Reaktor

Újabb párt a baloldalon: Beválhat Mesterházy mesterterve?

mesterhazy-attila.jpg

Újabb pártformáció színesíti tovább a már egyébként is igencsak sokszínű ellenzéki pártpalettát, most a volt mszp-s Mesterházy Attila - aki korábban a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, frakcióvezetője és pártelnöke is volt - próbálja meg felépíteni azt a baloldali pártot, amely később kihívója lehet a Fidesznek. Fontos kiemelni, hogy Magyarországon nem egyszerű új pártot alapítani és azt remélni, hogy ez önnön erőből képes lesz bejutni a Parlamentbe.

Eddig leginkább kételkedő vélemények hangoztak el a Szocialisták és Demokraták jövőbeli reményeit illetően, azonban (s ez nem a fizetett reklám helye) lehet, hogy képes lesz mégis megmaradni az új baloldali kezdeményezés. Az új párt elnöke a mostani baloldal helyzetéből vezeti le, hogy a pártja egy piaci rést akar betölteni, több százezer szociáldemokrata szavazóval számol, akinek nincs pártja. Feltehetőleg van valamennyi alapja ennek a számnak, de kérdéses, hogy ezt a réteget hogyan és mennyi idő alatt akarja Mesterházy megszólítani és megszervezni.

Nehéz vállalkozásra szánta el magát, hiszen olyan választókat akar becsatornázni, akik feltehetőleg 2010 óta (vagy hamarabb) elfordultak az MSZP-től, adott esetben a Fideszre is szavaztak már, hiszen úgy gondolták, hogy ott jobban megtalálják a számításukat, mint a baloldalon. Nem feltétlenül állított rossz diagnózist Mesterházy Attila, amikor

a nemzeti szuverenitás melletti hangsúlyosabb kiállást, a vidéki beágyazottságot és - ugyan kimondatlanul is -  a pragmatikusságot kéri számon az ellenzéken.

f767dde4-2128-464c-bb99-d6e870797259.jpg

(kép forrása: hvg.hu)

2010 óta (amelyet komoly előmunkálatok előztek meg) a jobboldal kettéosztotta a politikai teret azzal, hogy a baloldali pártokat olyan erőkként festi le (nemzeti vs. kozmopolita, lokális vs. globális), amelyek idegen érdekeket szolgálnak ki, nem tudnák eredményesen képviselni a magyar érdekeket Brüsszelben. A kétezres években már komolyan támadta a Fidesz a szociálliberális kormányokat azok "gyengekezű, megengedő és alárendelt" tárgyalási stílusa miatt, ha a Nyugattal került érintkezésbe.

A Szocialisták és Demokraták várhatóan szintén egy Európa-párti formáció lesz (csak a "Progresszív Szövetsége" hiányzik a párt neve után, hogy a szocdem pártok EP-frakciójának a neve kijöjjön), az első megmérettetésük a 2024-es EP választásuk lesz. Kérdéses, hogy közösségimédia-pártként képes lesz-e bárkit is kiküldeni Brüsszelbe a párt. Mesterházynak jelentős elérése van a Facebookon, de ez még az egyre jobban digitalizálódó politikában sem képes pótolni a tagságot, az aktivistákat vagy a helyi alapszervezeteket. Egyelőre nem látszik az a fajta átállási hullám, mint például ami a Jakab Péter mozgalmának megalakulásánál volt, hogy az anyapárt helyi alapszervezetei elhagyják azt és csatlakoznak az új erőhöz.

A 2010-es választáson az MSZP elvesztette a vidéki szavazóinak túlnyomó többségét, a szocialisták kifejezetten a keleti országrészben voltak erősek, ezeket a választókat a mai napig nem képes megszólítani egyetlen ellenzéki párt sem. A Fidesz politikájában több baloldali elem is található, így képes megszólítani azokat a szavazókat is, amelyek nem "megrögzött jobboldaliak". Felmerül a kérdés, hogy hogy lehet ezeket az embereket megszólítani, ha azt nem előzi meg szervezkedés és közösségépítés?

Erre még a jóval több erőforrással és nagyobb párttagsággal bíró MSZP se tudta megtalálni a választ.

kom.jpg

(kép forrása: nepszava.hu)

Gyurcsány Ferenc megpróbálta megreformálni az MSZP-t: a platformok/érdekcsoportok belharca helyett központosítani akarta a párt szervezetét, illetve a Tony Blair-féle brit Munkáspártra hasonló, harmadikutas neoliberális arculatot kölcsönözzön a szocialistáknak. Az előbbit pont a belső erőközpontok nem tudták lenyelni, a második miatt pedig elvesztették a szociáldemokrata, balközép szavazókat. A gyurcsányi reformok és víziók elvették a párt pragmatikus, balközép identitását. Azóta a párt többször megpróbálkozott az "igazi baloldali politikai fordulat" megvalósításával, ugyanerre a 2022-es választást követően is ígéretet tettek a vezető politikusai. Ez Mesterházy szerint Komjáthy Imre társelnökletével már inkább egy radikális baloldali politikai fordulatot jelent, tehát lehet, hogy a Szocialisták és Demokraták egy valóban pragmatikus balközép párt lesz.

Meglehetősen ambiciózus pártalapítási kísérlet a legutóbbi, és nem feltétlenül érdemes annyival lerázni, hogy ez Mesterházy Attila megélhetésének szól. A volt mszp-s megpróbál az ellenzék számára régi-új szavazókat becsatornázni, valamelyest visszatérni az MSZP gyökereihez úgy, hogy megakarja haladni az ellenzék irányába megfogalmazott "kozmopolita és nemzetietlen" vádakra. Nagy fába vágta a fejszéjét Mesterházy, hiszen (még) nem rendelkezik nagy nevekkel, vaskos pártvagyonnal és szervezeti háttérrel, csak a Facebook oldalával. Vajon ez mire lesz elég?

süti beállítások módosítása