Reaktor

Ideológiákról érthetően

Az Ideológiák Tárháza egy egyre nagyobb követőtáborral rendelkező, oktató jellegű videókat készítő Youtube csatorna. Jellemzője a szórakoztató, figyelemfelkeltő stílus, témáját tekintve a magyar videósok között egyedi projekt. Én minden feltöltésüket nézem, mert nincs olyan általuk készített tartalom, aminél úgy éreztem volna, hogy csak az időmet pazarlom, vagy pótcselekvésként tekintem meg. Azonban felmerült bennem pár kérdés, olyanok, amik egyrészt személyesen is érdekeltek, másrészt kapcsolódnak valamilyen szinten a közélethez. Emailben vettem fel velük a kapcsolatot, az interjút Robinnal, a csatorna főalakjával készítettem el.

Mit lehet tudni rólatok, miért és milyen céllal kezdtetek videókat készíteni? Az első kérdésre a választ a csatorna egy másik készítője, Ritter fogalmazta meg:

Az csatorna 2016-ban startolt a Youtube-on, miután Robinnak egy elfogult, ideológiákról szóló pártkiadvány került a kezébe. A benne lévő elfogultság és szubjektivitás viszont annyira felbőszítette, hogy készített egy videót, amiben igyekezett objektíven és szakszerűen beszélni a témáról. A hirtelen felindulás ezzel alább is hagyott, viszont a szabadidejének hiánya miatt több, mint két évig inaktívvá vált. Ám, mivel még ennyi idő után is érkeztek támogató, bátorító kommentek a videó alá, Robin visszatért a hobbijához, és 2018 nyarán több új, ideológiákat bemutató videót is feltöltött, melyek váratlan sikerét látva újragondolta az IT koncepcióját. A cél maradt a régi, vagyis a politikai témák objektív bemutatása az egyre inkább trash-tengerré váló Youtube-on, de szükség volt a minőségi előrelépésre és megújulásra is, ezért másokat is bevett a projektbe; a feladatok megosztásával pedig sikerült emelnünk a színvonalat. Időközben a csatorna témáját is kibővítettük, az ideológiák mellé csapva filozófiai, vallási, történelmi, társadalmi, szimbolikai és konteós témákat is.

Kiemelt szerepet kapott a stílus, mivel általa könnyebben befogadható az a viszonylag nagy mennyiségű adathalmaz, amit egy-egy videóba sűrítünk.

A szupergyors információáramlás és tolongó vizuális ingerek világában, a sokak szemében unalmasnak és száraznak tartott ideológiatörténetet csak a szórakozással ötvözve lehet emészthetővé tenni. Persze van egy kisebbség, akiknek pont emiatt nem tetszik a csatorna, de számukra ott vannak a könyvek, nem igaz?

Melyiket tartjátok a legjobban sikerült anyagnak? Miért pont azt?

Jelenleg a Politikai Gyorstalpalóra vagyunk a legbüszkébbek, mivel a visszajelzések szerint egy ilyen alaptémát is sikerült szórakoztatóan és közérthetően bemutatnunk. Persze negyedórában aligha lehet kitárgyalni a politika mibenlétét, ennek ellenére többen azt írták, hogy a videónk olyan kifejezések jelentését tisztázta, amikkel az ember szinte minden nap találkozik, mégis sokakban homályos és előítéletes kép él ezekről.

A párbeszéd alapja a másik álláspontjának megértése, ezért ma már a csatorna kvázi bemutatkozó videójaként tekintünk erre az anyagra.

A politikailag korrektség szélsőség, ugyanakkor a nyugati világban komoly mértéket ölt. Szerintetek hosszútávon milyen problémákat fog okozni, illetve leküzdhető-e?

A PC eredetileg jó céllal indult, de mint mindennek, végül ennek is kialakult a szélsőséges formája, ma pedig már leginkább politikai bunkósbotként használják.

Az utóbbi időben az emberek érzékenysége fontosabbá vált, mint az igazság kimondása – tehát amennyiben sértőnek találják egy másik ember véleménynyilvánítását, arra politikai boszorkányüldözéssel reagálnak.

Ez hosszútávon a vitakultúrát öli meg, mivel egyre nagyobb nyomásgyakorlással igyekszik meggátolni, hogy az emberek a megadott ideológiai kereteken kívüli gondolatokat fogalmazzanak meg. Ezek a keretek pedig a politikai polarizáció miatt szűkösebbé válnak, így egyre többen találják magukat azokon kívül. A világnézeti szakadékok elmélyülése és ezáltal a másik oldal démonizálása fokozatosan ellehetetleníti a diskurzust, mivel, ha ezen logika mentén gondolkozunk, akkor nem vitatkozunk, mert ezzel teret adnánk az ellenfélnek, és azzal már valamelyest az ő szekerét tolnánk. Ez széles társadalmi frusztrációt, bezártságérzetet és az emberek közötti teljes elidegenülést okozza. Mi ugyanakkor bízunk abban, hogy kimaradunk ezekből a harcokból – de nem kerüljük a témákat – hiszen az elfogulatlan tájékoztatás mindenkinek az érdeke.

Van olyan filmalkotás, esetleg könyv, amit tudtok ajánlani a fiataloknak, hogy tájékozottabbak legyenek ideológiák terén?

Nem gondoljuk, hogy hiteles lenne éppen nekünk egy adott könyvet ajánlani, hiszen mindig is a több forrásból való, nyitott tájékozódás hívei voltunk. Éppen ezért nem egy adott művet, hanem egy elvet ajánlunk: ha bármilyen filozófiáról vagy ideológiáról akartok ismereteket szerezni, akkor elsősorban mindig az adott filozófia vagy ideológia vezéralakjainak műveit tanulmányozzátok, és csak másodsorban a kritikákat. Az eddigi munkánk során azt látjuk, hogy leginkább ez a hozzáállás segíti elő az objektív értést, és egyben fel is készít arra, hogy hiteles és önálló kritikát alakítsunk ki az adott eszmerendszerrel szemben.

Mennyire okoz nehézséget a függetlenség megtartása? Kerestek már meg titeket politikai, esetleg vallási vagy filozófiai körök?

Azt is mondhatnánk, elébe mentünk a dolognak, ugyanis általában mi keressük meg azoknak az ideológiáknak a képviselőit, amelyekről videót szeretnénk készíteni.

Az objektivitásra való tudatos törekvés miatt nem okoz nehézséget a függetlenség, konkrét érdekkörök pedig még nem környékeztek meg minket.

Ha ez megtörténne, jobb, ha előre tudják, hogy nagyon szeretjük a pénzt, a megfelelő kompenzációért cserébe pedig szinte bármire hajlandóak vagyunk. No, de a viccet félretéve: nem akarjuk, hogy bárki befolyásolja a munkánkat. A videóinkon nincsenek hirdetések, nem vállalunk szponzorációkat, helyette közösségi finanszírozásból fejlesztjük a csatornát. Tervben van az ideológiákról szóló könyvköteteink kiadása, illetve különböző, egyéni témákban már e-könyvek is előkészületben vannak. A támogatóknak ezúton is köszönjük a fejlődéshez való hozzájárulást.

A konteók jelenthetnek veszélyt a társadalomra, vagy maguktól elhalnak valóságtól teljesen elrugaszkodott elméletek?

Nem általánosságban a konteók jelentik a veszélyt, hanem az egészen elborult és abszurd összeesküvés-elméletek. Mi csak a szélsőséges és káros elméletekről készítettünk kevésbé komoly, ám annál cinikusabb hangvételű videókat. Ettől függetlenül elismerjük, hogy az ember ösztönösen gyanakvó lény, és soha nem fogunk amellett érvelni, hogy mindent feltétlenül el kell hinni az éppen regnáló hatalmaknak. Az arany középút elvét jó, ha észben tartjuk ezen a téren is.

A legutóbbi összeesküvés-elmélet szerint a koronavírus egy a háttérhatalom által kitalált dolog, amivel rákényszerítenek minket a „gondolatainkat befolyásoló orvosi maszkok” viselésére. Ez nyilvánvalóan nonszensz, a közösségi médiában mégis rohamosan terjed, és szomorú látni, hogy emberek tízezrei hiszik el, ezzel kitéve saját magukat és embertársaikat a vírusfertőzés veszélyének.

A konteók általában így működnek: nem közvetlenül okoznak kárt, hanem közvetetten sugallnak olyasmit, amiből később problémák adódnak.

Mindig az új elméletek a népszerűek, a régiek pedig háttérbe szorulnak. Viszont, amikor éppen nincs új, felkapott elmélet a láthatáron, akkor az adott konteóvezérek előveszik a poros polcról a régi, jó öreg teóriákat. Szóval, nem halnak el, csak egy idő után még ők is megunják ezeket, ezért újradolgozzák, majd ismét népszerűvé teszik őket. Néhány konteós csoport legutóbbi akciózása után már úgy gondoljuk, hogy tennünk kellene valamit az internetes álhírek terjedésével szemben, de ez még a jövő zenéje.

süti beállítások módosítása