A természetvédelem jogi szabályozás alá vont területei gyakran kis hatékonyságú és ésszerűtlen jogalkotást eredményeznek. Vajon másképp lenne ez, ha a természet és az élővilág védelme esetében egy személy – adott esetben jogi személy – védelméről volna szó?
Az emberiségnek lehetnek kötelezettségei a bioszférával szemben? Érdemes fontolóra venni, még ha tisztán az önérdek is vezérel minket. A bolygó megújul nélkülünk is, ha részesei akarunk lenni a jövőjének, ráadásul a megszokott életszínvonalunkkal komolyan kell vennünk a jelen környezetünk megóvását.
Mik azok a paraméterek, amelyek között mi, mint emberiség, képesek vagyunk a túlélésre, mert ez a kulcs ahhoz, hogy az adott problémát ne ideológiai szempontból vizsgáljuk. Vannak fiziológiai szükségleteink, mint például levegő, víz, étel, fedél a fejünk fölé, valamint kissé tágabban értelmezve higiénia, az emberi közelség, alvás, sőt még személyes tér is.
Egy fontos szempont ennek biztosításában a hőmérséklet.
A kék bolygó a naprendszerünk csillaga körül a lakható zónában, mintegy 150 millió kilométerre magától a csillagtól, az úgynevezett Goldilocks zónában kering. A NASA szerint ez az a terület a csillag körül, ahol a környező bolygók felszínén létezhet folyékony víz. A szigorúan számított lakható zóna, ami 148,5 milliótól mindössze 156 millió kilométerig terjed, még a Marsot sem sorolja a talán lakható bolygók közé. Megjegyzendő, hogy a legtágabb becslések szerint a Vénusz, a Mars, Jupiter és a Szaturnusz is a lakható zónán belül van, amely körülbelül 1.500,5 millió kilométert ölelne fel. Mindenesetre ez a zóna biztosítja a kényelmes környezetet -98,15˚C és 115˚C között a lakható zónában és vele együtt a Földön.
A bolygó saját klímája természetesen mindig is változott. Semmi sem áll változatlanul a világunkban, a világ bioszférája folyamatosan fejlődik. Az elmúlt évszázadok során mi, mint emberiség, egy változó tényezővé váltunk a bolygónk életében. Az emberiség szerepe jelentősen megnőtt a Föld életében amióta beléptünk az Antropocénbe, az ember uralmának idejébe. Ez jelentős felelősséggel jár. A jogainkat azáltal alakítottuk ki, hogy lenyűgöző technológiai teljesítményeket értünk el viszont nem árt tudatában lenni, hogy a felelősségeink is ugyanezen vállakat nyomják.
Jelentős számú ember olyan életet él, amely során alig éri természeti hatás. Szén-dioxidot kibocsátó energiát termelünk, szántóföldeket művelünk élelmiszer termesztésére, valamint állateledelhez és olyan terményekhez, mint például a pálmaolaj, szója és gumi. Legelők millió négyzetkilométerei szükségesek (akár erdőirtás útján) az állattenyésztéshez a húsipar, tejtermékek és a gyapjú előállításához, valamint szintén az erdők kárára elégítjük ki a temérdek faigényt.
Az emberiség jelentős területet foglal el lakhatásra, ami nem meglepő, hiszen az otthon és a személyes tér alapvető szükséglet a túlélésünkhöz. Ezért olyan területeket fejlesztünk, amelyeket beborítanak a lakóházak, ipari létesítmények és a közlekedési utak. Nem számít egy 21. századi embernek, hogy Göteborgban vagy Hongkongban van-e, svéd lazacot vagy siu mai-t (tipikus hongkongi gombóc) akkor ehet, amikor csak kedve és pénzügyi kerete megfelelő. Az ember halászterülete magában foglalja az egész vízi világot. Úgy tűnhet, hogy a Homo Sapiens faj a természet szabályai felett áll. Ebbe belenyugodni fatális félreszámítás.
Az összes fent felsorolt teljesítmény az ember ökológiai lábnyomának tényezői. Ez a gravírozó hatás, amit környezetünkre gyakorlunk, ugyanaz, ami megsemmisíti azt a finom egyensúlyt, amelyben egyáltalán lehetőségünk adódott kialakítani ezt a kényelmes, magas fogyasztással járó életmódot, amely eleinte a végtelen lehetőségek tárházának tűnt.
Annak érdekében, hogy szemléltetni lehessen az emberiség hatását bolygónk légkörének hőmérsékletére, rendelkezésre áll az ENSZ legújabb jelentésének eredménye, miszerint az év legmelegebb napjának hőmérséklete várhatóan 1,5˚C - 2˚C-kal fog növekedni. Az 1990 előtti évtized 1,1˚C-kal volt melegebb, mint az egész 20. század második fele (ami nem kevés ipari fejlesztést láthatott). Ezek kis értékeknek tűnhetnek az előző millió évekhez képest, de hogy valós fényben értelmezzük ezeket a számokat, legutóbb, amikor a globális felszíni hőmérsékletváltozás meghaladta a 2,5˚C-ot több mint 3 millió évvel ezelőtt volt – a harmadidőszakban, a Pliocén idején (ez az időszak zárta le a dinoszauruszok uralmát). Az ember által vezérelt éghajlatváltozás hatása egy jelentős probléma, ami mindenkit, de főként minket érint.
Hogyan segíthetünk ezen?
Az emberiség egyik legfontosabb vívmánya, hogy komplex szabályokat hozunk, amikkel egyszerű dolgokat vagyunk képesek megmozgatni. Együtt gondolkodunk azon, mi a legjobb a többség számára, és ennek megfelelően törvényeket hozunk. Az ötlet adott, szóval hogyan alkalmazhatnánk ezt a jelenlegi problémára?
Ecuador 2008-ban történelmi lépést tett a Természet Jogainak implementálásával alkotmányába. A 71. cikkely értelmében minden személynek és közösségnek joga van követelni a közhatóságoktól a természet jogainak érvényesítését. Ez azt jelenti, hogy a polgárok, az jogalkalmazók, és az állam felelősek az ökoszisztéma összes elemének tekintetében. Ecuadori bíróságok precedensértékű döntéseket hoztak már. A Wheeler y Huddle c. Gobierno Provincial de Loja ügyben két lakos pert indított a dél-ecuadori Vilcabamba-folyó szennyezéséért felelős helyi önkrományzat ellen. A természet jogaira hivatkoztak, amelyek az eljrása során az önkormányzat tulajdonjogaival feszültek össze. A bíróság fontos precedens-döntést hozott, miszerint a természet jogai elsőbbséget élveznek akár más alkotmányos jogokkal szemben, ha az érdekek egymásnak ellentmondanak. A Wheeler-ügy után rögtön következett egy másik eset, ahol a felperes ismét a természet jogaira hivatkozott, ezúttal illegális aranybányászat miatt, amely szennyezte a közeli folyókat. A megfelelő jogok ismét igazolást nyertek, és a katonaság lerombolta a tárnákat.
 |
 |
(Fotók:Jeff Stapleton | Danny Lema)
Nem éppen új gondolat, hogy a hatalmi ágak szétválasztása vezet a jog leghatékonyabb gyakorlásához. Amikor súlyos érdekek feszülnek egymásnak nem árt pártatlan talajon ütköztetni és megfelelő jogalappal ellátni a feleket. Azok a tulajdonságok, amelyek biztosítják nekünk a boldogulást ezen a bolygón, rendelkezésre állnak. Nem árthat nemzetközi jogintézmény által óvni ezeket a tulajdonságokat saját lábnyomunktól. Mérföldkő volt a 2016-os ENSZ Éghajlatváltozási Konferencián ratifikált többoldalú, jogilag kötelező erejű Párizsi Egyezmény, amelyet 196 ország írt alá (átmenetileg 195, mivel az Egyesült Államok Trump elnök alatt visszalépett majd Biden elnök alatt visszalépett), amely olyan környezetvédelmi célokat tűzött ki, amelyeket a természet jogi személyisége elősegíthetne.
A bemutatott extrém helyzetnek megfelelően az elérhető célok hasonlóan ambiciózusok. A legfőbb cél az, hogy "a globális átlaghőmérséklet emelkedését jóval 2˚C alatt tartsuk a ipari forradalom előtti szintekhez képest", és erőfeszítéseket tegyünk "annak érdekében, hogy a hőmérséklet emelkedése ne haladja meg az 1,5˚C-ot az ipari forradalom előtti szintek felett".
A jogi személyiség biztosítja a természet védelmét a bírósági fórumokon, így a folyamatos és gyors fejlődés felelős ütemben haladna és nem egy szabályozatlan vadnyugatként alakulna. A kitűzött cél szabotálása is jogsérelemként jelenhetne meg a közéleti diskurzusban, akár bírói útra vihetővé válna. A természet jogai globális szinten történő érvényesítése persze nemzetközi jogi kihívás. Ez vitathatóan inkább politika, mint a jog területe. Az olykor ütköző gazdasági érdekek miatt a jogszabályok nehézkesen fordíthatók jogi gyakorlattá. A politika szabályozására való összpontosítás lehet a hatékonyabb út ebben az esetben.
A természet mindig is az volt és bizonyos mértékig továbbra is az életünk szentimentális része lesz, ami a jogi kultúrában nem is teljesen ismeretlen gondolat. Az indiai jog több alkalommal is elismert isteni entitásokat, mint jogi személyeket kifejezetten a joggyakorlatban. Jogi fogalomként képesek tulajdonjogokat gyakorolni és jogi lépéseket tenni, azonban alanyi jogokkal nem rendelkezhetnek. A természetet hasonló módon jogi személyiséggel kezelni segítene összeegyeztetni az ütköző gazdasági (és politikai) érdekeket az emberiségével. A Párizsi Egyezmény célja elérhetetlen a jelenlegi nemzetközi jogi keretrendszeren belül, ahogyan azt az Egyesült Államok visszalépése is mutatja. Egyetlen bíróság sem képes felülbírálni az államokat, de a nemzeti bíróságok kötelezhetik akár az állami végrehajtószerveket az emberek közös érdekeinek betartására. A természetvédelem kérdésében a jogi személyiségnek kellene lennie az eszköznek az életminőségünk megóvására. Lényegében az állam elsődleges jogi személyének kiterjesztése lehetne az állam területének természeti kincseinek védelme. Ez regionális szintű eszközt biztosítana a Párizsi Egyezmény globális célkitűzéseinek.
Összefoglalva, a bolygónk szerencsés egyensúlya alkotta meg a körülményeket az ember felemelkedéséhez. Elértük azt a fejlettségi szintet, ami arra utal minket, hogy odafigyeljünk a robbanékony tempónk hatásaira. Az nemzetközi jog diszpozitív, azaz nem szorosan kötelező természete nem biztosít teret, hogy hatékony szabályokat hozzon létre annak érdekében, hogy megakadályozzuk az esetenként kriminális mértékű szennyezést, ami az egyensúlyunkat veszélyezteti. Az emberi lábnyom az emberi környezetet sújtja. Fenyegeti a szükségleteink kielégítését, végső soron a fennmaradásunkat is, nem meglepő, hogy sürgetően proaktív intézkedéseket kell tennünk a Párizsi Egyezmény nagyon világos célja felé. Ecuador példát mutatott egy lehetséges útra. Ahhoz, hogy ennyire átfogó nemzetközi célt tudjunk megvalósítani nagyon sok apró lokális megfontolt lépés szükségeltetik. Az államnak és gazdaságnak közösen kell dolgoznia a fenntartható és szándékos fejlődésért. Nem kellene elkülönítenünk magunkat a természettől és a biodiverzitástól, akármennyire is úgy tűnik, hogy minimálisan érint minket, mi nagyon is hatunk rá és a kapcsolatunk keretein belül elszenvedünk a következményeket is, ha nem figyelünk arra, hogyan használjuk és merítjük ki erőforrásainkat.
Borítókép forrása: Markus Spiske | pexels.com
