátozza az egyre kibontakozó gyilkossági sztori, másrészt mert arra, hogy mit lehet tenni ha elmúlik a szerelem, senki sem tudja a választ. Rendben. Tartsunk ki, és higgyünk a tartós kapcsolatokban - de vajon megtérül a munka? Vagy éveket vesztegettünk el valaki mellett, aki meg sem érdemli? Vagy tegyünk ellenkezőleg: legyünk kitartóak, és keressük a tökéletes párt, amíg az be nem lép az ajtón? Ennek már a matematikai esélye is igen kicsi, és mint látjuk, még akkor sem nyernénk vele, ha egy számítógép kiköpné nekünk a DNS-ünk alapján tökéletes valakit.
