Reaktor

A modern Kína társadalmi viszonyai

100d83559e8f382c60c07ae58ce1b482.jpg

A kínai sárkány a 20. század végére igen erős szárnyalásba kezdett, ha a gazdasági mutatókból indulunk ki. Részben természetesen az is segíthette a szocialista ország grandiózus pénzügyi gyarapodását, hogy képes volt közelebbi kapcsolatokat kialakítani az Egyesült Államokkal, illetve a 70-es évektől részben megnyitotta kapuit a multinacionális vállalatok előtt. Kína egy sajátos berendezkedésű ország. Ugyan a maoista útvonalat követve hivatalosan még mindig szocialista, viszont gazdaságpolitikáját illetően félig-meddig kapitalista jellemzőkkel bír. Az állam tudatosan fejlett infrastrukturális hálózatot épített ki, hogy a külföldi nagyvállalatoknak és a nyugati tőkének vonzó célpontjává váljon. Segíti a technológiai cégek beáramlását az is, hogy Kína rengeteg nyersanyaggal, olcsó munkaerővel és jó piaci adottságokkal rendelkezik.

 

Rövid történelmi áttekintés

Közismert, hogy a távol-keleti ország valójában egy több ezer éves civilizáció, s már a Római Birodalom idején bolygónk egyik legvirágzóbb társadalmának bizonyult. A kínai törzsek nagyon sokáig egymástól elkülönülve éltek, és a kisebb-nagyobb, főként növénytermesztésre használt kezdetleges államszervezeteket tartományurak irányították. Igen régre visszanyúló tárgyi emlékeink vannak az itt megjelenő első lakosokról.

Kína határai sokáig nagyon rugalmasan mozogtak attól függően, melyik dinasztia került hatalomra. Voltak időszakok, mikor sok, apró tartományra hullott szét, s ez több évszázadnyi instabilitást, háborút és káoszt hozott magával. A kínai történelmet éppen ezért szokás ciklusokra bontani, nem pedig lineárisan értelmezni.

Rendkívül tagolatlan, hatalmas kiterjedésű tájegységekkel rendelkezett a Középső-Birodalom, ezért számottevő, hosszú ideig tartó kapcsolatot nem tudott kialakítani más népekkel. Elsőként a 13. századi mongoloknak sikerült meghódítani Kínát, megalapítva a Yuan dinasztiát. Néhány generáció elteltével azonban az uralkodóház és az udvar tagjai mind asszimilálódtak a helyi civilizációba. Ekkor vált nyilvánvalóvá a kínaiak számbeli és kulturális fölénye a tatárokkal szemben és ez méginkább fokozta a sinocentrikus gondolkodás beágyazódását.

Az utolsó dinasztia (Qing) bukását követően lépünk be Kína modern korszakába. Kikiáltották a köztársaságot, majd a 20. század első felében kezdetét vette a véres polgárháború, melyet végül 1949-ben a Mao Ce-tung által vezetett kommunista oldal nyert meg. Gyakorlatilag azóta egypártrendszer van, s az ország politikája de facto szocialista keretek között működik.

(forrás: advantour.com)

Vallás

Hangsúlyosnak bizonyultak Konfuciusz tanai a helyi társadalmi rend kialakulását illetően. Innen ered a konfuciánus vallás is, mely egyben egy etikai-filozófiai tanításként is értelmezhető. Igazságra, becsületességre és bölcsességre neveli az embereket, emelett az ősök tisztelete is lényeges a valláson belül.

A konfucianizmuson kívül erőteljesen jelen van a helyiek életében a taoizmus és a buddhizmus is. Habár számos ponton eltérő nézeteket hirdetnek, ennek ellenére a különböző vallások tökéletesen megférnek egymás mellett, érvényesül a vallási szinkretizmus. Jelen vannak egyébként helyi törzsi vallások, “pogánynak” tűnő hagyományok is, melyek akár faluról falura változhatnak.

Kiemelkedően nagy jelentősége volt a gondolkodásmódra, a jogra és a törvényhozásra a legisták filozófiájának.

Legizmust alatt azt értjük, hogy a morális-etikai értékeknél még fontosabb a törvények hatékony működése és azok feltétel nélküli betartása, mert csak így érhetünk el rendet és stabilitást az országban. Azért is fontos megemlítenünk az imént felsorolt filozófiákat és elveket, mert ezek a mai napig nagy hatással vannak a kínai életre, viselkedésre és a belpolitikát is erősen befolyásolják.

A távol-keleti kollektivista mentalitás

Látni kell, hogy a kelet-ázsiai társadalmak ideológiája és a nyugati felfogás között lényeges különbségek fedezhetők fel. Elmondható ugyanis, hogy míg hagyományosan a nyugati történelmi fejlődés erőteljesen egyénorientált és idővel kifejezetten pénzközpontúvá vált, addig a kínai perspektíva egészen más. Nevezetesen földrajzi és gazdasági okokra kell itt gondolni, mivel mind a termőterületek nagysága, mind pedig a termelés módja a már korábban említett összefogást és kooperációt igényelte meg a népektől.

Nagyon korán fontossá vált az egyre inkább növekvő népesség miatt megjelenő családcentrikus életmód. Szokás, hogy a távol-keleti országokban, így Kínában is, a szülők feladata ellátni mind a gyermekeket, mind pedig az idősebb családtagokat, mivel cserébe aztán az ő utódaik fognak gondoskodni róluk. Három, olykor négy generáció is él egy fedél alatt és mindenkinek megvan a maga feladata, kötelessége.

A nyugati, egocentrikus világképhez viszonyítva, Kínában az egyén degradált szerepben van a kollektív, közösségi célokhoz képest.

Kína vezetői szerint a nyugati típusú demokrácia teljes mértékben szétzilálná az országot, mert elburjánzana a korrupció és az önzés.

Belpolitika és social credit

Peking stratégiai érdeke, hogy a társadalmat kordában tudja tartani. Első hallásra ez megdöbbentő, hiszen egyből arra asszociálunk, hogy ez egy zsarnoki, másokat elnyomó egyeduralom. Az igazsághoz hozzátartozik a már említett történelmi tapasztalat, mely miatt a népesség is abban érdekelt, hogy az ország egységes, stabil és biztonságos legyen – felfogásuk szerint ugyanis a hosszú távú békét csakis így lehet megőrizni. Az egyénnek fel kell adnia bizonyos jogait a közösség érdekében, de cserébe az ember nem veszik el, felkarolja őt a társadalom.

A social credit rendszernek – mely egyre inkább teret hódít Kínában – szintén vannak előnyei és komoly hátulütői. Jelen pillanatban még nem kötelező mindenki számára és sokan elégedettek működésével, azonban félő, hogy a jövőben túlságosan meg fogja szabni az egyén lehetőségeit és beleszól a privátszférájába is.

Voltaképpen a rendszernek az a lényege, hogy egy telefonos applikáció segítségével az emberek pontokat gyűjthetnek és veszíthetnek attól függően, hogy milyen, a társadalom számára mennyire hasznos feladatokat, munkákat végeztek el.

Amennyiben az adott felhasználó sok credit-et gyűjt össze, úgy nyugodtan utazhat, szórakozóhelyekre járhat és élvezheti az állam szolgáltatásait. Sokan azt az álláspontot képviselik, hogy a rendszer az embert “megneveli”, s jóra motiválja. Vannak olyanok is azonban, akik úgy vélik, e rendszerrel az állam túlságosan beleszólna az ember magánéletébe és szabadságába, ezzel nyilvánvalóan behatárolva lehetőségeit.

Tény, hogy a forradalmian új social credit rendszer nekünk, magyaroknak nagyon távolinak tűnik, viszont az egész világon egyre jobban teret hódít ez a trend, ha az internetes vásárlásokat vesszük alapul. A modern AI technológia segítségével és a beépített protokollokkal félelmetesen sok információt árulunk el magunkról az internetezés során. Kínában is ugyanez a folyamat zajlik, csak ott a mesterséges intelligenciát már egy sokkal előrehaladottabb fázisában használják az egyének és az állam, s ennek bizony komoly ára van, mert idővel mindenkiről ki lehet deríteni, hol van és mit csinál a nap huszonnégy órájában.

 (forrás: ecovis.com)

Kínai nacionalizmus

Napjainkra, a maoista ország vezetőinek retorikájában egyre inkább teret nyer a kínai nacionalizmus. Egyik számottevő oka ennek a már tárgyalt sinocentrikus világképben keresendő. Másrészt viszont nagyon fontos megfigyelnünk azt is, hogy napjaink Kínája már nem a 20. századi Mao Ce-tung korabeli ország. Igaz, soha nem lehetett azt mondani, hogy a kínai kormány kifejezetten internacionalista ideológiát képviselt volna, mára egészen nyilvánvaló, hogy gazdasági megfontolásokból Peking proaktív nemzetpolitikát folytat. Érdekes módon megfér egymás mellett a kommunista külső máz és a protekcionista, nacionalista döntéshozatal. Ugyanakkor lényeges hangsúlyoznunk, hogy ez a nacionalizmus egyáltalán nem a hagyományos értelemben vett, a 19. századi Európában kibontakozó nemzeti gondolkodás, mivel utóbbi elsődleges célja, hogy egyesítse az adott nyelvű, s etnikumú népeket. Kínában nem beszélhetünk ilyesmiről, mert a prioritás ez esetben a gazdasági befolyás és a kereskedelmi érdekek védelme a külső szereplőkkel szemben: itt főként Japánt és az Egyesült Államokat kell megnevezni.

Szociopszichológiai értelemben is jól működik a nacionalista gondolkodás – egy nemzet vagyunk, egy nyelvet beszélünk, s együtt legyőzhetetlenek vagyunk. Már régóta felfedezték, hogy a közösségben átélt eseményeknek, érzelmeknek kolosszális ereje van, s az ember már az ősidőktől kezdve szeret csoportokhoz tartozni. Így nem csupán erősebbnek érezzük magunkat, de a nemzeti egység gondolata alapvetően erőt demonstrál és bátorságot gerjeszt az emberekben, s ez az eufórikus, már-már addiktív állapot elfeledteti az egyén személyes problémáit. Ezen okok miatt a politikusok is előszeretettel játszák ki a nacionalizmus ütőkártyáját – főként akkor ha valamilyen problémáról kell elterelni a figyelmet. Veszélyessé is válhat a túlzott nemzetközpontú látásmód, mivel ez gyakran egy közös ellenségképpel társul, ami feszültséget gerjeszthet az államok között.

Kína esetében a Japán ellen folytatott “kampánynak” ugyan elsősorban gazdasági érdekek miatt van létjogosultsága, viszont a szocialista állam vezetése roppant fontosnak tartja a második világháborúban Japán által okozott, valóban kegyetlen, a kínaiak ellen elkövetett genocídium és atrocitások témájának felelevenítését.

Összességében a kínai nacionalizmus nem mondható radikálisnak és agresszívnak, mert célja főként az, hogy a már meglévő kínai gazdasági és nemzetközi politikai érdekeket megvédje és nem más nemzetek szuverenitása ellen irányul. Kérdéses, hogy Peking számára ez a politika a jövőben mennyire lesz kifizetődő, de az biztos, hogy amíg külső hatalmak nem avatkoznak a Kína belügyeibe, addig a távol-keleti nagyhatalom továbbra is nyitott lesz a barátságos külpolitikai viszony folytatására.

 

Borítókép forrása: kayak.com

süti beállítások módosítása