Reaktor

Balatoni nyaralók - most vegyük?

A Duna Hause sajtóközleménye alapján arra kerestük a választ, hol érdemes és mikor nyaralót nézni, és természetesen arra is kíváncsiak voltunk, mennyire kell mélyre nyúlnunk a zsebünkbe egy-egy ilyen kis ékszerdoboz megvásárlásához.

A Balaton népszerűsége töretlen, ingatlanpiaci jelentősége a főváros után a második legerősebb lokációvá teszi

– árulta el Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

A szezonalitást felváltotta az egész éves, állandó kereslet, amely egyelőre jóval magasabb, mint a kínálat. Ennek legfőbb oka, hogy a járványügyi helyzet miatt a városi lakásokban ragadt emberek, családok szeretnék újra szabadnak érezni magukat, és ha van spórolt pénzük, akkor azt szívesen fordítják nyaralóvásárlásra.  Ez a trend már tavaly nyáron elkezdődött, és azóta is megfigyelhető a piacon. Itthon ugyanis még mindig biztonságosabb és egyszerűbb az utazás, kisebbek a távolságok,

gazdasági szempontból pedig továbbra is az ingatlan az egyik legjobb befektetési alternatíva.

A kereslethangsúlyos piacra és a szűk kínálatra vezethető vissza az is, hogy további áremelkedést várunk a balatoni ingatlanoknál.”   

pexels-julia-volk-6297242.jpg 

A használtingatlanok terén jellemzően az északi parton találhatók a drágább nyaralók: átlagos négyzetméteráruk 402-675 ezer forint között mozog, de ez újépítésű lakás esetén sok esetben az 1 millió forintot is meghaladhatja. A Balaton déli részén valamivel kisebb, 438-635 ezer Ft/m2 közötti árakra lehet számítani, az újépítésű ingatlanok is  némileg olcsóbbak, de jelentős különbség ebben a kategóriában nincs. A Duna House szakembereinek bevallása szerint

már a déli parton is minimum 40-50 millió forint kell ahhoz, hogy élhető nyaralóingatlant lehessen találni (...)

A magasabb árkategóriás ingatlanok esetében jellemzően már nem is az ár-érték arány alapján, hanem a kényelmi szempontokat előtérbe helyezve döntenek a vásárlók. 

Veszprém megyében a Tihany-Csopak-Balatonfüred háromszög, Somogyban pedig Balatonföldvár, Balatonlelle, Siófok és Fonyód a legnépszerűbb ingatlanpiaci célpontok.

A 25 millió forintos befektetés sem lehetetlen, de cserébe kompromisszumot kell kötnie a potenciális vevőnek. Ekkora összegért ugyanis már csak a másodvonalon, Zamárdi helyett így például Balatonendréden lehet ingatlant vásárolni. Ezek, a vízparttól 3-5 kilométerrel távolabbi települések is megindultak a piacon, az elmúlt évekhez viszonyítva akár már 2,5-szeres áron adhatóak el a régebbi típusú házak – az érdeklődés ebben az esetben is igen magas”

– tette hozzá Benedikt Károly PR és elemzésvezető.

A Duna House szakértői szerint a magyar vevők még mindig többségben vannak a piacon, ráadásul 70-80%-ban Budapestről érkeznek, de számottevő a Fejér megyeiek aránya is. A külföldi érdeklődők inkább az osztrákok, németek és hollandok, akik a Balaton nyugati részében választanak új – szezonális – otthont.

A magyar családok közül sokan kihasználták a CSOK és a falusi CSOK adta rendkívüli lehetőségeket annak ellenére is, hogy a vízpart közelében évközben nem nőtt a betölthető állások száma jelentősen. Bár a Balaton partja továbbra is elsősorban nyaralóövezet, a nyaralókat egyre többen használják évközi lakásnak is, ezzel párhuzamosan olyan szolgáltatási színvonalat is várnak el az üzletektől, amilyet a városi környezetükben megszoktak.

 

 

süti beállítások módosítása