Reaktor

Nő vagy és keveset keresel? Keressük együtt a bűnöst!
A nők alacsonyabb fizetésének valóban a patriarchális elnyomás az oka?

Épp a napokban történt, hogy saját két szememmel láthattam egy videót, amely a nemek között tátongó bérszakadék azonnali eltörlésére hivatott felhívni a figyelmet. A videóban több gyermek-párt szerepeltettek annak készítői, egy kisfiút és egy kislányt. A gyerkőcöknek helyre kellett tennie a helyiségben szétszórt tárgyakat, majd amikor végeztek, egy-egy tálka csokit kaptak ajándékba, a fiúk nagyobbat, mint a lányok. Amikor a lányok ajkán néhány másodperc múlva megfogalmazódott a méltatlankodó kérdés, hogy ugyan ők miért kaptak kevesebbet, akkor az a válasz érkezett, hogy „azért, mert te lány vagy, és a felnőttek között így működik”.

Bár a videó emlékének felidézése továbbra is heves indulatokat képes korbácsolni elmémben, bőszen gyűrögetem izzadt tenyeremben Judith Butlerről mintázott stresszlabdámat, és minden erőmmel próbálok higgadt maradni.

pexels-moose-photos-1037914.jpg

No de miért vagyok ilyen ideges?

Azért, mert a videón felvázolt jelenségből levont konklúzió

egyszerűen hazugság.

És egészen felháborítónak tartom, ha egy ideológiától átitatott, a valós tényeket és az ok-okozati viszonyt teljes mértékben negligáló hazugságot skandálunk – nem csak a gyerekeknek, hanem az egész világnak is.

Ezek szerint a nők nem keresnek kevesebbet, mint a férfiak?

De igen, csakhogy ennek a jelenségnek nem a kegyetlen, ördögi férfiak által gyakorolt patriarchális elnyomás az oka, mint ahogy azt a feminista berkekben oly lelkesen hangoztatják. A valóban létező bérkülönbségek okai egész máshol keresendők, mint a női nem állítólagos, rendszerszintű elnyomásában.

Eleve adottak olyan szakmák, ahol törvényileg szabályozott a fizetés, így a nők bizonyos tevékenységekkel az állam szerint sem kereshetnek kevesebbet férfi társaiknál. A probléma a versenyszférával kezdődik, ugyanis az államnak vajmi kevés beleszólása van a piac alapú munkavállalás alakulásába, így ott nem szabályozhatják a fizetéseket.

Mi tehát a valós oka a nemek közti bérkülönbségeknek?

Az említett versenyszférában ténylegesen különböző nehézségekbe ütköznek az ösztrogén termelésben jeleskedő polgártársak, ha állást szeretnének szerezni, ahogy átlagot tekintve ténylegesen alacsonyabb a fizetésük is férfi társaikénál. Valljuk be, a versenyszféra valóban nem kedveli a női nem képviselőit. Eme megkülönböztetés azonban a legkisebb mértékben sem a bigott hímsovinizmusból fakad.

A nemek közötti bérszakadék a nők és férfiak átlagos bruttó órabére közötti különbség, ami azt jelenti, hogy a nőknek egyetlen ledolgozott óráért kevesebb magyar forint üti a markukat, mint a férfiaknak. No igen, ha a helyzet elemzésében itt megtorpanunk annak érdekében, hogy Simone de Beauvoir nevét üvöltve szaggathassuk le magunkról a ruhát a következő Women's March-on is, akkor nem ágálok az árnyalt gondolkodás fontossága mellett, de én szeretném, ha ennél kicsit tovább látnánk.

Kezdjük azzal, hogy akár tetszik, akár nem, a nők rendkívül megbízhatatlan munkaerőnek számítanak a versenyszférában – ezért nem kedvelik őket. Azért teszik fel a családalapítás jövőbeli kívánalmára vonatkozó kérdést egy fiatal nőnek az állásinterjún, –bármennyire etikátlan is, – mert egy cégnek egyszerűen nem éri meg anyagilag, ha egy gyermekszülés küszöbén álló nőt kezd alkalmazni. És mivel

a versenyszférában nem védik a munkavállalókat olyan szigorú törvények, mint a közszférában, ezért ez a megkülönböztetés semmilyen szabályba nem ütközik.

No de mi a helyzet a fizetéssel?

A nők nem csak kevesebb pénzt kapnak, de átlagosan kevesebbet is dolgoznak a munkahelyeken, mint a férfiak. Kevesebbet túlóráznak, gyakran esnek ki munkából, többször távoznak korábban, ritkábban állnak ugrásra készen, ha vészhelyzet adódik. Ennek az oka a család, akiről gondoskodni kell, meg a gyermek, aki gyakran beteg, akit gyakran kell váratlan időpontokban elhozni az óvodából, és aki gyakran módosítja az oly precízen kidolgozott tervet egy megfázással vagy egy tetűinvázióval. (Tudom, hogy a feministák szerint ez a tendencia is a patriarchális elnyomás rajtunk ragadt béklyójának ékes bizonyítéka, de ennek a hazugságnak a boncolgatásába most nem fognék bele, majd egy másik cikkben.)

Ennek fényében egy fikarcnyit sem válik érthetőbbé, hogy a megbízhatóbb, „szorgalmasabb” munkaerőt vaskosabb összeggel kompenzáljuk? Bár nem egy népszerű nézőpont, némi kutatómunka eredményeként könnyedén rábukkanhatunk olyan cikkekre az interneten, amelyek arról szólnak, hogy a gyermeket nevelő édesanyák számára mily nagyon evidens, hogy nem ők maradnak bent túlórázni, hisz az egyedülálló munkatársaknak „úgysincs semmi fontos dolguk.”

Önállóak? Hát persze!

Statisztikailag kimutatható az is, hogy a nők átlagosan alacsonyabb összegben határozzák meg azt a fizetést, amivel elégedettek lennének egy-egy pozíció betöltésekor.

Erre senki nem kötelezi őket, felnőtt emberként maximálisan a saját döntésük, hogy mekkora összeget írnak le a papírra, mint kielégítő fizetség.

Persze, ismerem a feminista nézőpontot, miszerint a nők úgy vannak nevelve, hogy nem mernek ugyanannyi pénzt elkérni a képességeikért cserébe, mint férfi társaik, de még ha el is fogadom ezt mint argumentum (egyébként nem) akkor is felteszem a kérdést, hogy akkor most mi a teendő?

Törvényileg meg kell határozni a nők részére osztott fizetéseket, mert ők nem képesek arra, hogy ezt megtegyék?

De csak a nőket kell segíteni ebből a szempontból természetesen, mert ha egy férfi nevelkedett oly módon, hogy nem tud kiállni magáért, az az ő szerencsétlen sorsa, nem pedig az egész neméé?

Igen, a női nem tagjai valóban kevesebbet keresnek, mint a férfiak, ennek viszont józan, racionális, a kapitalizmus implikálta okai vannak, nem a nőgyűlölet.

kor1.gif

Megtaláltam a bűnöst a nők alacsony fizetéséért - válaszcikkünk

süti beállítások módosítása