Reaktor

Bárány Bence, a VATES alapítója
"Olyan értékeket közvetítünk, amik örökérvényűek és állandóak, és száz év múlva is értékként fogunk rájuk hivatkozni"

bbence.jpgA vátesz latin eredetű szó, jelentése látnok, próféta, a költészetben a prófétai szerepben fellépő költők megnevezése, a romantika költészetében a vátesz küldetéstudattal rendelkezik, népvezér, a közösséget, amelyhez maga is tartozik, kiválasztottként szólítja meg. Ő az, aki tudja a jövőt, s hozzá vezető helyes utat, egy igazságosabb világ felé vezeti a népét. Ehhez hasonló mondatokat olvashatunk, amikor középiskolában a Vátesz jelentéséről beszélünk, és köszöntök minden nézőt és hallgatót, velem szemben ül Bárány Bence, aki a VATES márka alapítója és a brand menedzsere.

Megtalálható Spotify-on

és Apple Podcast-en is.

Mi a helyes út az igazságosabb világ felé, avagy a vátesz, mint szó hogyan jelenik meg a márkában, mi itt az alap?

Nagyon szép felvezetés volt, és csak az dübörgött itt a homlokom környékén, hogy hát nem kicsit vállaltunk ezzel a névvel, de nagyon úgy éreztük, hogy nekünk így kell hívni magunkat, mert hogy mi is kapcsolódtunk hozzá itt a középiskolát emlegeted, hogy talán ott találkozik először vele az ember, és azt hiszem az alapító társammal mi is ott találkoztunk először ezzel a kifejezéssel, hogy mi az út az igazságosabb világ felé, és hogy jelenik meg a váteszség a márkában. Sokféleképpen lehet, vátesz egy márka, egy ruházati márka, merthogy mi alapvetően és ez nagyon fontos, mert nem feltétlenül egyértelmű:

Mi egy ruházati márka vagyunk, akik egyebek mellett, vagy emellett az alaptevékenységük mellett egyéb kultúra inspirálta és kultúra fókuszú, meg művészet fókuszú kampánnyal igyekszik népszerűsíteni mindazt, amit mondjuk a váteszlét takarhat, illetve mindazt, amit a művészet takarhat.

A márkában a váteszség ott jelenik meg, ha mondjuk azt vesszük, vagy azt állítjuk magunkról, hogy mi tudni fogjuk azt, hogy mi lesz az a trend, ami majd ledominálja a textilipart. Csak ez is ilyen túlvállalásnak tűnik, azért vonakodok kimondani. Ezt lehet vátesznek hívni, hogy mi azt mondjuk, hogy ebből trend lesz, és azt is csinálunk belőle. És mondjuk ez valamilyen szinten sikerült, mert mikor elkezdtük, azért azt elmondhatjuk, hogy ez annyiban nem új ötlet, hogy voltak már hasonló próbálkozások előttünk is, csak mi voltunk azok, akik nem csak egy projektként és egy kollekcióként gondoltunk erre, hogy alapvetően irodalom, aztán kicsit kibővítve művészet, inspirálta és fókuszú mintákkal és mintázatú ruhadarabokat készítünk. De hogy mi gondoltuk, mi gondoltuk úgy, hogy ebből aztán vállalkozást kell csinálni, és aztán ezt hosszasan valahogy lánggá fújni ezt a kis parazsat, ami indult, és akkor ott a mi elképzelésünk tényleg az volt, hogy erre márpedig lesz egy széles kör, egy széles érdeklődő réteg, és ez úgy esett, hogy beigazolódott.

Nagyon-nagyon óvatosan fogalmazok, azt hiszem, nem akarok olyannak tűnni, mint aki tényleg fölül, vagy túlértékeli a saját szerepét, de azt hiszem, hogy az elmúlt négy, vagy most már lassan öt év alapján májusban leszünk öt évesek, elmondható, hogy igenis tudunk-e trend lenni, bár mi mindig azok leszünk valószínűleg, akik egy réteg számára lesznek igazán izgalmasak, de a cél nyilván az, hogy ez a réteg minél szélesebb legyen.

A váteszség talán ezen is tetten érhető, hogy ezt a réteget megpróbáljuk egy kicsit bővíteni, azt pedig úgy tudjuk megtenni, hogyha jó érzékkel osztunk meg tartalmakat, és viszünk mindenkit egy picit a művészetfogyasztás irányába, de nem túl didaktikus módon téve mindezt.

Hogyan keletkezett a VATES, mint márka? Mi volt az a szükséglet, amit úgy éreztétek, hogy ki kell elégíteni?(Irodalom, Ady és Radnóti avagy az őstörténet:)

Elmondom az őstörténetet, amit szoktunk mesélni. Nagyon érdekes, mert a társam jelenleg San Franciscóban tartózkodik, és ő már nem olyan aktív a márka hétköznapi életében, és ezt a monológot, amit most fogok mondani, eddig mindig interjúban úgy csináltuk, hogy dobáltuk egymásnak a labdát, és most vagyok abban a helyzetben.

Úgy nézett ki, hogy Csányi Péter, az én társam, készített magának egy Ady-s pólót, és akkor az irodalomórán őt megfogta Adynak a karaktere. Ő akkor elkönyvelte magában, hogy ebből egyébként egyszer lehetne valami ilyesmit csinálni, merthogy az önkifejezése neki akkor az volt, hogy ez az Adys póló megmutatta, hogy ő kedveli ezt a költőt, és akkor mindazt, amit egyébként ő képvisel. Nálam ez szintén középiskola volt, nálam a Radnóti kattant be, ott volt az, hogy egyszer csak úgy igazán figyelni kezdtem az órákon, illetve én utána slam poetryvel kezdtem el foglalkozni, ami meg, ha nem is szerintem nem költészet, hanem inkább egy performatív műfaj bizonyos műfaji határokon. Ott kezdett el érdekelni az igazából, hogy a szavak ereje - klisé - az pontosan mit is jelent a gyakorlatban.

Aztán én szabadúszó grafikusként kezdtem el tevékenykedni a diplomám megszerzése után, és akkor gondolkodtam egy pont után abban, hogy egyébként én ilyen kicsit filmes utalásokkal felcicomázott pólókat szeretnék egyébként piacra dobni, és itt találkoztunk mi Péterrel, és itt indítottuk el a márkát.

Igazából az hívta életre, hogy talán a hobbija és az érdeklődési köre, ha nem is egyezett meg száz százalékban kettőnknek, de volt egy erős metszetünk, és az már elég volt ahhoz, hogy elhiggyük, hogy ez másokat is érdekelni fog, illetve hogy akkor el kell ezt indítani, és nem csak úgy, hogy egy kollekciót készítünk, hanem hogy belevágunk és hosszú távra tervezünk.

A VATES oldalán három érték szerepel, amely fontos számotokra: az egyediség, a minőség és a közösség. Az egyediség és a minőség szerintem az magától értetődik, de hogy a közösség része az mit jelent, hogy esetleg vannak közös események, rajongói találkozók, hogyan kell ezt a közösségi részt értelmezni?

Online és offline közösségről szoktunk beszélni. Ebből szerintem az offline értékesebb és kell még rajta dolgoznunk, mert szerintem kevésbé aktív, mint az online. Az online nyilván adja magát nekünk a napi tartalomgyártásunk, az gyakorlatilag idézetek megosztása a social médiában, és célunk is nyilván, hogy két - nem is tudom - kajafotó között mondjuk legyen egy olyan három soros, amit mi kiteszünk, és ami mondjuk egy picit hosszabban köti le a nézőt, mint az a hét másodperc, amit általános attention spam-nek szoktak mostanában mondani. Jó az, hogyha esetleg elolvassa, netán még egyszer elolvassa, és elgondolkodik a jelentésén, de nem feltétlen cél az, hogy aztán annak utána is olvasson, de örülünk, a legjobb mellékhatás az, hogyha utána mondjuk megkeresi a teljes művet is.

A kommentszekciónk az, ahol tetten érhető, illetve a kedvelési számunk, azt hiszem, ez az online közösség, merthogy hosszú évek után még mindig elképesztő számban szokták kedvelni és továbbosztani a mi idézeteinket. Ebből mi azt deriváljuk, hogy akkor ez hatni is tud, illetve ha olyan idézet kerül ki, ami megosztó, akkor nagyon érdekes az, hogy a kommentszekcióban milyen beszélgetések indulnak, vagy önmagában az érdekes, hogy beszélgetés indul, ami egyszer-egyszer talán sárdobálássá is válik a végére, de hogy ez a ritkább.

Sokkal gyakoribb az, hogy emberek elkezdenek adott esetben vitázni, és megpróbálják meggyőzni egymást kommentekben, ami a mostani kommentkultúrát elnézve ritka és becsülendő.

A Covid talán első hulláma alatt volt még egy nagyon kellemes tapasztalásunk a saját online közösségünkkel, amikor nyilván bezárták az országot, és akkor igyekezett mindenki olyan ötletekkel előállni, amivel talán egy picit izgalmasabbá lehet tenni ezt az otthonülést. Mi ekkor csináltuk a János Questet, a János Vitéz 372 versszakát felosztottuk. Aki jelentkezett, hogy ő szeretne egy négysorost mondani, az kapott egy versszakot, és akkor túljelentkezés volt, pedig mi azt hittük, hogy jó, hogyha az első két éneket szét tudjuk osztani, de hogy annyi mindenkit érdekelt ez, és aztán csináltunk egy óriási hangoskönyvet ebből az egészből, hogy végigmondta, 372 versszakot. Ennyi ember mondott el egy-egy versszakot a János vitézből, így elkészítve egy uszkve 1 óra 26 perces hangoskönyvet és ami különösen izgalmas volt, az az, hogy a 6 éves volt talán, nagyjából 6 éves forma, kisgyerek volt a legfiatalabb, és szerintem 90 környékén volt a legidősebb, amit mi különösen szerettünk.

Talán pályázatokat csináltunk kétszer is, ennek most már azt hiszem a legutóbbinak is két vagy három éve, de hogy mintatervező pólótervezői pályázatot hirdettünk irodalmi témákban, és nagyon sokan jelentkeztek rá, és nagyon sokan adtak le pályaműveket, amiket aztán meg is jelenítettünk, tehát volt egy olyan kollekciónk, amiben több ilyen pályamű is szerepelt, sőt onnan került ki egy grafikus, akivel mi azóta is együtt dolgozunk.

Az offline-hoz visszatérve pedig az események voltak izgalmasak, ez is 2022 nyara volt azt hiszem, mikor a Westend-tetőn csináltunk két eseményt, ott az volt az izgalmas, vagy az volt az elgondolás mögötte, hogy rapperek, színészek, költők és slammerek álltak színpadra, és adták elő azt, amit ők egyébként szoktak csinálni, és abból egy ilyen érdekes mix jött létre. Nyáron szoktunk még menni különböző formátumokkal, fesztiválokra általában. Ez a kulturális, vagy ilyen popkulturális kvíztől elkezdve a kerekasztal beszélgetésen át egyébként a kötetbemutatóig, amiről majd azt hiszem fogunk beszélni.

Volt már igazából minden, és azt jó látni nagyon, hogy attól függetlenül, hogy milyen fesztivál, hogy mondjuk egy szigorúbb értelemben vett művészfesztivál, vagy egy zenei fesztivál, ahol mondjuk lehet, hogy abban a sávban, amikor minket hívnak, még többen másnaposak, mint nem. Még az is kivánszorog olykor, aki látod, hogy a tekintete még egy picit ködös, de már nyitott arra, amit mi ott csinálni akarunk.

Egy ruhamárkánál adott a ruha, a ruha anyaga, a minőségi ruha, és így ennyi, de azért mégiscsak a VATES-nál azt láthatjuk, hogy üzeneteket, gondolatokat, bármifajta ilyen üzenetet közvetít ez a márka, hogy van egyfajta aktivizmus ebben a projektben, vagy ez egy márka, ami egyébként üzenetekkel is kommunikál?

Nyilván a technikai oldala az, hogy van a címke, van a minta, azt nagyon nem tudod megvariálni, tehát ott a lehetőségeid száma és a mozgástered véges. Az, hogy hogy választod meg a mintákat, nyilván már egy izgalmasabb kérdés. Van-e benne aktivizmus? Ha aktivizmusnak hívhatjuk, akkor ez a művészetnépszerűsítés.

Bár még egyszer azt nagyon szeretném kiemelni, hogy mi abszolút nem azok vagyunk, akik abban hisznek, hogy mindenkinek mindennap el kell olvasnia egy egész könyvet, és akkor az tud csak működni, és hogy csak az hívhatja magát, vagy az hivatkozhat magára úgy, hogy könyvkedvelő, vagy olvasást kedvelő, vagy művészetet kedvelő, vagy kultúra iránti érdeklődő, aki ezt mondjuk adott heti óraszám fölött teszi.

Ezt csipegetni is lehet, kevesebbet is lehet belőle fogyasztani, és hogy ez mindenkié, és lehet ezt vinni magaddal kisebb dózisban, Hogyha éppen arra van kapacitásod, és akkor ezt lehet növelni ezt a dózist, és nyilván érdemes is, hogyha el szeretnél mélyülni irodalomban, a festészetben, a zenében, akkor erre mindig van lehetőséged, és mi szeretnénk egy híd lenni tulajdonképpen, vagy mondjuk egy olyan platform, ami belépni is segít mondjuk ebbe, hogy mondjuk honnan kezdjem el én a kultúra és a művészetek fogyasztását, erre mondjuk pont jók lehetünk, hogy innen. Nézel egy-két idézetet, rájössz, hogy igazából te görgettél hármat, akkor volt ez a szerző, akitől neked két-három idézet valamiért megmaradt, akkor lehet, hogy utánanézel, és akkor tőle fogsz olvasni. Ám ha annyi van, hogy a napodban van egy perc, amikor elolvasol valamit, ami egy picit más, mint ami az általános kínálat a social mediaban, akkor mi ezt tudjuk. Azt hiszem, hogy ez bizonyos értelemben aktivizmus, bár valószínűleg van ennél szebb szó erre. Ez a küldetéstudat talán, ami a váltás mögött rejlik.

Akkor van benne egy kis kapudrog szerep is?

Az se gyenge kifejezés, de elfogadom, ez jó.

Ha már kapudrog, akkor azt láthatjuk, hogy ezeken a termékeken alapvetően költőknek a gondolata jelent meg, későbbiekben akár mesék, de akár megjelentek egy zenekarnak is az alkotásai ezeken a bögréken, telefontokokon és azért régebben mégis a fő fókusz a költőkön volt. Arra lennék kíváncsi, hogy az eladások alapján lehetett-e következtetni arra, hogy például nem tudom, Adys pólóból adtak el a legtöbbet, vagy József Attilás bögrét, hogy van-e ilyenfajta kultusza most Magyarországon valamelyik költőnek, vagy lehetett-e valamilyen tanulságot az eladásokból figyelni?

Abszolút megvannak, és nem is csak az eladásokból, hanem a kedvelésszámokból, a megosztott idézeteken lévő kedvelésszámokból szépen lehet modellezni, hogy kiket szeret és ismer a magyar közönség leginkább, és Ady abszolút viszi a prímet, József Attila Radnóti, meg talán Babits. És aztán Karinthy, Kosztolányi még néha meg szokott érkezni egy-egy nagy villanással, kicsit mint egy atlétikai esemény benne a fejemben. Azt nézem, hogy Karinthy és Kosztolányi környékén ki futkos, még Szabó Magdát nagyon szeretik.

Végtelen statisztikák, vagy végtelen adatunk lett abból, hogy egyébként kiket kedvelnek és kiket vesznek adott esetben, ezt érdekes látni. Nem mindig a szerző személye az, ami a döntő:

Ha csak egy-egy sorokat nézünk, akkor témákat lehet még kiemelni, hogy "boldog vagyok a szerelem miatt", és "ramatyul vagyok a szerelem miatt", mind a két topik magasan veri az összes többit gyakorlatilag.

Rendkívül tágan van értelmezve, ha jól vettem ki a kultúra. Például a Facebook-posztoknál van, hogy a Shrek filmből van idézve, van, hogy egy klasszikus drámából például. Mi a felfogásotok, nektek mi az a határ, amin belül ti megosztotok egy tartalmat.

Ez nagyon jó kérdés, hogy mik a szerkesztői elvek, és ez olyan, amiről folyamatosan tanácskozunk mi is, hogyha valamelyikünk egyértelműen azt mondja egy kiválasztott idézetre, hogy na ez nem passzol az oldalunkhoz, akkor miért? Egyrészt figyelünk arra, hogy nehogy véletlen elitizálódjunk, mert az azt hiszem, mindig veszélye egy ilyen kezdeményezésnek.

Ha mi azt választottuk, hogy a magyar irodalomból, ahogy indult, a magyar irodalom fókuszból, ahogy indult ez az egész, egyszer csak egy lazábban értelmezett művészetfókuszú márka lettünk, akkor tényleg válogassunk mindenhonnan. A Shrek és Babits az egy nagyon szép összevetés. Ezt tartjuk is, hogy különböző területekről szemezgetünk.

Azért nagyon nehéz, mert hogy mostanra a tagokkal gyakorlatilag egyetértés van abban, hogy szinte zsigeri a döntés, hogy na ez olyan VATES-es. A váteszesség fogalma a mi fejünkben már él, talán némely követőnk fejében is megvan már az, hogy mi VATES-es, csak pont ez a veszélyes, mert így elitizálódik aztán valami, és ezért kell mindezt revizionálni. Nyilván ilyen általánosságokat tudok elmondani, hogy legyen érték abban, ami elhangzik. Fontos, hogy kiszolgáljuk az ízlését egyfelől a minket követőknek, de próbáljuk meg kicsit formálni is. Ha mondjuk eddig nem voltak vevők a leírt iróniára, mert mondjuk azt kevesebben értik, és ez a számokban nagyon jól látszik, hogy kevesebben értik. Csak azért is tegyünk már ki olyat, ami nem 14 másodperc megérteni, nem kétszer olvasós, hanem lehet, hogy háromszor. Vagy először átgörgeted, és akkor talán mikor görgettél hármat ugrik be, hogy hoppá, ott valami lehet volt még elrejtve a sorok között.

Lehet néha kicsit limonádébb a dolog. Ha a dalból idézünk, akkor például közel nem kell olyan pontosnak és feszesnek lennie a gondolatnak, mint mondjuk egy versnél, mert ott óhatatlanul elindul egy sláger esetében a dallam is az olvasó fejében, ahhoz már mást köt, saját élményeket, a dallammal együtt alakul ki valahogy a fejében egy élmény, és akkor az ilyen módon egy picit más jellegű poszt, mint egy irodalmi. Ilyen szempontok jönnek be általában, de azt hiszem, hogy ez egy nagyon mély zsák, amiből órákon keresztül tudnék szemezgetni. Alkalom szerint válogatunk ebből a zsákból, hogy mit veszünk ki éppen, és mit kell figyelembe venni, amikor el akarjuk dönteni, hogy ez igen vagy nem.

Nemcsak régi költőknek a soraival foglalkoztok, hanem kortárs költők soraival is. Nemrég jelent meg a Felhajtóerő című versantológia, amely kötetben 48 kortárs szerző versét olvashatják. Az első kérdésem ehhez kapcsolatban az lenne, hogy mi volt a célja ennek a versantológiának, és hogyan lettek kiválasztva a szerzők és a versek?

Adta magát a téma, ez picit vissza a gyökerekhez projekt volt gyakorlatilag, merthogy akkor már mi a művészet inspirálataként hivatkoztunk magunkra, de tudtuk azt, hogy minekutána magyar irodalomból indultunk már akkor a kezdetekkor megfogalmazódott bennünk, hogy milyen szép lenne, hogyha ebből egyszer egy kötet születne. Azt nem tudtuk még, hogy hogyan. Az a választás meg megint csak adta magát, hogy dolgozzunk csak kortársakkal, és itt már köszönetet kell mondani a Jelenkornak, és Szendrák Bence volt a Jelenkor oldaláról a szerkesztő, a VATES oldaláról én, illetve Élő Csenge Enikő költő, szerkesztő segített még be harmadikként, így aztán három nagyon más szempontrendszer találkozott, és abból gyúrtunk össze valami olyat, aminek a vége a Felhajtóerő lett. Én nagyon szerettem volna azt, hogy nyilván minél több arc jelenjen meg a kötetünkben, ezért lett 48 szerző és 48 vers. Azt hiszem, a Jelenkor oldalról jött az az ötlet, hogy nagyon jó lenne, ha csak kortársak lennének.

Aztán a szerkesztői elvekről beszélgettünk még sokat, de ott szerettük volna, hogy erről nem biztos, hogy nekem kell a lehető leghosszabban beszélni, de hogy szerencsére a szakemberek bevonásával lett végül a Tory Higgins-féle selfdiszkrepancia elmélet az alapja annak a szerkesztésnek, amit végül véghez vittünk itt a Felhajtóerő esetében, ez három ciklust jelent, és akkor nem untatlak most azzal, hogy arról én konyhanyelven beszéljek, de a Tory Higgins-féle selfdiszkrepancia elméletnek, ha utána olvas valaki, akkor elég egyértelmű, hogy hogy alakult ki ez a három ciklus.

Hát a cél is egy nagyon hosszú folyamat volt. 2023. február 14-én jelentünk meg, és egy szűk évvel előtte már elkezdtük a beszélgetéseket erről a kötetről, és még az elején arról is volt szó, hogy mi lenne, hogyha itt is mondjuk három ciklusban úgy jelennének meg művek, hogy mondjuk csak két négysoros idézet, a rövid versek és a hosszú versek, hogy ez mintha a kapudrog jellegét megint csak megtartaná, hogy mondjuk éppen egy perced van a villamoson, előkapod a kötetet, akkor néhány sorosokból fogsz szemezgetni. Ha tíz perced van, akkor már rövid versekből, ha van egy órád, akkor olvasod a hosszú verseket, csak ez meg olyan blőd, szerkesztői elvnek tűnt, meg kicsit az egyet kell, hogy értsek, hogy picit úgy hülyének nézi az olvasót, és ez nem jó.

Nagyon érdekes, hogy aminek tökéletesen van helye és működik az online térben, az nyilván a nyomtatott irodalomnál nem ugyanúgy működik, úgyhogy egy izgalmas tanulási folyamat is volt egyben. Végül aztán itt, hogyha a célról meg a szerkesztésről beszélnék viszonylag hosszan, akkor nyilván itt a három szerkesztőnek az elveit tudnám kiemelni, de hogy azt is nagyon nehéz szétszálazni, hogy miben különbözik.

Nekem nagyon fontos volt az, hogy tegyünk bele olyan verseket, amiknek az értelmezései mélyre mennek és hatnak, és szép elemei a kortárs magyar irodalomnak, de fontos, hogy nem kell hozzá másfél óra, hogy megfejtsünk benne minden idegen szót, hanem egy picit könnyedebben fogyasztható, mint azok, ahol tényleg arról van szó, hogy netán még utánajárást is igényel az olvasás mellett az, ahogy meg van fogalmazva, de került bele olyan is, ami egy picit utánajárósabb. Én terjedelmében is szerettem azt, vagy szerettem volna azzal is hatni, hogy ha már az online-ból mégiscsak hozom azt magammal, hogy tudom, hogy mennyi az az idő, amit egy poszttal eltölt a ma embere, akkor valószínűleg ez érvényes egyébként mégiscsak olvasásnál is. Annyival segítsük meg, hogy legyenek benne rövidebb versek. Szerkesszük úgy, hogy te az olvasó fejével is gondolkodsz és igyekszel segíteni neki és rajta, amikor megtalálod a végső sorrendjét ezeknek a verseknek, hogy a lehető legfogyaszthatóbb ívet tudd leírni. Széttartóak nagyon most a gondolataim. Nem tudom, mennyire volt ez válasz a kérdésedre, ha igen, akkor itt teszek rá pontot.

A kötetet elolvasva nekem egyből eszembe jutott Petőfi Sándor, akit a bátorság egyik legnagyobb alakjaként tanítanak, és aki azt mondta a XIX. század költői című versében, hogy:

Ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad s örömed, nincs rá szüksége a világnak, s ezért a Szent Pált félretedd

Olvasva ezeket a verseket, vagy más kortárs verseket, esetleg slam poetry-t hallgatva, felmerül a kérdés, hogy hová tűnt a művészetből a bátorság, mit jelent a XXI. századi költőknek ez a szó, hogy bátorság, és mikor érdemes a Szent Pált félretenni? Egyáltalán nektek foglalkozni kell-e ezekkel a kérdésekkel?

Igen, ez nagyon fontos. Már az előző kérdésre adott válaszomban is azt éreztem, hogy talán a szerkesztőtársaim ennél a kötetnél pontosabban tudják megfogalmazni azt, amit én csak konyhanyelven rakok össze, merthogy mi nem vagyunk irodalmárok.

Van egyfajta érzékünk, már csak a színpadi tapasztalatunkból, és az eddigi irodalmi tapasztalatunkból van egy jó szemünk és fülünk ahhoz. Mondjuk fülünk az nem feltétlen kell, merthogy képeket osztunk meg, de hogy van érzékünk ahhoz, hogy jó szerkesztői és csőszei legyünk ennek az egésznek, amit csinálunk, de nem vagyunk irodalmárok, így aztán én a szerepem túllépésének érezném, hogyha itt most ennek a fejtegetésébe kezdenék, és nem is feltétlen lennék vele komfortos. Nem én vagyok erre a legjobb ember, hogy megmondjam.

Amit mi tudunk, az még egyszer ez a híd. Híd, meg a kapudrog. Ezek tudunk mi igazán lenni, illetve ha már a kezdetekről beszéltünk, hogy most, miként hivatkozunk magunkra, akkor az újraértelmezés kultúrája, ez az a rövid kifejezés, amit magunkra aggattunk egyébként nagyon boldogan, mert hogy azt hiszem, ezért működik az, amit csinálunk.

Olyan értékeket közvetítünk, amik örökérvényűek és állandóak, és száz év múlva is értékként fogunk rájuk hivatkozni, de mondjuk már nem fogyasztjuk annyira, mert valahogy a közlés formája, az azt közvetítő közeg, vagy ez az érték maga jelenleg olyan polcon van, amire nem nagyon szokott felnézni a széles tömeg. Mi arról a polcról igyekszünk ezt leemelni, átrakni egy olyan polcra, ami egy fokkal népszerűbb, hogy akkor itt van ez a gyönyörű dísztárgy, és akkor nézzétek meg, mert érdemes, hogy lehet, hogy ha Frakk szembejön pulóveren, akkor ez valakinek mondjuk új lesz, hogy ez a mesefigura egyébként létezik.

Vagy újra eszébe jut, hogy ez a mesefigura létezik, és akkor megmutatja a gyermekének, hogy nézzen az új generáció is Frakkot, mert miért ne nézne Frakkot. Ugyanez igaz az egy-egy sorokkal, ugyanez igaz bármilyen festménnyel, amit felhasználtunk. Nyilván amellett, hogy hozzányúlunk trending dolgokhoz, amiket mindenki ismer. Igyekszünk onnan is válogatni, amiket ne adj Isten, elfelejtenénk itt az idő során, és mondjuk az, hogy mi újra hozzányúltunk, az újra egy picit ráirányította a fejgépet.

Milyen projektekkel találkozhatunk a jövőben a VATES oldala felől? Mennyit szabad elárulni ezekből?

Nagyon-nagyon izgalmas dolgokon dolgozunk. Ez a tökéletes stock válasz szerintem erre a kérdésre, hogy ne mondjak igazán semmit, de nem akarlak itt válasz nélkül hagyni.

Kísérleti jellegű dolgok következnek. Kicsit mainstream vizekre fogunk evezni. Tesszük mindezt úgy, hogy az értékünket azt ugyanúgy megtartjuk, mint ahogy eddig is megtartottuk, és tán még növeljük is, vagy picit más fénytörésbe kerül, mindez nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a közönségreakciókra. Én rettenetesen élvezem ezeket az új projekteket, meg új nekifutásokat, meg új próbálkozásokat. Azt hiszem, ez a záloga annak, hogy mi sem unjuk meg azt, amit csinálunk. Meg nyilván a fejlődésünk záloga is, mert hogyha mi tényleg a kapudrog vagyunk, rettenetes, hogy ezt a kifejezést használjuk most már ezen a ponton, de akkor már nem engedem el, akkor viszont a lehető legjobb dílernek kell lennünk, és a legforgalmasabb sarokra kiállni, ahol sokan belénk akadnak, ez borzalmas! (nevet) Ezt a lehető legjobb szándékkal igyekszem mondani.

(Borítókép forrása: Bárány Bence - LinkedIn) 

süti beállítások módosítása