Reaktor

A sírásó Apponyi trianoni legendája

18563e451878496780d1b26e33312a96.jpg

„Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját.” – kerül elő ez az Apponyi Albertnek tulajdonított mondat szinte minden évfordulón, kapcsolódjon az akár Trianonhoz, akár Apponyi életéhez. Egy nagy probléma van vele: soha sem hangzott el. A beszéd évfordulója, január 16. alkalmából ennek körülményeit vizsgáljuk meg.

Apponyi Albert karaktere, személyisége

Apponyi 1846-ban született magyar arisztokrata családban, rengeteg főnemessel ellentétben magyar anyanyelvű volt. Politikai pályafutása igen sajátos volt, hiszen nem egy választókerületben sikerült buknia, ugyanakkor 1872-től kezdve lényegében a politika volt az ő asztala.

Apponyi hol ellenzékben, hol a kormánypártban szerepelt a dualizmus alatt, ugyanakkor végig következetesen képviselte a magyar nemzeti érdekeket. Amiben sajátos volt, hogy

éles helyzetben az ellenzék és a kormánypárt viszonyának javításáért dolgozott,

például a világháború elején. Ami bizonyos, hogy Apponyi konzervatív személyisége soha sem változott, így a trianoni békedelegációt éppen egy ilyen embernek kellett vezetnie, szükségszerűen (bár ebbe a konzervativizmusba egy-két házasságon kívüli kapcsolat azért belefért, hiszen köztudottan az ő fia volt a későbbi református püspök, Bereczky Albert). Magyarország Párizsban – ha nem is túl sok reménnyel, de – el akart érni valamit, ezért küldött olyan, tárgyalni képes személyiségeket, mint Teleki Pál vagy Apponyi Albert. Akik szájából ehhez hasonló mondat soha nem hangzott volna el.

Apponyi beszédje

Apponyi védőbeszédje egyáltalán nem ilyen stílusú. Hat az érzelmekre, valóban, de inkább a nyugati kultúra magasztosságát és az elvek következetességét hangoztatja. Sokkal-sokkal fontosabb ennél a beszéd racionalitása: statisztikai adatokkal, történelmi-társadalmi jellemzőkkel, a szilárd tényekkel akar meggyőzni. A magyarság kulturális fejlettségét, a nyugathoz való tartozását hangsúlyozza. Egy ilyen beszédbe a „sírásás” semmiképpen sem fér bele, bár valóban megszólítja a vele szemben állókat, valóban meg is feddi őket olykor, de ezt mindig saját elveik szemszögéből, sőt olykor hozzájuk alkalmazkodva teszi: „Önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak a bűnösségét, és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így; de akkor…”.

A beszéd szövegében ilyen mondatot nem találunk, ugyanakkor tény, hogy Magyarország halálának képe megjelenik benne, nyilván ez is erős hatású:

„Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.”

Az egykori ellenség jövendőbeli temetéséről azonban szó sincs.

1525458078-em4j4fstc_md_infostart.jpg

A Nagy-Trianon kastély (forrás: Infostart)

Téves emlékezet

A magyar emlékezetben egyébként nem ritkák a hasonló, soha meg nem történt huszadik századi események vagy soha el nem hangzott mondatok. A legtöbbjük egyébként Trianonhoz kapcsolódik, nem véletlenül írt Ablonczy Balázs nem egy könyvet a témáról.

Ha már Trianonnál tartunk, hasonlóan él a köztudatban, hogy a csehek az Ipolyt vagy a Ronyvát hajózható folyóként ábrázolták azon célból, hogy hátha így megkapják a folyót. Ez már csak azért sem lehet igaz, mert nekik nem az Ipoly kellett, hanem a Mátra, amely jóval délebbre van. Egyes tévedések persze már kezdenek kikopni, például a Trianon „száz év múlva lejár”, de ami maradt, például az idézett Apponyi-gondolat, nem kicsit tudja csökkenteni egy-egy trianoni megemlékezés színvonalát, főleg ha művelt, köztiszteletben álló politikustól hangzik el.

kepeslap-revizio.jpg

Revíziós képeslap (forrás: Országgyűlési Könyvtár)

Kérdéses persze, hogy honnan is ered akkor az idézet. Valójában nagyon úgy néz ki, hogy a 2010-es évek második feléig nyoma sem volt. Ennek ellenére igen mélyen bekerült a köztudatba, és valószínűleg még jó ideig velünk is marad. Hasonlóan egy másik, Széchenyi Istvánnak tulajdonított idézethez, amelyet főleg a baloldal szeret felhasználni azzal kapcsolatban, hogy egy nemzet milyen kormányt érdemel… Pedig az egy szépirodalmi műből ered, bár ott valóban Széchenyi szájába adva.

 

A borítókép: Apponyi Albert - forrás: Magyar Nemzet

süti beállítások módosítása