Reaktor

Miért annyira népszerű az, ha valami rossz?
A trash-kultúra

A 21. század nagyon sok újdonságot hozott a kulturális életben. Lettek bloggerek és vloggerek, gameplay videósok, streamerek, tik-tokkerek stb. Viszont egy fogalom kiemelkedik mind közül: kiemelt népszerűségnek örvend az úgynevezett „trash”. Trash bármi lehet, lehet egy zeneszám, egy film, Youtube videó stb.

Na, de mit is takar az, hogy trash?

Sőt, pontosabban trash kultúra, azt is lehet mondani, hogy egész iparágat húztak fel rá.

A trash, mint újabban megjelenő kategória, a maga komikus egyszerűségében azon az elven tölti meg magát humorral, hogy valami lehet annyira rossz, hogy már jó.

Egy ilyen nem egyszerűen unalmas, nem lapos, hanem minden elemében szórakoztatóan rossz.

Aki pedig trash tartalmat gyárt, azt nevezhetjük negatív tehetségnek. Ilyen például Ed Wood, akit hivatalosan is a világ legrosszabb rendezőjének választottak. Vagy ilyen még a The Room című film, amelyből az „Oh, Hi Mark!” című jelenet letarolta az internetet. Sőt, James Franco még filmet is készített belőle, The Disaster Artist címmel.

Meg kell jegyezni, hogy csak az a trash lehet népszerű, ami vicces. Ha nem lehet rajta nevetni, hogy milyen rossz, akkor tulajdonképpen nem is működik a dolog. Ez a fő különbség rossz és trash kategória között. Utóbbinak jellemzője, hogy lehet nevetni a bugyutaságán, a közösség is beleáll a poénba, azt színlelve, hogy egy kimagaslóan színvonalas produkcióról van szó. Azért működik a trash, mert mindenki a helyén kezeli, senki sem veszi komolyan.

Nem fogják eldobni azon az alapon, hogy az a produkció egy 10-es listán maximum 2-est ér el, mert más, külön skálán kap értékelést.

Ezért lett annyira népszerű Dancsó Péter. Pályája elején ő a hihetetlenül rossz filmeket figurázta ki, azokat, amelyekről nem hinnénk el, hogy léteznek, ha nem látnánk (pl. Illuminati vagy Birdemic). Dancsó mindezt humorral fűszerezte, így meglett a tökéletes vegyítése a silány tartalomnak és a humornak.

A bulvár médiában ez a jelenség már régóta létezik, ilyen volt például a Mónika vagy a Győzike show. Ezek az alpáriságból csináltak nézettséget, a Mónika show is alapvetően egy kibeszélő lett volna, ahol elméletileg a vendégeknek segíteni kellett volna. Persze az alkotók célja mindig is valami pusztító alpáriság, egyfajta torz szórakoztatás volt.

A trash kialakulása

A jelenség kialakulása abból a felismerésből jön, hogy a tartalomszolgáltatók rájöttek, hogy az egyszerű igényes előadás unalmassá vált. Csak gondoljatok bele, hogy mennyit tudtok idézni a Győzike showból! Vagy csak emlékezzetek vissza az "I have a pen" című számra, esetleg Elek Zoltán videóira. A trash nem a YouTube sajátja, a Facebookon például kezd elterjedni a shitpost, ami egy meme, ami attól vicces, hogy nem vicces.

Viszont meg kell jegyezni, hogy valami akkor számít „jó trash-nek” ha az alkotói komolyan gondolják, egyfajta negatív tehetségnek számítanak. Ennek nagyon jó ellenpéldája a Sharknado, Dancsónak is bele tellett 4 részbe, mire rájött, hogy azt direkt csinálták gagyira. A Sharknado a kategória koronázatlan királya, és meg kell jegyezni, hogy egészen jól leplezi, hogy direkt hülyeségnek csinálták az alkotói.

sharknado_poster.jpg

A trash pop

És akkor el is érkeztünk a „trash pophoz”. Mi tartozik ide? Elterjedtek az 1-2 sorból álló, de mégis fülbemászó zeneszámok. Erre legjobb példa az Ak26-tól a Blöff című szám. Bármi tehetség nélkül csináltak egy egyszerű számot, aminek közel 39 milliós nézettsége van Youtube-on.

Ez megint csak nem számít igazi trash-nek. Az igazi trash inkább a Satellititől az Audi! Na, ott az előadók tényleg komoly zenét akartak csinálni, de a végeredmény crynge lett. (Segítségül tettünk linket, növeljük a hihetetlen nézettséget!)

A kettő között van a társadalomra nézve lényeges különbség: előbbivel az a baj, hogy átírja a zenei ízlést, és mainstreammé teszi az egyszerű, semmitmondó zenéket. Az utóbbi viszont egy alkotói baklövés eredménye, nem akarják átformálni az ízlésünket, és akik viccből hallgatják, azok sem fogják komolyan venni.

süti beállítások módosítása