Reaktor

A 100 legértékesebb márka 2021-ben

wicked-monday-jxhm5ni46zw-unsplash.jpg

A 2020-as év a gazdaság számára globálisan is hatalmas kihívásokat okozott. Míg azonban egyes vállalatok nehéz helyzetbe kerültek vagy teljesen eltűntek, mások azon túl, hogy fennmaradtak, még növekedni is tudtak. Nézünk tehát néhány példát, lássuk a 100 legértékesebb márkát!

A metodológiát illetően érdemes megjegyezni, hogy a Kantar BrandZ kutatócsoport két fő szempont alapján rangsorolja a márkákat, egyrészt aszerint, hogy milyen anyagi hozzájárulást adnak az anyavállalatuk számára, másrészt hogy ezen felül milyen mértékben bírnak hatással az anyavállalat értékesítéseire. Ezen túlmenően 170 ezer fogyasztó véleményét is figyelembe veszik egy globális viszonylatban elkészített kvantitatív felmérés részeként. Mindez a három szempont egy holisztikus megközelítés által mutatja egy márka értékét, hírnevét, illetve értékteremtő erejét. De nézzük a rangsort!

Helyezés

Márka neve

Kategória

Márkaérték változás 2020-hoz képest

1

Amazon

Fogyasztási cikkek és kiskereskedelem

64%

2

Apple

Technológia

74%

3

Google

Média és szórakoztatás

42%

4

Microsoft

Technológiai szolgáltatások

26%

5

Tencent

Média és szórakoztatás

60%

6

Facebook

Média és szórakoztatás

54%

7

Alibaba

Fogyasztási cikkek és kiskereskedelem

29%

8

Visa

Pénzügyi szolgáltatások

2%

9

McDonald’s

Étel- és italszolgáltatások

20%

10

Mastercard

Pénzügyi szolgáltatások

4%

Ez a harmadik olyan év, amikor az Amazon végez az első helyen. A tavalyi évhez viszonyítva a márka 64%-os növekedést tudott bemutatni, a növekedés pedig érinti a vállalat által nyújtott összes szolgáltatást – például a felhő alapú platformokat is.

A második helyen az Apple végzett, mely bár a koronavírus-járvány hatására előbb 19%-os visszaesést produkált, ám az év további részében – különösen az utolsó negyedévben – rekordbevételt szerzett, így végül komoly növekedésre volt képes. Nem nagy meglepetés, hogy a járvány hatására a nagy technológiai cégek tovább erősödtek, így a dobogó harmadik fokára a Google került, míg a negyedik a Microsoft, az ötödik pedig a Tencent lett – utóbbi Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata, a WeChat üzemeltetője.

Ha már szóba kerültek kínai szereplők: érdemes szót ejteni a TikTok-ról, amely 158%-os növekedést produkált egyetlen év alatt, jelenleg pedig már a 45. legértékesebb márka a világon.

A TikTok-nál a tavalyi év során csak egyetlen márka robbant be jobban, az pedig a Tesla volt, mely 275%-os növekedést ért el – és jött fel a 47. helyre, megelőzve többek között a Toyotát vagy a Mercedes-Benzt is.

És hogy milyen tényezők alapján történik a növekedés? A válasz komplex, ám bizonyos mintákat könnyeden észrevehetünk. Persze igaz az, hogy az erőteljes kezdés a legfontosabb – a legnagyobb növekedést ugyanis rendszerint a nagy és már korábban is erős márkák képesek mutatni –, ám hasonlóan lényeges az innováció is.

Tökéletes példa erre a Tesla, mely 2020-ban egy és fél milliárd dollárt költött innovációra, az általunk is látott újdonságok pedig az első helyre is repítették növekedésben.

Az innováció létrehozásán és megvalósításán az ehhez kapcsolódó marketingstratégia sem elhanyagolható: azon túl ugyanis, hogy mit ad egy vállalat, az is számít, hogy azt milyen formában adja és mit mond róla. Erre tökéletes példa a Nike vagy a Coca-Cola, amely már-már művészi szinten működteti az érzelmekre játszó hirdetéseit, ezekkel pedig gyakran eredményt is ér el bizonyos körökben – mint a Nike a „For Once, Just Don’t Do It” videójával.

Az elmúlt évek mintája jelzi, hogy míg egyes kategóriák – például a logisztika, biztosítás vagy pénzügyi szektor – képviselői egyre inkább veszítik el pozícióikat a legértékesebbek között, addig a digitalizációban jelen levő szereplők – technológia, telekommunikáció, média és szórakoztatás – növekedése jelentős. És hogy pontosan ki milyen eredményt ért el a tavalyi évhez képest, illetve a Tesla és a TikTok mellett kik voltak a legnagyobb nyertesek, azt a 100-as listán ti is át tudjátok böngészni.

süti beállítások módosítása