Reaktor

Mi történik Nyugat-Afrikában?

A napokban Burkina Faso után Nigerben is puccs történt, így oroszbarát katonai vezető lett az ország de facto elnöke. Szintén oroszbarát lett Mali és Guinea is, olyannyira, hogy Nigéria ultimátuma után jelezte a három másik felsorolt ország, ha Niger területén katinai beavatkozás történik, akkor ők is beszállnak a konfliktusba Niger oldalán. A puccs ugyan nem újdonság Afrika semelyik területén sem, viszont ezúttal a nyugati hatalmat nehéz helyzetbe hozhatja, mert most érezhető orosz hátszéllel történtek ezek a hatalomváltások.

faso.jpg

Ibrahim Traore, Burkina Faso jelenlegi vezetője

Afrika országainak többsége nyugat barát, de ez nem azért van, mert az ott élőknek jó tapasztalata van az európai és amerikai kormányokkal. A gyarmatbirodalmak 20. századi megszűnése után gazdasági módszerekkel, de tovább tartott Afrika kizsákmányolása. Elég csak a nyersanyagban gazdag Száhel-övezetet említeni, ami lényegében francia megszállás alatt volt. Ezt váltotta fel a valószínűleg erős Wagner támogatással végrehajtott puccs és hatalomváltási sorozat.

A nyersanyagon túl vezeték is végighalad Nigerben, ez Európa energiabiztonságát pedig rontja, amennyiben az új, oroszbarát nigeri vezetés elzárja a vezetéket, Niger fontossága emiatt emelkedik ki a többi három ország közül. Az oroszok viszont nem csak energia tekintetében, hanem migrációval is tudják destabilizálni az Uniót, mert a migránsútvonalak egy jelentős része ebben a régióban található. Az Európai Uniónak tehát mindenképp veszélyforrás a kialakult helyzet, így Magyarország számára is előnytelen. 

Orbán Viktort a baloldal gyakran vádolja azzal, hogy ő az oroszok érdekeit képviseli. Ezt azonban sokadszor cáfolja meg, tekintettel arra, hogy ő is kiállt a puccsisták által elmozdított és azóta fogvatartott nigeri elnök mellett. Orbán Viktor a magyar érdekeket képviseli, az energiabiztonság pedig nemzeti érdek, emiatt tárgyalni kell az oroszokkal. Kitekintésképp a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc volt az, aki kutyát ajándékozott Putyinnak. 

mali.png

Oroszbarát tömeg Maliban

Geopolitikai szempontból nem biztos, hogy a franciák és a nyugat más országai be tudnak avatkozni hatásosan, mert Ukrajna mellett a Szahara már legalább két frontos küzdelmet jelentene, ez pedig megterhelő. Továbbá nem szabad elfeledkezni a Dél-kínai tengerről sem, azon belül Taiwanról, ami nem csak geopolitikailag, hanem technológia vonzatában is kiemelt, mivel a Taiwan az egyik legnagyobb félvezető gyártó. 

A helyzet tehát rendkívül összetett, és Ukrajnában eddig sikerült feltartóztatni az orosz előrehaladást, de figyelembe véve az ukrán ellentámadás eddigi egyértelmű sikertelenségét és a tényt, hogy ez milyen komoly hatást gyakorolt Európára, egy Száhel-övezeti konfliktust könnyen lehet, hogy nem tudnánk megfelelően kezelni.

Az Egyesült Államokat leköti az ukrajnai háború és a Kínával való versengés, így valószínűtlen, hogy érezhető segítséget tudna nyújtani. Nigéria és a vele szövetséges ECOWAS országok azok, akik érdemben hozzájárulhatnak a puccsisták elmozdításához, ennek pedig hangot is adtak, így Malit, Burkina Fasot, Nigert és Guineát fel is függesztették az ECOWAS-on belül. Nigéria kétségkívül több hadieszközzel és emberszámot nézve nagy fölénnyel rendelkezik, ugyanakkor a társadalom megosztott Nigériában, a folyamatos iszlamista támadások a keresztény közösségek ellen vallás alapján egyre inkább ketté osztják a nigériaiakat. Az, hogy a Wagner tud-e egy esetleges Nyugat-afrikai háború esetén Nigériában belső konfliktust okozni, nem biztos, de nem is kizárt. 

ecowas2.jpg

Az ECOWAS vezetői Mali ellen gazdasági szankciókat vezettek be, Nigert katonailag megfenyegették

Az ott élők szempontjából vizsgálva az eseményeket sokan felszabadítóként tekintenek az oroszokra, a Burkina Fasoi puccsot végrehajtó Traoré azt is kifejtette egy beszédében, hogy a második világháborúban az oroszokkal egyaránt sok emberáldozatot hoztak a nácizmus elleni harc során, viszont őket és az oroszokat is elfelejtette a történelem. Az biztos, hogy az oroszok sem szórakozásból vannak ott és nem is jótékonyságból, de nem kizárható, hogy a száheliek számára egy orosz befolyás a kisebbik rossz, mert az oroszok új szereplők a területen, így meg kell szilárdítaniuk a jogukat az ottlétre, tehát egyelőre kevesebbet engedhetnek meg maguknak, mint a száz évek óta ott tartózkodó franciák. 

Reálpolitikai szemüvegen keresztül tehát amennyiben Nigéria és az ECOWAS nem tudja az eseményeket megfordítani, Európa nagyot veszíthet, a Nyugat-afrikai lakosság kicsit nyerhet, az oroszok pedig lényeges győzelmet tudnak aratni a világpolitikai színtéren, miközben Kínával még közelebb kerülnek egymáshoz, ami nem csak Európának, de a teljes nyugati érdekszférának még nagyobb nehézséget jelent. Mialatt Franciaországnak érvényesíteni kellene a saját hatalmát, durva társadalmi problémák vannak a saját területén, ezt a legutóbbi zavargások is megmutatták, egy Száhel-övezeti konfliktus pedig növelné a migrációs nyomást, így az oroszok tovább destabilizálnák így Európát.

evac.jpg

Az evakuáció folyamatosan zajlik

Az, hogy pontosan mi fog történni, nem lehet tudni, viszont az a következtetés levonható, hogy a nyugati hübrisz nem célravezető, hosszútávon elveszítünk fontos szövetségeseket is, mint például Indiát, ez pedig fokozatosan csökkenti az érdekérvényesítési képességünket.

Pontosítva tehát magyar szólással élve, magunk alatt vágjuk a fát, ami ellen Magyarország egyedül nem sokat tud tenni. Főleg úgy, hogy a saját szövetségeseink ideológiai alapon folyamatosan támadnak minket.

süti beállítások módosítása