Reaktor

Ezen országokban folyik a legtöbb sör

beer_foto.jpg

Az embereket egymástól elválasztó különbségekkel szemben vannak dolgok, amelyek – legalábbis néhány régiótól eltekintve – mindenhol népszerűek. Ilyen, többek között, a sör is. Amennyiben valaha felmerült bennetek a kérdés, hogy vajon hol is isszák összességében a legtöbb sört, illetve mely országokban a legmagasabb az egy főre jutó sörfogyasztás, akkor a japán Kirin Holdings kutatása megfelelő válaszokat fog adni, a vállalat ugyanis 1975 óta követi figyelemmel a globális sörfogyasztás alakulását. Összefoglalónk következik a jelenlegi trendekről!

2020-ban a globális sörfogyasztás 177 millió kiloliternek felelt meg, ami bár őrületesen magas számnak tűnik, mégis közel 7 százalékkal elmarad a 2019-es fogyasztástól.

A legnagyobb fogyasztók 2020-ban is – tartva 13 éves sorozatukat – az ázsiaiak voltak, akik bár 11.7 százalékkal kevesebb sört ittak az azt megelőző évhez képest (csak Malajzia tudott növekednit), ám a globális fogyasztás 31.2 százalékáért feleltek.

A visszaesés érthető okok miatt 2020-ban szinte mindenhol tapasztalható volt – Európában például 5.2 százalékkal, Afrikában 9.4 százalékkal, Közép- és Dél-Amerikában 4.4 százalékkal –, csak Észak-Amerikában nőtt a fogyasztás, ám ott is szinte a 2019-es arányokkal megegyező eredmény (0.6 százalékos növekedés) született.

És, hogy kik fogyasztanak a legtöbbet országok szerint? Úgy tűnik, hogy a sör kapcsán is elindulhatna egy harc a globális nagyhatalmak között, hisz a legnagyobb fogyasztóként Kína jelenik meg, akit az Egyesült Államok követ, majd Brazília, Oroszország és Mexikó. Kína dominanciája persze a lakosság méretéhez igazítva nem nevezhető meglepőnek, ám az nem kicsit impresszív, hogy a fogyasztás 36 millió kilolitert ért el, vagyis annyi sört, amennyivel 14 ezer olimpiai méretű uszodát lehetne feltölteni.

2020-as helyezés

Ország

Globális piacból való részesedés (százalék)

1

Kína

20.3

2

Egyesült Államok

13.6

3

Brazília

7.8

4

Oroszország

4.9

5

Mexikó

4.7

6

Németország

4.4

7

Japán

2.5

8

Egyesült Királyság

2.3

9

Japán

2.2

10

Spanyolország

2.1

11

Lengyelország

2.0

12

Dél-Afrika

1.9

13

Kolumbia

1.3

14

Franciaország

1.1

15

Kanada

1.1

Amint már említésre került, szinte mindenhol visszaesés volt tapasztalható, azonban bizonyos országokat az átlagnál is erőteljesebb kilengések jellemezték, több esetben egyenesen kétszámjegyű csökkenés által: ilyen volt Mexikó, ahol 11 százalékkal zuhant a fogyasztás 2019-hez képest, Vietnám, ahol a 19 százalékot is meghaladta, illetve India, amely 40 százalékos esést tudhatott be magának – és került a 2019-es eredményéhez képest 10 pozícióval hátrébb (23. hely). Néhány helyen viszont a koronavírus furcsa módon meghozta a kedvet a sörfogyasztáshoz: Brazíliában és Oroszországban is 4 százalék körüli volt a növekedés 2019-hez képest, ahogy az Egyesült Államokban is emelkedés történt, igaz a 0.8 százalékos változás nem nevezhető túlzottan szignifikánsnak.

A sörkedvelő országok igazi megértéséhez azonban az egy főre jutó fogyasztás nyújt igazán tiszta képet, és ha ezen kategória alapján rangsoroljuk az országokat, meg is érkezik az európai – és természetesen cseh – dominancia.

2020-as helyezés

Ország

Fogyasztás mértéke (liter)

1

Csehország

181.9

2

Ausztria

96.8

3

Lengyelország

96.1

4

Románia

95.2

5

Németország

92.4

6

Észtország

86.4

7

Namíbia

84.8

8

Litvánia

84.1

9

Szlovákia

81.7

10

Írország

81.6

11

Spanyolország

81.5

12

Gabon

80.9

13

Kongói Köztársaság

79.0

14

Finnország

77.8

15

Lettország

77.4

(…) 21

Magyarország

68.0

 

Igen, ezen adatok megint ráébresztenek a cseh tébolyra (na meg arra, hogy miért is szeretünk annyira Prágába utazni), egy cseh személy ugyanis egy év alatt átlagosan majdnem 182 liter sört fogyaszt. A mennyiség már önmagában is rendkívül magasnak tűnhet – gondoljunk abba, hogy itt országos átlagról van szó, tehát magába foglalja azokat is akik nem, vagy alig fogyasztanak sört –, de az még inkább szemlélteti a csehek sör iránti őrületét, hogy 28 éve senki nem tudta őket megverni ebben a rangsorban, miközben az idei második helyezett Ausztria egy lakosa átlagosan „csak” 96.8 liter sört iszik, vagyis fasorban sincs a csehekkel való harcban.

Az egy főre jutó sörfogyasztást vizsgáló rangsorban Magyarország sem áll túlságosan hátul, hisz mi a 21. legnagyobb fogyasztók vagyunk, ám elmaradunk a legtöbb régiós riválistól, Csehországon és Ausztrián túl Romániától, Szlovákiától, Horvátországtól (18.) és Szlovéniától (20.) is. Literekben mérve átlagosan 68 liter sör jut egy főre Magyarországon, de ahogy globálisan, úgy nálunk is csökkenés történt a pandémia kezdeti évében, melynek mértéke 8.9 százalék volt 2019-hez képest.

De, hogy igazán meghökkentő legyen a vége, a legnagyobb sörkedvelők esetében is visszaesés történt, a cseheknél és németeknél 10.5 százalékos, az osztrákoknál több mint 17 százalékos a 2020-as évben. Ezzel szemben a lengyeleket (1.4 százalékos visszaesés) és románokat (0.9 százalékos visszaesés) a 2020-ban a világot feje tetejére állító járvány sem tartóztatta fel a sörözéstől, mi pedig csak remélni tudjuk, hogy hamarosan a vírus már egyáltalán nem szól bele a sörözési szokásainkba.

Kiemelt fotó: Brewer World

süti beállítások módosítása