Reaktor

Őszi kirándulás Lisszabonba – tippek, árak és programajánló

lisszabon_1607.jpg

 

Hivatalosan is beköszöntött az ősz, és vele együtt a hűvösebb napok is, viszont, ha még szívünk szerint eltöltenénk egy hétvégét a napsütéses nyárban, az sem lehetetlen! Lisszabon városa egy igazi ékszerdoboz, ahol októberben, vagy akár novemberben is elcsíphető néhány igazán meleg nap. Volt szerencsém a portugál fővárosban tölteni a múlt hétvégét, így most következzen egy kis beszámoló, programajánló, és néhány tipp, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki lisszaboni utazásunkból – olcsón.

Ez volt az egyik „legrandomabb” kirándulásom, hiszen általában hatalmas tervezés áll minden utazás előtt, viszont most teljesen előkészületlenül szálltam le a repülőről, tervek nélkül. A portugál fővárosra és környékére a mediterrán éghajlati jegyek jellemzőek, így a nyári ruhatár még ősszel is megfelelő – egy hátizsák, vagy kisbőrönd bőven elég akár egy hétre is. Esőkabátot érdemes azonban pakolni, hiszen egy-egy zivatar vagy rövidebb zápor előfordul, de mi október közepén tökéletesen éreztük magunkat rövidnadrágban és pólóban.

Lisszabonról sok érdekességet lehet olvasni, hiszen igazán színes történelemmel rendelkező város, azonban valóban igaz, amit mondanak: két-három nap bőven elég a város felfedezéséhez, ezért tökéletes rövid kiruccanásokhoz. Árakban változó a helyzet, hiszen az olcsó, pár-száz forintos péksüteményektől kezdve, a Michelin-csillagos éttermekig minden megtalálható itt, szóval érdemes rákeresni a helyekre mielőtt beülünk valahová, mert néha a legapróbb olcsónak kinéző helyről is kiderülhet, hogy egy havi lakbérünknek megfelelő áron szervírozzák a menüt.

db69fd3b-68b8-4b4e-b672-2ddf209b119f.jpeg

Apropó lakbér. Maga a város – európai szinten – olcsónak számít más nagyvárosokhoz képest, viszont a szállást így is érdemes jó előre lefoglalni, mert hamar felkúsznak a szobaárak. Az egyik érdekesség amire egyáltalán nem számítottam, hogy mennyire olcsó az Uber. Igen, Lisszabonban még járnak Uber sofőrök, viszont a jól megszokott Bolt taxit is választhatjuk – mindezt sokkal olcsóbban, mint gondolnánk. Erre egy szuper példa az utazásunk a reptér és a hotel között. Ezért a

kb. 20 perces útért mindössze 6 eurót (kb. 2500 Ft) kellett fizetnünk. Hasonló távolságért a budapesti taxi társaságoknál már akár 10-12 ezer forintot is elkérnek, különösen a reptérnél.

A Time Out Market okkal az egyik első helyezett minden utazós weboldalon, hiszen ide tényleg mindenkinek el kell látogatni, aki Lisszabonban jár. Tradicionális és nemzetközi ételek széles választékából válogathatunk, miközben profi mixerek koktélkülönlegességeit is megkóstolhatjuk. Érdemes utánanézni a látogatottságnak mielőtt elindulunk, hiszen szinte mindig pörög a hely, és a csúcs időszakokban nagyon nehéz helyet találni a tömegben.

A másik olyan hely, amit minden ajánlóban láttam, az a Pink Street. Sok jót – és rosszat – lehet hallani a lisszaboni éjszakai életről, de úgy gondoltam ez az ikonikus hely kihagyhatatlan lesz az első estére. Őszintén bevallom, nekem ez kicsit csalódás volt, hiszen bár az utca valóban rózsaszín, és a bárok hangulatosak, a környéken nem volt túl jó élmény sétálni éjszaka. Ha az ember nem érzi magát biztonságban, akkor lehet bármennyire is rózsaszín az utca, az élmény nem lesz annyira varázslatos.

Miután Budapesten éltem jó pár évig, ha meghallom a villamos szót, akkor egyből a 4-6 jut eszembe, vagy a jó öreg 2-es villamos. Lisszabon egy kicsit átformálta ezt, hiszen itt a villamosok csak egy ici-pici kocsiból állnak, azoknak viszont konkrétan „hegyet kell mászniuk”.

Szűk utcák, hangulatos környék, és gyönyörű kilátás – nagyjából így tudnám jellemezni az egyik legnépszerűbb járat, a 28-as villamos útvonalát.

Mindenkinek nagyon ajánlom, hogy kezdjen az egyik végállomáson, és járja körbe a várost a kis sárga vilivel, mert hatalmas élmény! Spórolós tipp: a járművezetőnél jóval drágább a jegy, így mindenképp vásároljuk meg előre kb. féláron!

A vár abszolút kihagyhatatlan pont a városban. 10 eurót kérnek a belépőért, viszont ezért gyönyörű kastély udvart (ahol pávák sétálnak melletted), kiállításokat, és hihetetlenül gyönyörű kilátást kapunk, ami teljes mértékben megéri. Ha csak egy tippet fogadsz meg ebből az cikkből, akkor ez legyen az: ne akarj felsétálni a várba, csak akkor, ha igazán edzett vagy, vagy jól bírod a szenvedést. :) Lisszabon híres a hangulatos, meredek, szűk kis utcáiról, ami egyébként tényleg gyönyörű, viszont a tűző napon a tengertől felsétálni a várba a lehető legrosszabb ötlet – menjetek villamossal vagy busszal! Sokkal hosszabb a lépcsőzés, mint gondolnád, és a fájdalmas izomláz garantált. Lefelé aztán mehet a séta, hiszen a környék gyönyörű!

3c09618c-1690-49ea-9a0a-93a9393c22e5.jpeg

Végül még ha van kedv és idő akkor érdemes megnézni a Belem Tower-t (Torre de Belém), a főteret és környékét, a katedrálist, a monostort, és a VII. Eduardo parkot is. Lisszabonban rengeteg hangulatos étterem és bár található, melyek közül a kedvenceim szinte mind, a város Bairro Alto negyedében találhatóak, így aki szeretné kipróbálni az itteni kedvenceket, akkor ezt semmiképp ne hagyja ki! Lisszabon híres a különleges csempéiről, így ha szeretnénk egy kis szuvenírrel kedveskedni a rokonoknak, vagy csak szeretnénk feldobni a lakást, akkor mindenképp térjünk be néhány csempe üzletbe, ahol akár igazi, 17-18. századi kincsek közül is válogathatunk. 

Lisszabon egy csodálatos, és hangulatos város, kedves emberekkel, gyönyörű kilátással és igazán finom helyi különlegességekkel. (a Pastel de Nata az egyik legfinomabb péksütemény, amit valaha kóstoltam) Főleg azoknak tudom nagyon ajánlani a várost, akik már egy ideje gondolkoznak egy pár napos kiránduláson Európán belül, szeretik a jó időt, de nem szeretnének túl sokat sem költeni a nyaralásra. Lisszabon hamar vált az egyik kedvenc városommá, és szerintem Ti is szeretni fogjátok!

süti beállítások módosítása