Reaktor

Utazni természetes... vagy mégsem?

 pexels-lennart-wittstock-316794.jpg

Fapados járatok, vonat, busz, hajó. Sokszor az utazás folyamata fárasztó lehet, de szerintem most sokan szívesen várnának akár órákat is egy repülőre. Nehéz kérdés a jelenlegi járványhelyzet, hiszen valóban elég ignoránsnak hat az utazások és a nyaralások hiánya miatt panaszkodni, amikor ezrek élete van veszélyben naponta.

Mégis azt látom, hogy az emberek mentális egészségére nagyon ráférne egy kis kikapcsolódás, hiszen ehhez vannak hozzászokva.

 Úgy néz ki még egy ideig várhatunk a korlátlan utazásra, a meglévő repülőjegyeket át kell tenni. Az olcsó fapados társaságoknak köszönhetően már egész fiatal korban elérhetőek a külföldi kiruccanások. Olcsóbban utaztam például Milánóba, mint felnőtt jeggyel Zalaegerszegre. Egy-egy hosszúhétvégés nyaralás akár néhány tízezer forintból is megoldható már, ami egyre több réteg számára teszi elérhetővé a külföldi utazást. Kicsit azt érzem, hogy hozzá lettünk szoktatva a jóhoz, és most nehéz visszakerülni a valóságba. 

 Annyira természetesnek vettük az utazást, hogy most olyan, mintha egy alapvető jogunktól lennénk megfosztva.

Ez messze áll a valóságtól persze, de azért mégis megviseli az embereket. Sokan trükköznek egy kicsit, és olyan országokba mennek ahol nincs karantén kötelezettség, vagy a vírus jelenléte szinte minimális. A nagyobb képet nézve ez is nagyon felelőtlen, hiszen tünetmentes hordozóként nagy veszélyt jelenthetünk a kevésbé fertőzött országok számára. Ha mégis az indulás mellett dönt az illető, nagyon sok mindent kell mérlegelni, hiszen az utazási szabályok folyamatosan változtak. 

 A reptereken megjelentek a tesztállomások, ahol a beérkezők megbizonyosodhatnak róla, hogy valóban nem „hoznak be” az adott országba semmit. Ez egy bizonyos szintig működik, és jó gondolatnak is tartom, de a gyorstesztek megbízhatósága elég alacsony. Pont ezért sok helyen nem elég egy teszt: karantén kötelezettség várja az utazókat. Németországban például jelenleg 10 napot, vagy 5 napot (ha van negatív teszt eredmény) kell karanténban tölteni.

woman-with-luggage-during-pandemic-airport_23-2148789910.jpg

 A sok szabály és a karantén lehetősége az utazók többségét már a tervezésnél eltántorítja. Azok, akik a legkevésbé "bírják" a tiltást, inkább kifizetik a tesztelések költségét, és inkább bevállalják a karantént. Hogy kinek mit ér meg néhány külföldön töltött hét, azt mindenki maga dönti el, viszont nagyon érdekesnek tartom a témához való hozzáállást.

Ahogy a korábban is említettem, kivételes helyzetben lévő generáció vagyunk.

Az EU-n belül elég csak egy személyi igazolvány a határátlépéshez, útlevelet pedig szinte bárki igényelhet. Mindez elképzelhetetlen volt néhány évtizeddel ezelőtt, az utazás még sosem volt ennyire egyszerű. Legyen szó alacsonyabb keretről, vagy egy luxus útról: egy nyaralást ma sok szempontból egyszerűbb megvalósítani mint régen volt. 

Elég csak megkérdezni szüleinket, nagyszüleinket, hogy nekik milyen lehetőségeik voltak fiatalként. A válaszok elképesztőek lehetnek, mindenképp buzdítom az olvasót, hogy kérdezzen a témáról rokonaitól. Balatoni táborok, buszos kirándulások, egy-egy repülőút... Őket hallgatva talán könnyebb elfogadni a jelenlegi korlátozásokat és értékelni, hogy milyen szerencsések voltunk a járvány előtt. Fontos, hogy ne veszítsük el realitásérzetünket napjainkban.

Sokan mondják, hogy szüksége volt a világnak egy kis pihenőre, annyira túlhajtottuk azt. 

Ezért is gondolom, hogy talán nekünk is szükségünk volt erre a szünetre, hogy jobban értékeljük milyen lehetőségeket tartunk természetesnek. Bár most még nem látszik a vége és sokan szinte beleőrülnek az utazás hiányába, mégis tudjuk, hogy egyszer visszaáll majd a megszokott rend. Az még kérdéses, hogy ehhez szükség lesz-e vakcina útlevélre vagy sem, de a következő hónapokban már körvonalazódni fog az új rend.

A maszkok még egész biztosan velünk maradnak egy jó darabig, és a tesztelés is elengedhetetlen kritériuma lesz az utazásoknak. Hogy anyagilag milyen változások lesznek, az még kérdéses. Jelenleg a fapados légitársaságok árai magasabbak a megszokottnál, de a határok ismételt megnyitása változtathat ezen. Nehéz helyzetben érezhetik magukat a külföldi ösztöndíjat nyert diákok, akik esetleg nem utaztak ki a vírus miatt, illetve a távkapcsolatban élőknek, de a családjuktól távol karanténozóknak sem egyszerű ez az időszak. Az biztos, hogy sokan szinte bármit megtennének az utazás fantasztikus érzéséért, így a turizmus újra egy óriási lendületet kaphat majd a korlátozások feloldása után. 

süti beállítások módosítása