Reaktor

Katonák nélküli műanyag "forradalom"

img_8537.JPG

Jó időben pár ezer fiatal a Kossuth téren tüntetett, én pedig semmiképp sem hagyhattam ki, hogy megnézzem, mi történik. Azt előre sejtettem, hogy ha mégse mennék el, akkor se maradok le forradalomról, hiszen ahhoz férfiak is kellenek, már pedig egy ilyen tüntetésen inkább fiatal fiúkat lehet látni, mint sem életerős férfiakat. Hozzáteszem, jobb is, hogy képtelenek egy forradalomra. Egy forradalomnak fontos, hogy legyen magasztos célja. Ilyen cél lehet a szabadság eszméje, vagy a többség akaratának érvényesítése, ezek közül pedig jelen esetben egyik sincs meg.

Az egész csak egy újabb hangulatkeltés, hogy az ellenzék a fiatalok segítségét is igénybe vegye ahhoz, hogy hatalomra kerüljön. Nincs új a nap alatt.

A fő gondja a demonstráló társaságnak, hogy nem tudja mit akar. Mindig talál valamilyen problémát, amiért kiáll, de nincs meg a kitartó, folyamatos küzdelem. Önmagában küzdelem sincs, hiszen az fárasztó. Ehelyett folyamatos vergődésnek lehetünk szemtanúi. A jól ismert mondókákat persze mind ismerik, ideológiailag jól képzettek. A lényeg, hogy minden kisebbség szimpátiáját elnyerjék, így egy kisebbségi koalíciót alkossanak, ami együttesen, ugye, már többség. Ehhez az eszköztárban a már megszokottakat találjuk. Osztályharcot kiterjeszteni társadalmi rétegek közötti harcra, plusz a legbutább propaganda.

Vitát nem tudnak nyerni, az ellenzéki pártok folyamatos objektív hazugsággal buknak le, a lényeg hogy ők akarnak a hangosabbak lenni. Ez jól tükröződött a tüntetésen is. Egy Taktaharkány népességét kitevő embertömeg technot hallgatva piknikezett.

Mondjuk az valahol megnyugtat, hogy többek között az Amnesty is szervező volt, Gyurcsány is megjelent, és mégis:  pár ezer embernél többet nem tudtak megmozgatni.

A forradalmi hangulat az ellenzéknél azonban továbbra is élni fog, ebben egy percre sem kételkedek. Ami inkább foglalkoztat, hogy az ilyen tüntetésekre járó fiatalok vajon mennyire jártasak a történelemben, felismerik-e az összefüggéseket? Mert nagyon úgy tűnik, hogy nem, hiszen 10 év alatt teljesen elfelejtették a múltat, így viszonyítani sem tudnak mihez, ami nagy gond.

Az ellenzék persze a BLM-LMBTQ tengelyen bizonyára még párakkal el tudja hitetni, hogy Magyarországon rasszizmus van, és kirekesztjük a szexuális kisebbségeket. De ha valaki felnő, és kinövi a tizenévesek lázadó korszakát, akkor ezt is elfelejti, mivel jó esetben a saját életével lesz elfoglalva és stabilitást akar. Márpedig az ellenzéktől azt nem várhat. Ahogy a tüntetés lezajlott, az emberek szétszéledtek.

Mindenki megnyugodott, megvolt a havi tünti,

leszámítva egy fiatal hölgyet, aki ordítozva telefonált. Ahogy kifejtettte: “A 21. században nincs hely azok számára, akik nem fogadják el azt, hogy valaki máshogy gondolkozik”. Függöny. 

süti beállítások módosítása