Reaktor

Betalált a Hazatalálsz?

lead_800x450_1.jpg

Hazatalálsz címmel indított új napi sorozatot a TV2. De vajon ennek lehet jövője? A televízióadó egyszer már belebukott egy sorozatba 2020-ban, ez volt az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár. Abból csak 6 részt vetítettek le, az utolsó pedig negatív rekordot döntött: csupán 387 ezren követték az epizódot.

De mi a helyzet a Hazatalálsz című sorozatukkal?

A Hazatalálsz január 23-án este indult dupla résszel. A sorozat nem teljesen új, a horvát embereknek legalábbis biztosan nem lenne az. Čista ljubav (Tiszta szerelem) – ez volt a címe annak, amit alapjául vettek a TV2 sorozatának.  

A Hazatalálsz helyszíne egy Farkasliget nevű kisváros, a főszerepben egy fiatal apukát és egy fiatal nőt láthatunk. Az eddig levetített epizódok egyelőre ugráltak múlt és jelen között. Az első rész egy autóbalesettel kezdődik, amit két gyerek, egy kisfiú és egy kislány túlélt, azonban szüleik sajnos nem. Miután ez kiderült, rögtön 26 évvel későbbre repülünk, amikor már a kisfiút lányos apukaként láthatjuk. Épp akkor költöznek Farkasligetre, amit – úgy tűnik – a szükség hoz magával.

Vitéz Tamás élete nincs egy könnyű periódusban: rendőrként felfüggesztették, mert korrupcióval vádolták meg, a bizonyítékok pedig igen meggyőzőek. Már egy ideje nincs is munkája, Farkasligeten lesz szemétszállító. A bajokat tetézi, hogy egyedül maradt kislányával, Mesivel, az anyuka ott hagyta őket.

Farkasligeten egy kis viskóban lakik Vitéz Tamás nővére, Brigi, aki Tamással együtt élte túl az autóbalesetet gyerekkorukban. Ez a viskó csupán egy kis része a hatalmas teleknek, ugyanabban a kertben egy nagy villa is van, aminek egy igen kedves tulajdonosa van: Edit.

Itt jön a képbe Vitéz Tamás egy riválisa, Farkas Rajmund, akinek kezdettől fogva „a szeme sem áll jól”.

Edittől szeretné megvenni a villát, amit már le is foglalózott, azonban Edit vonakodik eladni a házát, főleg, miután megjelenik Tamás. Rajmund nagyon gazdag, de úgy tűnik, hogy nem tisztességesen szerzi a pénzét. Teljesen odavan magáért, mindenki mást pedig lenéz. Azt hiszi, hogy dekára megveheti az embereket pénzért. Kiderült, hogy a két fiú (Tamás és Rajmund) a gyermekotthonban ismerték meg egymást, ahol mindketten nevelkedtek. Egyelőre annyi derült ki, hogy Rajmund azért utálja ennyire Tamást, amiért vele sokkal többet foglalkoztak a felnőttek, de nyilván ennek a történetnek később is lesz folytatása.

De mi a helyzet a másik kulcsszereplővel? Kővári Virág még az első epizódokban Farkas Rajmund menyasszonya lesz.

Azonban nem mondható ez a szerelem igazinak: Rajmundnak Virág leginkább egy eszköz, amivel a presztízsét növelheti. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy szeretője is van? Virág pedig nem biztos a dolgában, olyannyira nem, hogy a gyűrűt sem hordja.

tim_7275.jpg

Kép forrása: 24.hu

A lány Vitéz Tamással is összeismerkedik. Farkasliget felé egy vonaton utaznak. Míg Tamás elalszik, a lánya, Mesi kimegy mosdóba, azonban összetalálkozik egy férfival, aki a kislánynak „segíteni akar pisilni”.  A férfitől Mesit Virág menti meg, azonban mikor Tamás megtalálja őket, megharagszik Virágra, amiért nem keresték rögtön őt. A kapcsolatuk kicsit viharosan indul, ám ez alatt a kevés epizód alatt is egyre közelebb kerültek egymáshoz, úgyhogy ennek még biztos folytatása lesz. Ahogy Tamás és Rajmund rivalizálásának is: Rajmund biztosan nem fogja már azt sem szó nélkül hagyni, hogy menyasszonya és Tamás beszélgetnek egymással.

Az alapsztoriból sejthető, hogy még számos fordulatra számíthatunk, amit jó néhány néző kíváncsian várhat. Nem valószínű, hogy ez a sorozat olyan sorsra juthat, mint az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár, ugyanis eddig cseppet sem unalmas epizódokról beszélhetünk. Külön kiemelendő, hogy az induló epizódok sem voltak unalmasak, amiktől leginkább várhattuk volna - a szereplők és a történet bemutatása nem mindig sikerül izgalmasra, de a Hazatalálsz ezt az akadályt is megugrotta.

Kiket láthatunk a szerepekben?

A színészek nevei sem teljesen ismeretlenek, még a fiatalok esetében sem, ami akár színvonalról is tehet tanúbizonyságot, de ez majd persze a későbbiekben fog kiderülni.

A két főszereplőt játszó színészt, Törőcsik Franciskát (Virág) és Hajmási Dávidot (Tamás) is már több filmben és színházi darabban láthattuk. A Farkas Rajmundot játszó színész Jaskó Bálint, aki az Oltári csajok című sorozatban játszotta Farkas Márk szerepét. (Nagyon úgy tűnik, hogy ráragadt a Farkas vezetéknév.)

De még több ismert nevet is találhatunk a szereplők listájában, legyen szó akár Pindroch Csabáról, Ábel Anitáról, Kamarás Ivánról vagy Jordán Tamásról.

nszlofvpjlligcpzpclz5p3apyg.jpg

Kép forrása: sorozatfigyelo.hu

Úgy tűnik, ebből a sorozatból most jól fog kijönni a TV2, legalábbis a történet jónak ígérkezik. Könnyed esti tévénézésre vágyóknak mindenképp jó ötlet lehet követni a Hazatalálsz eseményeit, de az már a későbbiekben fog kiderülni, hogy ezt a nézők meg is teszik-e.

süti beállítások módosítása