Reaktor

Újabb elemmel bővül januártól az állami lakásprogram

Többmilliós állami segítséggel kaphatnak lendületet a lakásfelújítások

Újabb elemmel bővül januártól az állami lakásprogram, amely egy eddig elhanyagolt szegmenst érint: lakásfelújítási kiadások felét, maximum 3 millió forintot kaphatnak az államtól a legalább egy gyermeket nevelő háztartások.

A januárban rajtoló program a használt lakások piacán is élénkülést hozhat, emellett a lakásállomány állapotának javulásához is hozzájárulhat, valamint a személyi kölcsönök piacát is felpörgetheti - derül ki az ingatlan.com és a cégcsoporthoz tartozó money.hu legfrissebb elemzéséből.

Lényeges, hogy pontosan milyenek lesznek a program konkrét szabályai. Például, hogy pontosan milyen felújítási munkákat lehet az államilag támogatott összegből finanszírozni. Az állami támogatások eddigi gyakorlata alapján valószínűsíthetően a számlák alapján az állam utólag fizet az érintetteknek.

pexels-bongkarn-thanyakij-3740795.jpg

Lehetőség a költözésre

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “Többféle forgatókönyv lehetséges a lakásfelújítási programban. Vannak olyanok, akik eddig azért halogatták az esetleges költözést, mert csak az olcsóbb, felújítandó lakásokra volt elegendő pénzük. Ezeknek a gyermeket nevelő családoknak a januártól induló program jó lehetőséget nyújt a költözésre, mert a megvásárolt lakást maximum 3 millió forintos állami támogatással a saját igényeik szerint korszerűsíthetik.” Egy másik lehetséges verzió, hogy akik eddig azért nem kezdtek bele egy komolyabb, az energetikai rendszert is érintő felújításba, mert csak a szükséges összeg egy része állt rendelkezésre, most kaphatnak egy lehetőséget, hogy a meglévő ingatlanukat korszerűsítsék.

Németh-Simkó Judit, a money.hu kommunikációs vezetője pedig azt mondta: “Azok a háztartások, akik megfelelnek a feltételeknek és hitelképesek, de a teljes felújítás költségét nem tudják megfinanszírozni előre, a hiányzó részt személyi kölcsönből is előteremthetik. Az állami támogatáshoz pedig valószínűleg utólag jutnak hozzá.” A money.hu kommunikációs vezetője azonban felhívta a figyelmet arra, hogy mind a felújítás, mind az esetleges hitelfelvétel alapos mérlegelést kíván, de a megfelelő anyagi háttérrel rendelkező háztartásoknak alternatíva lehet ez a megoldás. A money.hu kalkulációi szerint az 1-3 millió forintos, 1-5 éves futamidejű személyi kölcsönök közül a legkedvezőbbek havi törlesztőrészlete 20-93 ezer forint között szóródik a futamidőtől és az összegtől függően. Vagyis a program, amennyiben a részletes szabályok megengedik, a személyi kölcsönök piacát is élénkítheti áttételesen.

Mennyivel ér többet a felújított lakás?

A szakértők elmondták, hogy a lakásfelújítás hosszabb távon értéknövelő tényező, vagyis megtérülő beruházás lehet.

Fotó: ingatlan.com

Az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint a felújítottként eladásra kínált budapesti lakások átlagos négyzetméterára 750 ezer forint, míg a felújítandónak mondott lakásokért 634 ezer forintot kérnek a tulajdonosok. Vagyis a jobb állapotúak 18 százalékkal drágábban szerepelnek a jelenlegi kínálatban. A vidéki nagyvárosokban is jelentősek különbségek. Debrecenben például a felújított lakásokat 11 százalékkal drágábban négyzetméterenként 456 ezer forintért hirdetik. Kecskeméten a felújítandó lakások négyzetmétere 346 ezer forint, a korszerűsítetteké 15 százalékkal magasabb, vagyis 399 ezer forint. Győrben pedig a felújítottakat 432 ezerért hirdetik, 9 százalékkal drágábban, mint a felújítandókét.

Az ingatlan.com és a money.hu elemzése szerint a használt piacon is élénkülést hozhat a program, mégpedig a felújítandó lakások - elmúlt években a teljes lakáspiachoz képest visszafogottabban teljesítő - piacán jelenhet meg többletkereslet. Balogh László szerint azért a program segítségével hosszabb távon pontosabb képet lehet kapni a magyarországi lakásállomány állapotáról. Az elmúlt időszakban kevés hivatalos adat volt arról, hogy pontosan hány lakást újítottak fel. Most a lakásfelújítások egy részéről, amelyeket állami támogatással valósítanak meg a gyermeket nevelő lakások, már lesz adat. Ezek a korszerűsítések pedig hozzájárulnak a lakásállomány javulásához.

Mit mondanak a lakásbizonyítványok?

A felújításokra mindenképp szükség lehet, mert a lakások egy része nincs túl jó állapotban. Bár erről sincs teljesen pontos adat, az ingatlan.com szakértője szerint a lakások energetikai tanúsítványainak eredményeiből azért láthatóak a nagyságrendek. Egy-egy ilyen “bizonyítvány” jogszabályokban leírt kritériumok alapján mutatják be az adott ingatlan energiafogyasztását, ez alapján az állapotukra is következtetni lehet.

A Miniszterelnökség építésügyi háttérszervezete, a Lechner Tudásközpont statisztikái szerint a múlt évben több mint 150 ezer energiatanúsítvány született lakásokra és szállásjellegű épületekre. Ezeknek a lakásoknak a 41 százaléka átlagosnál (FF) gyengébb besorolást kapott. Vagyis az érintett lakások felénél indokolt lehet egy felújítás.

Változékony lakáspiac

Ahogy arra számítani lehetett, a koronavírus-járvány átrendeződést hozott a lakáspiacon. A kínálati adatokból már látható volt, hogy a múlt év közepén megtorpanó drágulás után legjobb esetben is stagnálás lesz egyes lokációkban, de több helyen mérséklődés várható a használt lakásoknál. Az előzetes KSH-adatokból pedig az látszik, hogy a második negyedévben éves szinten 6,3 százalékkal lettek olcsóbbak a használt lakások - derül ki az ingatlan.com legfrissebb - saját adatokon és a hivatalos statisztikákon alapuló - elemzéséből.

Fotó: ingatlan.com

“Az elmúlt öt évben az idei második negyedévben először fordult elő, hogy a használt lakások ára éves szinten csökkent. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a lakáspiacon is bizonytalanságot hozott a koronavírus-járvány megjelenése. A kereslet és a kínálat jelentősen visszaesett az első hullám legsúlyosabb időszakában” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Márciusi közepétől április végéig a kereslet 10-40 százalékkal esett vissza éves szinten, a feladott hirdetések száma pedig 10-30 százalékkal csökkent azokban a hetekben az ingatlan.com adatai szerint. “Ne felejtsük el, hogy ebben az időszakban volt érvényben a kijárási korlátozás. Akiknek muszáj volt eladni az ingatlanukat, mert például már megtalálták a következő otthonukat, azok kénytelenek voltak engedni az árból” - tette hozzá a szakember.

Balogh László a hivatalos adatokról azt is elmondta, “Egyelőre csak az előzetes számok jelentek meg, ezért a használt lakásoknál 6,3 százalékos árcsökkenés mértéke még változhat. Az egyelőre még kérdés, hogy mennyire lesz tartós az árcsökkenés. Az viszont lényeges, hogy újabb erőteljes drágulásra egyelőre nem lehet számítani.”

Az ingatlan.com elemzése a hivatalos adatokat idézve azt írja, hogy a használt lakások az éves árcsökkenés ellenére a 2015-ös szinthez képest 60 százalékkal voltak drágábbak a második negyedévben, az előző negyedévhez képest 8 százalékos volt a hanyatlás. Az új lakások ára éves szinten 1,4 százalékkal még növekedni is tudott.

Kiemelt kép: pexels.com

süti beállítások módosítása