Reaktor

Ahogyan ők látnak minket: Oluwatimilehin Babatunde
Interjú egy fizikoterápiát hallgató fiatallal, akinek van véleménye a körülötte zajló eseményekről.

5.JPG

 

Nigériából származol. Hogyan telnek ott a mindennapok?

Ez egy nagyon tág kérdés, ez alapvetően egyéntől függ, annak a kultúrájától, munkájától, életstílusától és persze a környezetétől. Ezalatt azt is értem, hogy a városi és a vidéki élet nagyon különböző. Én végig Nigériában éltem, egészen középiskolás korom végéig, aztán jöttem ide egyetemre. Bentlakásos iskolába jártam, szóval mindig a kampuszon voltam, csak Karácsonykor, Húsvétkor és a nyári szünetben mehettem haza. Az otthoni időmet leginkább a családdal töltöttem, néha a barátaimmal találkoztam, és sokat olvastam. 

Ha valaki el szeretne utazni Nigériába, melyik helyeket ajánlanád neki? Magyarországon melyik városokat látogattad meg, és melyik volt a kedvenced?

Húha, ez alapvetően szintén az egyénen múlik, hogy mi érdekli, mit szeret csinálni. Azt mondanám, Nigériában mindenki megtalálja azt, amit keres. Nigéria délnyugati részéről származom, életem jelentős részét ott is töltöttem, szóval a tudásom többnyire erre a területre korlátozódik. Lagost és Ibadant ajánlom. Magyarországon voltam Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Szolnokon, Győrben és Budaörsön is. Ha mindenképp kedvencet kell megjelölni, akkor az Debrecen. 

6.JPG

 

A történelem során néhány európai ország gyarmatosította Afrikát és sokakat rabszolgásított. Hogyan tanítják ezt a történelmi időszakot Nigériában?

Csak gyerekként jártam történelem órákra, a legtöbb óra amin részt vettem, a “keveredés” utáni időszakról szólt, azaz az északi és déli protektorátus 1914-es egyesülése utáni időkről. Röviden persze szó volt a kolonizációról, de fókuszban a 1960-as függetlenedés utáni időszak volt. Szóval kijelenthető, hogy a rabszolgaság témája nincs kihangsúlyozva. 

Az afrikai emberek éreznek ellenszenvet a fehérekkel szemben a történelem ezen időszaka miatt?

Lehetséges. 

A nyugati világban megjelent a Black Lives Matter mozgalom. Mit gondolsz erről, valóban segít? Egyáltalán létezik rendszerszintű rasszizmus?

Szerintem ez egy érdekes mozgalom, a neve azonban nem tetszik. Az, hogy segít-e az a jövő kérdése. Nem tudom, nyugaton létezik-e rendszerszintű rasszizmus, de nem hiszem hogy létezne, másrészt inkább rasszisták léteznek, amire szintén nem tudom, mi lehet a megoldás.
A Black Lives Matter mozgalom az én véleményem szerint nem fogja orvosolni a rasszizmus által okozott problémákat. Azt se tudom, hogy egy olyan mozgalom, mint a ez, hogy lehetne propagálva egy rendszerszinten rasszista társadalomban. A társadalmunk hosszú utat tett meg a rasszizmus horrorjelenetei és népirtások szörnyűségei óta, szóval ilyen értelemben büszkék lehetünk, habár nem szabad ledőlnünk, mintha minden rendben lenne. Még van hova fejlődnünk ezen a téren . A gonosz rabszolgatartó tömeggyilkosok véleményem szerint még mindig élnek közöttünk, csak éppen nem tehetik meg azt, amit régen. Épp nem rég néztem, hogy fiatalokat öltek meg az én országomban egyenruhások azért, mert a rendőri brutalitás ellen békés tüntetés keretében ki mertek állni. Ezt két idézettel kommentálom a sztoikus filozófustól, Epiktétosztól: “Senki se szabad, aki nem mestere önmagának”, “Csak a tanult lehet szabad”.

Egy sokkal kényelmesebb kérdés. Mik voltak az első tapasztalataid itt? Mik a legnagyobb különbségek Nigéria és Magyarország között, és mik azok a dolgok, amik azonosak?

Ez kellemes emlékeket juttat eszembe az első Magyarországon töltött napjaimról. Becsekkoltam a szüleim által kinézett diákotthonba, regisztráltam az egyetem oktatási központjában, majd később beestem egy magyar nyelvórára. Ez volt az első eset, hogy egy ennyire nemzetközi csoportban tanultam. Az első dolog, ami kiütközött mikor megérkeztem, az a dohányzó emberek száma volt, Nigériában szerintem a két kezemen meg tudom számolni azt, hogy hány ember dohányzik, szóval Magyarország ezt a rekordot megugrotta azonnal. Emellett Nigéria egy nagyon népes ország, itt valamelyest több hely jut egy embernek. A legnagyobb különbség viszont az időjárás és a hőmérséklet volt. Az első itt töltött telem nagyon kemény volt. Különbség az is, hogy eddig úgy érzem Magyarországon jobb a közbiztonság.

Szerinted Magyarországon is kellene egy Black Lives Matter mozgalom? Szerinted van Magyarországon valódi rasszizmus?

Nem! Találkoztam pár emberrel, akik rossz hozzáállással viszonyultak hozzám, de nem gondolám, hogy pár ember viselkedése miatt  kellene megítélni egy egész nemzetet. Sok barátot találtam mióta itt vagyok, beleértve magyarokat és máshonnan származó embereket. Szóval nem, nem gondolom azt, hogy az ország rasszista lenne. 

Szerinted Donald Trump rasszista? Mi a véleményed Bidenről és Clintonról?

Nem gondolom azt, hogy Donald Trump rasszista lenne. Ezt a kérdést inkább nem fejtem ki bővebben. 

Mi a véleményed a politikai korrektségről? Mindenkinek szégyellnie kellene magát a történelme miatt?

Nem igazán szoktam ezen gondolkozni, úgy hiszem, mindenkinek tisztességesen és egyenesen kellene egymással viselkedni. Az aranyszabály: "Kezelj úgy másokat, ahogyan szeretnéd, hogy téged is kezeljenek”. A szólásszabadságot, gyülekezési szabadságot, sajtószabadságot sosem szabad megkérdőjelezni, leértékelni.

Mikor eldöntötted, hogy ide jössz, nem aggódtál amiatt, hogy távol leszel a családodtól? Esetleg nem féltél attól, hogy diszkrimináció fog érni? Miért pont Magyarországot választottad?

Nem, nem féltem egyiktől sem. Hallottam az orvosi egyetemről pár családi ismerősnél és az osztálytársaimnál, szóval ezért döntöttem úgy, hogy jelentkezek. 

Mik a tapasztalataik a más európai országban hallgató barátaidnak? Van lényegi különbség abban, hogy melyik országban hogyan kezelik az afrikai embereket?

Nem nagyon tudok beszélni az ő élményeikről, de azt kijelenthetem, hogy alapvetően kellemes és jó tapasztalataik vannak. Annyi különbség viszont van, hogy eltérő az, hogy milyen vendégeknek és mennyire örülnek. 

Vissza az afrikai témához. Sokak szerint Afrika előtt fényes jövő áll. Te hogyan vélekedsz erről?

Ha a kontinens által kínált lehetőségeket jól kezelik, az egy tényleg szebb jövőhöz fog vezetni. Én optimista vagyok, szerintem eddig jó irányba haladunk, viszont a vezetőknek a békét és az egységet kellene hirdetniük, ahhoz pedig még hosszú az út. 

A magyar egyetemek híresek Nigériában?

Igen, én azt tapasztaltam.

Ha valaki Afrikáról, annak jövőjéről szeretne többet megtudni, melyik filmeket vagy könyveket ajánlanád?

A Things fall apart-ot Chinua Achebetől és az Americanah-t Chimamanda Ngozi Adichietől ajánlanám, éppúgy, mint a Nobel-díjas Wole Soyinka verseit. 

Ahogy tudom, szereted a művészetet. Milyen magyar alkotásokat ismersz? Mennyire tudtál megismerkedni a magyar kultúrával?

Olvastam Szerb Antaltól az Utas és Holdvilágot, Az ember tragédiáját Madách Imrétől, ezek az én fejemben zseniális alkotásként raktározódtak el, amiket sosem lehet kitörölni onnan. Emellett élvezem Ady Endre verseit, nem is beszélve Radnóti Miklósról és József Attiláról. Hiába eldöntöttem, hogy tanulok történelmet, sajnos most még nem áll rendelkezésemre elég tudás arra, hogy azt mondhassam, megismertem a magyar kultúrát. 

Magyarországon van LMBTQ mozgalom. Mi a helyzet velük Afrikában? Túl messzire mentek a világ körül, vagy éppen ellenkezőleg, még erősödniük kellene?

Nem igazán tudom, hogy állnak Afrikában, ugyan tudom, hogy léteznek, viszont főleg az idősebb generációk nem fogadják szívesen a jelenlétüket. Nem hibáztatom őket emiatt, ők konzervatívabbak, mint mi fiatalok. Ez esetben is egy idézettel tudom kifejezni az álláspontomat a nagyszerű kései svájci pszichiátertől Carl Jungtól, “A válasz egy politikai vagy kulturális kérdésre nem állhat magában: folyamat és változás, de ezzel együtt: maradj nyugodt! Fogd szorosan… Egy folyamat hullámvölgyön keresztül haladhat végig, néha életmentő lehet az, ha az ember megáll egy kicsit. A nemzetek is belefáradhatnak a folyamatos politikai és társadalmi stabilizációba. A pax romana egy jó dolog volt a Római Birodalomnak.” 

Mi az álláspontod az illegális bevándorlásról? Magyarország nemet mondott a migrációra, ezért is támad minket az EU. Mit gondolsz a multikulturalizmusról, működhet?

Nem gondolom úgy, hogy egy ország bűnt követ el azzal, ha kontrollálni akarja a határait. Ha valaki illegálisan próbál bejutni, akkor a kormánynak joga van érvényesíteni a bevándorlási törvényeket, persze úgy, hogy a bevándorlókat emberségesen kezeli. Úgy érzem a valódi menekültek és a társadalom közé hidat kell építeni, bevezetni őket a mi társadalmunkba, oktatni őket. A multikulturalizmus működne, ha hinnénk abban, hogy a kollektív társadalom tovább halad a pályáján, habár utalva az előző gondolatokra, nem szabad vakon belerohannunk az erdőbe, fontos hogy lassan, megfontoltan haladjunk. Nekünk, embereknek több hasonlóságunk van, mint amiben különbözünk, szóval elvileg működhetne. Az anarchiának több definíciója is van, de egyik alapján se gondolom azt, hogy a multikulturalizmus oda vezetne.

kor1.gif

Ahogyan ők látnak minket: cikksorozatunk.

süti beállítások módosítása