Reaktor

,,Az amerikai alkotmány nem zárja ki azt, hogy egy elítélt bűnöző elnök legyen."

1533029338-xvut20ifx_md.jpg

Magyarics Tamás történésszel, az ELTE és az NKE oktatójával, korábbi írországi magyar nagykövettel, valamint a Hungarian Conservative, a Hungarian Review főszerkesztőjével beszélgettünk a Donald Trump ellen megindult büntetőeljárásról.

és Apple Podcast-en is.

 

Március 30-án hivatalossá vált, hogy Alvin Bragg manhattani kerületi államügyész hivatala vádat emel Donald Trump ellen. Az Egyesült Államok történetében mindeddig nem került sor vádemelésre egy korábbi elnökkel szemben. Mégis mennyire példátlan az, ami most történik Donald Trumppal?

Pontosan amiatt, amit ön is mondott, hogy eddig ilyen vádemelésre nem került sor amerikai elnökök ellen, illetve amerikai elnökökkel nem is lehetne, mert ők, amíg hivatalban vannak, addig immunisak az ilyen vádemelésekkel szemben, de volt amerikai elnökökkel szemben nem merült fel ilyen vád. Gyakorlatilag az igazság az, hogy a sok különböző potenciális vád közül ez a leggyengébb még, mert többfajta olyan ügy van, ami miatt esetleg vádat emelhetnek még, és nemcsak büntetőjogi, hanem úgynevezett civil polgári peres eljárás is.

A büntetőjogi eljárásnak a lényege az, hogy megtörténik a vád összeállítása, akkor először egy úgynevezett nagy esküdtszék 23 tagja dönti el, hogy egyáltalán a benyújtott vádpontok alkalmasak-e arra, hogy potenciálisan bíróság tárgyalja az ügyet. Tehát itt még az úgynevezett nagy esküdtszék nem dönt a bűnösségről vagy az ártatlanságról. A nagy esküdtszék úgy döntött, hogy a vádpontok elegendők ahhoz, hogy bírósági fázisba kerüljön az ügy. És most jelen pillanatban ott tart az ügy, hogy Donald Trumpot hivatalosan megvádolták.

Ha valakit megvádolnak, akkor nem elég az, hogy ujjlenyomatot vesznek róla, mint ahogy Donald Trumpról vettek ujjlenyomatot, készítenek fényképet profilból, szemből, és sokszor még meg is bilincselik az embereket ilyenkor, hogyha csak rövid időre, akkor is. Ezután felolvassák nekik az úgynevezett Miranda jogokat, ami azt jelenti, hogy joga van hallgatni, és kizárólag csak az ügyvédje jelenlétében van joga megszólalni, illetve hogyha megszólal, akkor azt fel lehet használni ellene. 

Az igazság az, hogy a vádemelés megtörtént, de most hosszú időn keresztül gyakorlatilag nem fog semmilyen látványos dolog történni, hiszen a bíró december 4-re tűzte ki az első tárgyalási napot, amit különben még különböző jogi csűrés csavarással, akár a védelem, akár a vád még el tud tolni. Állítólag mind a kettő csak jövő tavasszal szeretné elkezdeni magát a büntetőjogi eljárást, tehát a bírósági eljárást. Most néhány hónapon keresztül a védelem tanulmányozhatja a vádpontokat, ugyanis előzőleg erre nem volt lehetőségük, és hát 34 vádpontról van szó, hát bőven van mit tanulmányozni. Ennek megfelelően felkészülnek, a tanúkat beidézik, egyfajta fellebbezést nyújtanak be, semmiségi eljárástól kezdve sok minden. Sőt, állítólag még azt is szeretnék, ha áthelyeznék a bírósági eljárást egy másik kerületbe New Yorkon belül, mert úgy tartják, hogy a manhattaniak elfogultak Trumppal szemben.

Ahogy Trump mondta, 1% republikánus szavazat található ebben a körzetben.

Tehát hogy áthelyezték mondjuk Staten Islandbe. Ugyanis ennek az a lényege, hogy az esküdtszéket kell összeállítani 12 emberből, akik eldöntik, hogy bűnös-e vagy nem bűnös Trump. A büntetőjogi eljárásnál egyhangú döntés kell, hogy legyen. Tehát mind a tizenkét esküdtnek egyhangúlag kell igent mondani. Hogyha akár csak egynek vannak fenntartásai, akkor az egész vádat ejtik. Úgyhogy azt mondta, tizenkét olyan embert találunk, aki idézőjelben a 99 százalékhoz tartozik és demokrata hajlamú, akkor elképzelhető az, hogy bűnösnek mondják ki, de hát az igazság az, hogy nem nagyon tartom én ezt egy reális lehetőségnek. Kétlem, hogy 12 ember ilyen vádpontokban, amelyek közül azért valljuk meg őszintén, egyik-másik elég gyenge lábakon áll, mint bűnösnek találnák.

Elkezdtünk beszélni a büntetőeljárás sajátosságairól. Mik azok az amerikai sajátosságok, amik megkülönböztetik ezt a büntetőeljárást, attól, amit mi itthon ismerünk? Illetve milyen hatással lehet erre az ügyre az, hogy az amerikai igazságszolgáltatási rendszerben azért bőven jelen van a politika?

Igen, kezdjük az utóbbi kérdéssel. Rögtön az ügyésznek a kérdése: Alvin Bragg, aki egyszerűen demokrata támogatással került a jelenlegi pozíciójába. Ez nem csak rá jellemző, hanem országszerte, de hozzá kell tenni azt, hogy ezek az állami vagy kerületi ügyészek. Tehát ha szövetségi szintről beszélünk, akkor ez azért nem történik meg.

Tehát rögtön ketté kell választani a szövetségi igazságszolgáltatási rendszert, és a tagállami igazságszolgáltatási rendszert. (Ezen kívül még van néhány másik, amibe most tényleg nem akarok belemenni, mert akkor a hallgatók elaludnának.) Ez a két alapvető rendszer működik egymással párhuzamosan. Abban az esetben, ha valaki egy államban követ el valamilyen cselekményt, ami csak az államhoz tartozik, és mondjuk az állami törvények ellen vét, akkor állami bíróság elé állítják, de ha viszont szövetségi szinten, akkor szövetségi bíróság elé állítják.

Egy példát mondok. Az 1900-as évek elején egy nem teljesen tiszta elméjű ember fölrobbantott egy épületet Oklahoma Cityben. Az épület szövetségi épület volt, de egyben állami hivatalok is voltak benne. Ebben az esetben az ügyészség dönti el, hogy melyik bíróság elé állítják először az illetőt, szövetségi vagy állami elé; végül is szövetségi elé állították először és halálra ítélték, és kivégezték az illetőt. Vagy ott a másik eset, az O. J. Simpson eset, ami esetleg megint Magyarországon ismerős, amikor egy volt futballjátékos állítólag megölt két embert. A kaliforniai bíróság elé állították, hiszen állami területen történt, nem szövetségi alkalmazottak vagy szövetségi tulajdon ellen elkövetett vétség volt. Tehát ez az alapeset.

Na most ebben az esetben az eljárás az, hogy természetesen az illetőt letartóztatják, ismertetik vele a jogait, utána megtörténik a vádemelés. A vádemelés után az esküdteknek az összeállítása történik. A védelem és a vádnak joga van x számú, úgymond esküdt jelöltet kiiktatni, tehát egyszerűen azt mondani, hogy őket nem fogadják el, mert valami miatt elfogultak, ismerősök, haragosok, rokonok, bármi egyéb lehet. És aztán

ez a 12 esküdt dönti el egy büntetőeljárás során egyhangúlag, hogy az illető bűnös-e, vagy nem.

Polgári peres eljárásnál elég a többség ilyen ügyekben. És abban az esetben, ha az esküdtszék nem találja bűnösnek a vádlottat, akkor a bírónak függetlenül a saját véleményétől, el kell engedni a vádlottat, és többet nem lehet ebben az ügyben ugyanezen a szinten felelősségre vonni. Hogyha viszont bűnösnek találják, akkor a bírónak megint csak attól függetlenül, hogy mi a személyes véleménye, hogy az illető bűnös-e vagy nem, el kell ítélnie az illetőt.

Ebben a perben kiszabható büntetés, ha bűnösnek találják Trumpot, 1-től 4 évig terjed, 

tehát ez már a bírónak a dolga, nem az esküdtszéknek a dolga, hogy ettől négy évig azon belül elítélje, illetve az is lehet, hogy egyszerűen pénzbüntetésre ítéli, vagy felfüggesztett büntetésre és így tovább. Ez természetesen az első fok, aztán mehet tovább fellebbviteli bírósághoz, ahol nincsen esküdtek, hanem három bíró van általában, és utána pedig az állami, állami pereknél még van egy legfelsőbb bíróság is. A szövetségi bíróságnál a Legfelsőbb Bíróság csak alkotmánnyal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik, büntetőjogi kérdésekkel nem. Nagyjából ez egy ilyen vázlat, vagy egy csontváza az amerikai rendszernek. Ez alapvetően az angolszász rendszer, az esküdtszék az egy angolszász hagyomány, hogy 12 vagy x számú ember, aki nem iskolázott jogi kérdésben, de úgymond józan eszével az elé terjesztett vádakat, illetve védelmet, mondjuk, balanszírozva megállapítja, hogy az illető ellen felhozott vádak elégségesek-e vagy nem.

Ezel alapján nyilván nem mindegy, hogy az esküdteket akkor melyik kerületben választják, és ahogyan Ön is említette, szeretnék Trumpék, hogy áthelyezzék az ügyet. Erre van reális esély?

Erre nagyon kicsi a lehetőség. Tehát ez egy elvi lehetőség, de nagyon-nagyon valószínűtlen. De ez is adott esetben jó arra, hogy az időt húzzák. A beadványok újra be kell adni, azt felül kell vizsgálni, akkor abban valamilyen döntést kell hozni.

A világon azt hiszem egy főre esően, Amerikában él a legtöbb ügyvéd, és hát hihetetlen praxisuk van abban, hogy különböző ügyeket hogyan húzzanak el, hogyan ne húzzanak el. Ezen kívül pedig hát itt még nem tettünk említést még egy másik dologról, és ez pedig a pénz kérdése. Tehát van egy angol mondás, hogy ,,you get, what you've paid for", tehát azt kapod, amit fizetsz, amiért fizet az ember. Kötelezően mindenkinek ki kell jelölni egy védőügyvédet. Anekdotikus történetek vannak arról, hogy a védőügyvéd a taxiban, a tárgyalóterembe menet próbálja memorizálni az ügynek a szereplőit, vagy akár a védencének a nevét. Viszont a másik oldalon, amikor említettem ezt az O.J., Simpson-ügyet, O. J. Simpson, mint egy országosan ismert ember, és akkor még jómódú, a legjobb ügyvédeket tudta felfogadni. El is nevezték álomcsapatnak, Dream Team-nek. A Dream Team jól dolgozott, mert azt nem tudták bizonyítani, és

nem is ez a dolga különben a védelemnek, hogy az ártatlanságot bizonyítsák.

Ők arra mennek rá, hogy kétségeket támasszanak az esküdtszék tagjaiban, hogy a bizonyítékok elegendő,k-e. Tehát ez is egyfajta sajátosság az amerikai igazságszolgáltatásban, ahogy szokták egy kicsit cinikusan mondani, nem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás van az országban.

Már szóba került a manhattani ügyész neve Alvin Bragg, akivel kapcsolatban azért merültek fel kétségek, és röppentek is fel hírek. Róla mit lehet tudni?

2016-ra datálható ennek az egész ügynek a kezdete. Alvin Bragg először, mikor megörökölte az ügyet, akkor ő se nagyon foglalkozott vele, de utána, hát nem tudom, sugallatot kapott valahonnan, valakiktől: hogy hát kezdődik az elnökválasztási eljárás lassanként, és hát jó lenne mondjuk Donald Trumpnak a nevét egy kicsit meghurcolni a sárban.

Az igazság persze az, hogy Donald Trump elég sok olyan dolgot tett az életében, ami miatt ezek az eljárások nem teljesen kirívóak az esetében.

Viszont Alvin Bragg egy olyan trükköt csinált, hogy a szabálysértést átmenetileg bűncselekménny2é tette egy eléggé nyakatekert módon, mert igaz, hogy elsődlegesen szabálysértés az, hogyha hallgatási pénzt fizetnek, mert ugye erről volt szó kezdetben. Viszont az ő érvelése az, hogy ezt azért lehet átminősíteni bűncselekménnyé, mert a szabálysértést azért követték el, hogy utána eltussoljanak egy bűncselekményt, ami viszont az elnökválasztási kampányban a kampánypénzekkel való visszaélés, mert állítólag kampánypénzből fizették a hallgatási pénzt, amit Trump tagad, a volt ügyvédje állít. Mindenesetre az már bűncselekménynek minősül, viszont itt egy újabb, úgymond csavar van a történetben, mert hogyha ez valóban szövetségi kérdés, és a választási kampánnyal kapcsolatos kérdések szövetségi szintű bírókat és esküdtszéket igényelnek, akkor miért egy kerületi ügyészség tárgyalja az ügyet.

Tehát itt sok mindent lehetne pro és kontra mondani. Ezért mondtam azt korábban, hogy eléggé gyenge lábakon állnak azért ezek a dolgok. Alvin Bragg különben azzal kampányolt, hogy ő a Trump Organization ellen már indított eljárásokat, mert tulajdonképpen arról van szó, hogy Trumpnak egy üzleti vállalkozása volt az, amelyik ezeket a dolgokat különböző csavarokkal finanszírozta, illetve meghamisított beszámolókat, könyveket, és az ő kampányát.

Alvin Bragg kampányát, viszont közismert demokrata kötődésű üzletemberek, illetve hát úgynevezett politikai akciócsoportok támogatták, ami nem törvényellenes, mert korábban szó volt arról, hogy állami szinten abszolút sokszor még egy pártlistán indulnak ilyen pozíciókért, ami hát máshol szokatlan, és máshol esetleg szóvá is tennénk az amerikaiak, de otthon nem teszik szóvá ezt a dolgot.

És hát ennek megfelelően Alvin Bragg elkötelezett demokrataként úgy tűnik, hogy úgy gondolja, hogy többek között ezzel kell mondjuk a háláját leróni azoknak, akik ebbe a székbe juttatták, hogy egy ilyen ügyet elindít, egy ilyen lavinát, amiből vagy lesz lavina, különben vagy nem lesz lavina. Tehát itt ez egy jó kérdés, hogy ez most Trumpnak az esélyeit rontja, javítja.

Biztos az eredeti elképzelés az, hogy ezzel rontják az esélyeit, de eddigi felmérések azt mutatják, hogy eddig még nem romlottak az esélyei.

Még egy fontos szerepről nem beszéltünk, aki a bíró, és nagyon furcsa, legalábbis számomra, hogy a bíróság elnöke, Ellen Biben nem vonta magához az ügyet, hanem a véletlenszerű szignálás után került ez az ügy, Merchan bíróhoz. Trump hangoztatta azt, hogy Merchan bíró gyűlöli őt, hiszen Trump egyik ingatlancégének pénzügyi vezetőjének az adócsalási ügyében ugyanez a bíró már hozott egyszer terhelő ítéletet.

Juan Merchan a Trump Organization az üzleti könyveinek a laza kezelése miatt hozott terhelő ítéletet. Valószínű, hogy tényleg trükköztek az adó és egyéb dolgok miatt. Az igazság különben az, hogy szinte mindenki ezt csinálja, mármint egy bizonyos szinten felül. Az adóoptimalizálás ennek a politikai korrekt neve, ez egy össznépi játék. Főleg a nagyvállalatok, azok szinte soha nem fizetnek annyit, amennyit az első pillantásra kellene fizetniük, mert hát mindenféle trükkel és ügyvédek hadát foglalkoztatva sok mindent leírnak az adóból.

Már kiemeltük azt, hogy ez egy példátlan ügy lesz Amerikában, de mégis vajon mik lehetnek majd azok a különlegességek, amik valóban példátlanná teszik ezt az ügyet? Valamint, ha esetleg elítélik végül Trumpot, és börtönbe kell vonulnia, a testőrök oda is követni fogják, és mi lesz akkor az elnökválasztással?

Hogyha az elnökválasztást nézzük most technikai szempontból vagy alkotmányjogi szempontból semmi. Ugyanis az alkotmány mindössze három feltételt támaszt egy elnökjelölttel szemben. Harmincöt év, illetve amerikai született állampolgár, nem muszáj neki az Egyesült Államok területén születni és tizennégy évig kell az Egyesült Államokban élni megszakítás nélkül, azelőtt, hogy indulna az elnökválasztáson. Magyarul ez azt jelenti, hogy

papíron egy tömeggyilkos is indulhat minden további nélkül,

mert hogyha ezeknek a kitűnő dolgoknak eleget tesz, akkor indulhat. Ha egy szélsőséges példát mondok, Al Capone is indulhatott volna, vagy bárki más a maffiából elnökjelöltként. Tehát az, hogyha a Trumpot adott esetben elítélik, és hogyha az elítélés az börtönbüntetéssel jár -ami szerintem különben nem fog megtörténni az elnökválasztásig- abban az esetben, hogyha egy elítélt bűnöző bevonul bármelyik börtönbe, akár onnan is lehet elnök. Tehát lehet, hogy a Fehár Háznak a legközelebbi címe az Alcatraz lesz, vagy a Sing Sing, de technikailag és alkotmányilag elképzelhető, mert 

az alkotmány nem zárja ki azt, hogy egy elítélt bűnöző elnök legyen.

Térjünk rá a konkrét vádpontokra is. A fősodratú sajtóban, akár a New York Times-on is megjelentek olyan hangok, amik megkérdőjelezik a vádemelés megalapozottságát, ugyanakkor magukat a vádpontokat még a legelkötelezettebb Trump hívők sem vonták kétségbe. Beszéljünk egy kicsit arról, hogy mik a főbb vádpontok Trump ellen, mit tartalmaz ez a most már nyilvános vádirat, mennyire megalapozott maga a vád?

Korábban szó volt arról, hogy itt tulajdonképpen pénzügyi visszaélésekről van szó elsősorban.

Különben ő azt mondta annak idején, hogyha a Fifth Avenuen lelőne valakit, még akkor se ítélnék el. De hát nyilvánvalóan ez kicsit túloz, mint ahogy szokott különben, nem is kicsit. De ebben az esetben a vádpontok elvileg szabálysértések. De azzal, hogy a kampányt a 2016-os kampánypénzeket összekötötték ezekkel a szabálytalan pénzkezelésekkel, ezzel már egy szövetségi bűnné kreálták, vagyis bűncselekménnyé tették az esetet. És itt most a kérdés az, hogy a Stormy Daniels művésznevű művésznő a 130 ezer dollár  hallgatási pénzt milyen módon kapta. Úgy kapta, hogy Trump akkori ügyvédje kifizette ezt a pénzt. Na most az ügyvéd azt állítja, hogy a pénzt ő visszakapta, úgy, hogy kampánypénzből 130 ezer dollárt átutaltak neki, mivel ő tudta átutalni Danielsnek. Na most az ő ügyvédje -ugye Amerikában, amikor az ügyvédnek is van ügyvédje- viszont azt állítja, hogy ő egy egyszerűen személyi kölcsönt vett föl, és abból fizette a 130 ezer dollárt és nem kampánypénzből. Most ez a két állítás áll egymással szemben.

Tehát ez a fő vádpont, és ebbe lehet belekapaszkodni. A többi a szabálysértési kategóriába tartozik elsősorban, de van ez a másik hölgy is, aki nem ment senkihez se a történetével, hanem a történetét eladta egy újságnak. Na most ez az újság teljesen véletlenszerűen a Trump érdekeltségébe tartozott.

Ők 150 ezer dollárt fizettek a sztoriért, és utána eltemették a sztorit.

És állítólag több ilyet is csinált Trump, hogy amikor kellemetlen ügy lett volna, akkor egyszerűen az ügyet vagy a történetet megvették az illetőtől, ami megint csak szabályszerű. Ha valami nagy történetem van, eladom, és utána pedig, miután eladtam, a történet már nem az én tulajdonom, annak a tulajdona, aki megvette, ugyanúgy, mint egy kocsit eladok, vagy bármit. És az újság, ha úgy dönt, hogy nem publikálja a történetet, hiába fizetett érte 150 ezer dollárt, azt megteheti. Na most ez is egy kicsit ugye homályos, és hát törvénysértés határán van. Tehát ilyen ügyek vannak jelen pillanatban.

De ahogy ön is mondta, ez a szabálysértés a bűncselekmény határán ingadozik. Most már az ügyvédet, illetve a főügyészt, Alvin Bragget akarják a kongresszusi republikánusok megregulázni kétféle módon, egyrészt, hogy beidézzék tanúnak, másodszor pedig a legújabb ötlet az, hogy megvonják visszamenőleg 2002. január 1-től az Alvin Bragg irodájának juttatott szövetségi támogatásokat, illetve visszakérik a pénzt.

Itt most mindenki perel mindenkit, és nyilvánvalóan ez nagyon nagy és hosszas munkát fog adni, az újságírónak, ügyvédnek, az úgynevezett hírmagyarázóknak, és így tovább. Szóval egy ilyen szappanopera kezd kibontakozni.

Hozzá kell tennem azt, hogy ez az ügy nem nagyon fenyegeti, legalábbis politikailag Donald Trumpot. Két-három másik ügy van, ami politikailag fenyegeti Trumpot, azok még nem jutottak a büntetőeljárás fázisába, de azok elvileg veszélyesebbek lehetnek.

Nyilván még rengeteg információ fog a későbbiekben napvilágot látni. Hogyha most nagyon durván jósolni kéne valamit. Ön hogyan látja, milyen ítéletet fog hozni az esküdtszék?

A jövőt illetően jósolni, főleg Amerikában, egy ilyen eljárásnál, hát azt hiszem, hogy az ember tudná, hogy mi lesz a végkimenetel, akkor a londoni bukmékereknél megtenné, és elég nagy pénzt nyerhetne.

Háromfajta alapvető kimenetel lehet. Az egyik az, hogy az esküdtszék ejteni fogja a vádat.  A másik az, hogy valamilyen büntetést kap, pénzbüntetést kap vagy felfüggesztett börtönt kap, a harmadik pedig, hogy effektíve börtönbüntetésre ítélik.

Gyakorlatilag mind a három esetben ez az első fok és mind a három esetben valamelyik fél fellebbezni fog, és akkor utána jön a fellebbviteli bíróság, vagy legfelsőbb szinten a New York-i Legfelsőbb Bíróság. A per évekig húzódhat. Tehát ezek a potenciális lehetőségek jelen pillanatban. Az, hogy áthelyezzék, amiről már korábban szó volt a színhelyet, az nem nagyon valószínű. Az se nagyon valószínű, hogy ejtenék a vádat, mert most már befogadta a bíróság. Tehát ilyen forgatókönyvek azok, amelyek elképzelhetők.

Vannak, akik szerint ez a vádemelés banánköztársaságokat idéz, míg mások azt mondják, hogy ez az amerikai igazságszolgáltatás függetlenségének a bizonyítéka. Ön szerint a Trump elleni vádemelés az igazságszolgáltatás politikai fegyverként való használata, vagy ez csak a jogállam természetes mechanizmusa?

Hát ez szerintem inkább politikai fegyver. Tehát már sokan mondták, hogy hát ez eléggé gyenge lábakon áll, egy ilyen szabálysértést átminősíteni, bűncselekménnyé, ami hát végül is egy pitiáner dolog, az egész ügy. Tehát politikai indíttatásúnak tűnik elsősorban. Hivatalosan mindenki egyenlő a törvény előtt. Hát ez az egyik ilyen mítosz Amerikában, mert azért vannak egyenlőbbek az egyenlőknél, tehát itt azért vannak egyenlőbbek, attól függ, hogy kinek milyen háttere van, mennyire jó védőügyvédjei vannak, és így tovább, tehát ez is sok mindentől függ.

Ami az ő szempontjából veszélyes lehet, az a január 6-i eseményekkel kapcsolatos dolog.

Ugyanis ott egy alkotmánykiegészítés azt mondja, hogyha valakire rábizonyítják azt, hogy lázadásban való felbujtásban részes, vagy felbujtó, vagy maga a lázadó, azt ki lehet zárni a politikai életből. Ez az ügy jelen pillanatban az igazságügy szeme előtt van, de még nem történt vádemelés. Ugye, ha eljutna odáig az ügy, akkor ez veszélyesebb lenne Trumpra, mert őt ki tudnák zárni a politikai életből.

llletve még ott van ez, hogy a dokumentumokat, titkosított dokumentumokat vitt magával, ami ugyancsak veszélyesebb lett, illetve van egy harmadik Georgiában, ahol megpróbálta rávenni a helyi hivatalnokokat 2016-ban, hogy találjanak még 11 ezer egynéhány szavazatot, hogy ő nyerjen, ahol zsarolás és megvesztegetés és egyéb lehet az ügy kimenetele. Az is egy kerületi dolog lenne, és nem szövetségi.

Tehát itt még három olyan ügy van, plusz még vannak egyéb finomságok ebben az egész dologban, mert ez a Stormy Danielssel szemben Trump most nyert egy pert, ahol Danielsnek 125 dollárt kellene fizetni azért, mert megsértette a jó hírét Trumpnak, tehát magyarul az egész pénzt nagyjából vissza kéne fizetni, és van egy másik ügy, ahol ő 500 ezer dollárt követel ugyancsak jó hír megsértésért Michael Cohentől, többek között.

Tehát itt azt hiszem, hogy már csak az úgynevezett elszántak azok, akik itt nyomon tudják követni, hogy ki perel kit hol, milyen szinten, miért és ennek milyen kifutása lehet.

Már felmerült a január 6-i események kapcsán, illetve a többi esemény kapcsán is az, hogy várható vádemelés Trumppal szemben. Amennyiben ez megtörténik, ezek az ügyek milyen hatással lesznek egymásra? Mennyivel nagyobb kihívást jelenthet ez Trump számára akkor?

Ha ez kampány közepén történik, akkor azért elvonja az anyagi és egyéb figyelmet, tehát mindenképpen az él befolyással. Ez egyik szint.

A másik szint az, hogy nagyjából az embereknek az egyik fele meg van győződve arról, hogy ő bűnös, másik fele, hogy nem bűnös. A demokraták 94 százaléka úgy gondolja, hogy bűnös; a republikánusok nagyjából hasonló mértékben, hogy nem bűnös, tehát itt semmi érdekesség nincsen, semmi látnivaló nincs.

Az érdekes a függetleneké, ott enyhén többségben vannak azok, akik szerint Trump bűnös valamilyen módon, és ez azért nem jó hír Trumpnak, mert a függetlenek azok, akik a mérleg nyelvét képezik nagyon sok államban, illetve még egy másik republikánus választói csoport az úgynevezett evangelizálók, tehát a vallási fundamentalisták azok, akik esetleg elgondolkoznak. Igaz, hogy ők abszolút nem szeretik ezt a bideni, vagy a demokrata párti woke kultúrát és minden egyebet. Viszont ezek az eléggé súlyos erkölcsi kérdések, amelyek egyre jobban kibuknak Trump múltjából, azért nagyon sok mindenkit elgondolkoztatnak, hogyha nem is szavaznak demokratákra, de őrá se fognak szavazni, tehát magyarul ők kiesnek a választásból. Tehát ilyen kérdések fölmerülhetnek.

Plusz még azért nem néz ki jól az, hogyha valaki két kampánymegálló között a bíróságokra jár, tehát az azért végül is az imázs az nagyon fontos. Persze, hogyha valakik úgy gondolják, hogy ezek mind politikai indíttatásúak, akkor azt mondják, hogy az Igazságügyi Minisztérium is demokrata vezetés alatt van. Méghozzá olyan demokrata vezetés alatt van, hogy  a miniszter Merrick Garland, akit a republikánusok akadályoztak meg, hogy legfelsőbb bíró legyen. Tehát egyfajta személyes vendetta is lehet az egész ügyben. Hát persze nyilván van, aki tagadja ezt, és kizárólag csak a törvényekről beszél, de hát azért az emberi tényezőt nem lehet kizárni semmilyen kérdésben.

Ez a példátlan médiafigyelem, ami most Trumpot övezi, ez valahogyan befolyásolhatja az ő politikai ambícióit a közeljövőben?

Úgymond nem hoz neki a konyhára olyan szempontból, hogy az ismertségét növeli, mert eleve az ismertsége 90 százalék körül van.

Tehát aki egyáltalán valaha látott újságot, akár csak a címlapot, az tudja, hogy Trump egy ismert név, tehát őneki az ismertségén ez nem fog javítani. Ilyen szempontból semleges, hogy ismertebb lesz-e vagy nem. A kérdés persze az, hogyha ennyire ismert, de mindig bűnügyekkel kapcsolatban kerül a neve szóba.

Tehát tegyük fel, hogy ő nem bűnös, de akkor is ez az úgynevezett kabátlopási szindróma azért él az emberekben, hogy lehet, hogy nem tudják pontosan, hogy milyen ügyben, miért, hogyan van perbe fogva. Csak azt tudják, hogy perbe van fogva, és hát valami bűnöző, vagy nem tudom, mi, és lehet, hogy ez eltántorítja az embereket attól, hogy rá szavazzanak, tehát nem nagyon lehet kiszámítani az amerikai választókat.

Sajnos az utóbbi időben nem valakire szavaznak, hanem valaki ellen.

Tehát lehet, hogy Trumpnak a negatív benyomása az emberek között eléggé magas, viszont a kérdés az, hogy Bidennek milyen lesz a benyomása. 16-ban nem azért nyert Trump, mert annyira szerették, hanem azért, mert az ő negatív megítélése tizenöt százalékkal volt jobb, mint Hillary Clintoné. Magyarul többen utálták  Clintont, mint Trumpot. Na most, 2020-ban megfordult ez a dolog: nem azért választották Trumpot, mert ő egy politikai géniusz lenne, hanem azért, mert hát Trumpot nagyon nem szerették. Most hogyha 2024-ben Biden annyi negatívumot szed össze akár politikailag, akár a gazdasággal kapcsolatban, infláció, magas, benzinárak magasak, bármi egyéb, határkérdést nem oldják meg, a belbiztonság nem a legjobb lábakon áll, akkor lehetséges, hogy azt mondják, hogy jó, hát befogom az orromat, Trumpra, szavazok, mert hát ez a jelenlegi adminisztráció nem úgy teljesített, ahogy én elvártam volna.

És hát a nagy kérdés az, amit általában föl szoktak tenni, és az állítólag ez nagyon döntően befolyásolja az embereknek a választását, jobban él-e, mint négy évvel ezelőtt. Hogyha a válasz az, hogy igen, akkor hát miért váltson lovat. Hogyha viszont a válasz az, hogy nem, akkor nagyon sokan úgy gondolják, hogy hát akkor most eljött az ideje, hogy megnézzük, hogy a másik oldal mit tud csinálni.

Az utolsó kérdésem ennek a témának a tökéletes folytatása lesz. Vannak esetleg közvélemény-kutatások, vagy bármilyen szakértői vélemények, amik valamilyen konkrét adatot mutatnak egy esetleges Trump Biden választás kimeneteléről?

Természetesen Amerikában mindent mérnek. Ez egy újabb iparág. Ilyen például, hogy jelenleg Biden, Trump 43-44. Viszont egy Biden, DeSantis, 43-43. Nyilvánvalóan hiányzik pár százalék, de fej-fej mellett vannak szokásos hibahatáron belül. Persze messze van még, amíg tartják választásokat, meg sok minden egyéb, rengeteg minden változhat. Egy brit politikus mondta, hogy politikában egy hét is nagy idő, de ezt a '60-as években mondta, most meg azt lehet mondani, hogy

politikában akár 24 óra is nagy idő.

Ebben az időszakban sok minden történhet, Biden is elkövetett olyan hibákat, ami az embereknek a tudatában hosszasan megmarad, vagy esetleg a gazdaság bármi olyan rossz fordulatot vesz, ami az emberek többségében azt a benyomást kelti, hogy a demokraták nem jól menedzselik a gazdaságot, illetve az ország ügyeit.

 

(Borítókép forrása: infostart.hu) 

süti beállítások módosítása