Reaktor

Eger titkai

eger.jpg

Bár külföld is gyönyörű, nem feltétlenül kell annyit utazni azért, hogy káprázatos helyeket láthassunk. Hazánk is számtalan szépséget, érdekességet, különlegességet rejt magában, erre egy kitűnő példa a Mátra-Bükk térségben elhelyezkedő Eger. Eger történelméről hosszú sorokat lehetne írni, ahogy Tinódi Lantos Sebestyén vagy Gárdonyi Géza is megtette (irodalommal fűszerezve). Egert (latin nevén: Agria) Dobó István tette igazán híressé – a várkapitány emberei segítségével 1552-ben sikeresen megvédte az egri várat a törökökkel szemben. (Habár már 1596-ban sikeresen elfoglalták az oszmánok azt.)

Ha Egerben járunk számos látványosság közül választhatunk, de kezdjük az egri várral!

eger-var-kiallitas-dobo-istvan-muzeum-kirandulas9-csodalatosmagyarorszag.jpg

A vár Eger belvárosától öt perc sétára található. Ahogy belépünk, nem csupán várfalak tárulnak a szemünk elé: ott vannak a Kazamaták, melyek a föld alatt rejtőznek: leginkább olyan köveket – az átlagember szemében tűnik csak köveknek – láthatunk ott, amik korábbi építmények maradványai. Találhatunk még maketteket arról, hogy mikor, hogy nézett ki a vár, valamint arról is, hogy milyen tervek voltak az átépítéséről, amelyek végül nem valósultak meg. Ezen kívül bemutatják a magyar és az oszmán hadseregek jellemzőit is, a harcosoktól kezdve a fegyverekig, ágyúkig.

Láthatjuk még a Fegyvermustra kiállítást is, ahol fegyverek rengetege tárul a szemünk elé. Egy érdekes felvételen még azt is bemutatják különböző anyagokon, hogy melyik lőfegyver mennyire volt hatásos. Egy másik kiállításon az egri vár történetét is bemutatják, Szent István korától egészen a Rákóczi-szabadságharcig. Ezen kívül még ott van a romkert Gárdonyi sírjával, a börtönkiállítás, a Hősök terme - középen Dobó István síremlékével -, a néprajzi kiállítás (Magyar minta – Holló Valéria) és a Múlt-kirakó, ami a Heves megye területéről előkerült régészeti leleteket mutatja be az kőkortól a honfoglalásig. És persze rengeteg helyen gyönyörködhetünk a kilátásban a romkerttől kezdve a Dobó bástyáig.

A várban lévő kiállításoknak nagy előnye, hogy interaktívak: van lehetőség a játékra, rövidfilmek megtekintésére a vár történetéről (még egy Dobó esküjéről szóló filmrészletet is megnézhetünk), és egy nagy kirakóst is találhatunk itt.

A váron kívül is vannak kiállítások: Gárdonyi Géza Emlékház, Ziffer Sándor Galéria, vagy a Valide Szultána Fürdőrom. Természetesen mindezt nem lehet bejárni egy nap alatt, de mindegyiket érdemes megnézni ha időnk engedi.

Eger másik nagy különlegessége a minaret.

A minaret a muszlim mecsethez vagy dzsámihoz épített keskeny torony. A törököket a müezzin naponta ötször innen invitálta imára.

293836811_1056447798337591_1073407594025096395_n.jpg

Az egri minaret erkélyére 98 lépcső vezet fel, ezt azonban csak azoknak ajánlom, akik se nem tériszonyosak, se nem klausztrofóbiások. Nagyon szűk az épület, épphogy csak elfér egy ember. Az erkélyen is ennyi hely van a korlát és a fal között, és ott még a magasság is ijesztő lehet. Mindazonáltal, egy felejthetetlen élmény annak, aki felmerészkedik. Egyrészt azért, mert megismerhetjük, hogy a török uralom alatt a müezzin Egerben honnan vezette az imákat; másrészt azért, mert a város gyönyörű látványa tárul a szemünk elé.

A minaret mellett helyezkedik el a Kopcsik Marcipánia, mely Kopcsik Lajos Oscar-díjas, Venesz-díjas, Guinness-rekorder, világ- és olimpiai bajnok cukrász mester (és tanítványai) alkotásait mutatja be. Ezek mind cukormasszából és marcipánból készültek, de megdöbbentően élethűek: legyen szó akár a kalocsai hímzéses párnáról vagy a káprázatos barokk szobáról.

Érdemes pár szót ejteni a Város a város alatt kiállításról is. Bár először ijesztőnek hangozhat a standard túrára szóló 3500 Ft-os jegy, viszont a tárlatvezetés miatt megéri: az ott található érdekességekről igazán élvezhetően beszélnek. Ráadásul gyerekekre is szabták a programot: második része egy Vissza a jövőbe-szerű időutazásról szól.

A kiállítás az Eger alatti pincerendszert mutatja be – sejthető, hogy a borkészítésről is sokat hallhatunk itt.

Érdemes észben tartani, hogy pincerendszer révén még nyáron is nagyon hűvös van: egy hosszú nadrág és egy zárt cipő éppen megfelelő ruházat.

A Csillagvizsgáló és a Tudományos Élményközpont az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem felső emeletein helyezkedik el.

Legfelül láthatjuk a Camera Obscurát, ami világszinten is ritkaságnak számít. Ez nem más, mint egy periszkóp: Eger látképe egy fehér asztalra vetül, segítségével mindent láthatunk, ami Egerben épp történik.

A Panoráma teraszról Egerre tekinthetünk; ha valaki nem merészkedik fel az egri minaret erkélyére, innen is hasonlóan szép kilátásban gyönyörködhet. (Az Eger Eye óriáskereket se hagyjuk ki, ha nem tudunk betelni a látvánnyal!) Ezen kívül még érdekes csillagászati kiállításokat is láthatunk ott. Ez szintén gyerekekre szabott program, akik láthatóan élvezik is az élményközpontot. 

292865824_461575572003016_5367602422951500474_n.jpg

Egy meleg napon érdemes ellátogatni az egri strandra is, és a vele egybekötött Török Fürdőt is megtekinthetjük. A strandon többnyire termálvizekben fürödhetünk, de ezen kívül vannak gyerekmedencék, csúszdák, és élménymedence is. Nagyon érdekes élményt nyújt az egyik medence a strandon, ami török hangulatot idéz. Csak lábszár középig ér a víz, falai régiesek, a medence virágokkal van körbeépítve.

A bort kedvelők a Szépasszony-völgyet is élvezni fogják: rengeteg pince borát lehet megkóstolni.

Nagyon különleges a Sike Pincészet Szilas bora.

Sike Tamás borát a nemrég elhunyt Csollány Szilveszterről (magyar olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász) nevezte el. A Szilas bort a tornász kedvenceiből háziasították össze, tehát nem csak azért különleges, mert az ő nevével fémjelzett, hanem az íze miatt is.

Aki Egert alaposan meg akarja ismerni, annak szüksége van pár napra, hisz annyi érdekesség és különlegesség található itt, hogy arra pár óra biztosan nem elég. Egyszer mindenkinek érdemes meglátogatni ezt a várost!

süti beállítások módosítása