A koronavírus nem ismer határokat. Ezt a közhelyet muszáj már az elején elsütnünk bármiféle, a járványról gondolkodó írásban, ugyanis ez a mostani pandémia, azaz világjárvány kiváltó oka, és ez határozza meg azt is, mi a hatékony módja a védekezésnek.
Hogyan juthat el a távoli Kína egy távoli tartományából ilyen rövid idő alatt egy veszélyes vírus Európába? Nos, nagyon könnyen. Valaki, aki vírushordozó, vagy egyszerűen a ruháján tapadt meg a kórokozó, felszállt egy gépre, és kevesebb, mint egy nap leforgása alatt Berlinben vagy Rómában termett. Majd találkozott valakivel, aki elutazott Budapestre, és ahogy mondani szokás, ennyi volt.
Ez az, amiről úgy szoktunk beszélni, hogy „összement” a világ. A globálissá vált kereskedelem és a globális turizmus szó szerint hozta közel egymáshoz a kontinenseket és az országokat, a globális hírcsatornák és az Internet pedig kinyitotta a világot az átlagemberek előtt is, anélkül, hogy kimozdultak volna a lakóhelyükről.
Mindez persze pozitív dolog, csak hát a globális világ jelen esetben jól kiszúrt velünk. Mielőtt még felocsúdtunk volna, már a nyakunkon volt a járvány. Az európai kormányok, köztük a magyar is, hamar súlyos döntéseket kellett, hogy hozzanak, melyeket, ha negatív töltettel írjuk le a dolgokat, bezárkózásnak, ha semlegesen vagy pozitívan, akkor önvédelemnek nevezhetünk. Határok lezárása, részleges beutazási tilalmak, szigorú határellenőrzések: régóta nem tapasztalt fejlemények, melyeket az én generációm egyáltalán nem ért meg eddig. Mi már az EU-ban nőttünk fel, olyan útlevéllel, amellyel gyakorlatilag bárhová utazhatunk a világban, a legtöbb helyre akár vízum nélkül is. Ebből a szempontból persze furcsa és ijesztő az, ami most folyik, de akinek egy csepp esze van, megérti, hogy más járható út nincs jelenleg. Hiába maradunk otthon, hiába kerüljük a fizikai kontaktust még szeretteinkkel is, ha, bármilyen csúnyán hangzik is ez, újabb és újabb fertőző vagy fertőzött embereket importálunk.
A mostani korlátozások nyilván ideiglenesek, és sok a hátulütőjük is, s amikor majd lecseng a járvány, remélhetőleg pár hónapon belül, visszaállhat a régi rend. De vajon csakugyan a régi rend áll majd vissza?
Vélhetően nem. A mostani világjárvány tanulságait minden felelős kormány le fogja szűrni, és szerintem az egyes országok lakossága is másként áll majd hozzá ezentúl a “globalitáshoz.”
A legfontosabb tanulság talán az, hogy hiába az egységes Európa, hiába Schengen, és hiába minden európai intézmény, egy ilyen súlyos válsághelyzet esetén az egyes országok leginkább csak magukra számíthatnak. Zárjuk le az EU határait? Hajrá! Na de ki fogja azokat lezárni? Nyilván az egyes országok határőrizeti szervei. Nincs elég maszk? Majd küldenek a szomszédból! Ja, nem, mert nekik is kell! Csoportos megbetegedések vannak? Bizony, bezárja a német Mercedes és a japán Suzuki a gyárat, és az ehhez hasonló esetekből eredő gazdasági visszaesést csak a magyar kormány próbálja majd meg ellensúlyozni, ehhez hiába várjuk a németek vagy a japánok segítségét. Sok a beteg a kórházakban? Nincs aki ellássa őket? Hoppá, hiszen a nyugati országok elszipkázták orvosainkat, nővéreinket, az ittmaradottak túlterheltek és alulfizetettek. A továbbiakban ezt nem elég majd csak átgondolni, főként az egészségügyben, hanem tenni kell, hogy a helyzet változzon.
Egy másik tanulság, hogy a globalitás helyett vagy mellett felértékelődik a szomszédság. Hála az utóbbi időkben kialakult jó viszonynak legtöbb szomszédunkkal, a közép- és kelet-európai államokkal jól együtt tudott működni Magyarország a Covid-19 megfékezésében.
Harmadik tanulság, remélhetőleg, az, hogy van nekünk egy saját országunk, egy saját kisebb és tágabb közösségünk, és ezért vagyunk mindannyian felelősek. Talán sokan rádöbbennek most, hogy nekünk itt és most van dolgunk, magunkkal és egymással. Nagyszerű jel, hogy több mint 900 egészségügyi végzettséggel rendelkező vagy az egészségügyben dolgozó önkéntes ajánlotta fel munkáját a vészhelyzetben, honfitársaik javát előtérbe helyezve a saját biztonságuknál.
Világpolgárok helyett talán több lesz a hazafi, vagy legalábbis a hazában gondolkodó. Nem utazhatok egy ideig Timbuktuba? Sebaj, elmehetek meglátogatni a vidéki rokonokat, vagy felkereshetek soha nem látott helyeket Magyarországon. A külföldre irányuló turizmus szünetelésének más szempontból is nagy jelentősége van, ez pedig a környezetvédelem aspektusa. Micsoda mennyiségű kerozin ég el, amikor átruccanunk Thaiföldre karácsonyozni, vagy Panamába zeneifesztiválozni! Talán morbidan hangzik, de a koronavírus talán többet tesz egymagában a környezetvédelemért, mint tíz Greta Thunberg.
Tehát egy időre tanúi lehetünk majd egyfajta deglobalizációnak. Részben valószínűleg visszatérünk a regionalitáshoz és a lokalitáshoz az országok, kormányok szintjén. Az egyes emberek szintjén pedig ehhez az első, brutális lökést az otthoni önkéntes karantén adja meg.
