A napokban bukott meg az Heger-kormány, megvonta a Nemzeti Tanács a bizalmat, még a jövő kérdése, hogy a Zuzana Caputova kit fog kinevezni kormányfőnek, illetve, hogy meg is kapja-e az majd a bizalmat a szlovák parlamenttől. Úgy tűnik a napokban már az is rossz ómen, ha valaki Orbán Viktorral fotózkodik, nem elég, ha a magyar miniszterelnök neki szurkol a választásokon. A kassai V4-ek csúcson történt ugyanis, hogy Eduard Heger - válaszul Orbán Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sáljára - megtréfálta a magyar kormányfőt.
Nincs manapság könnyű dolga egyetlen kormánynak sem, gyakoriak a bukások és a választásokat követő kormányváltások. Sok tényezőn múlik, illetve múlhat, hogy egy kormány(koalíció) életképes lesz-e, hogy az ki tud-e tartani a miniszterelnök mögött. Azonban egyes politikai rendszerek hajlamosak arra, hogy koalíciós válságok következtében kormányválság kormányválságot kövessen, míg más országokban "szinte lehetetlen", hogy ne töltse ki a mandátumát a kormányfő.
Azokban a rendszerekben, ahol nem jellemző a koalíciós kormányzás, ott értelemszerűen nem kell megfelelni más, külső elvárásoknak. Erre példa az Egyesült Királyság, ott mivel kvázi kétpártrendszer van, így kormányra egyedül csak a Munkáspárt meg a Konzervatív Párt kerülhet. Az egyiknek valamekkora többsége biztos lesz a Képviselőházban, hiszen az egyszerű többségi rendszer ezt idézi elő. A brit miniszterelnök azonban szintén fogyóeszközzé válhat: most a toryk cserélgetik úgy a kormányfőjüket, mint más a cipőjét. Ha valaki érvényesülni akar az Egyesült Királyságban, akkor elsősorban a saját pártjában kell biztos többséget szereznie, továbbá a legfontosabb képviselőket hivatalhoz juttatni. Ha a miniszterelnök elveszti a pártja feletti kontrollt, akkor a napjai megvannak számlálva.
(kép forrása: magyarhirlap.hu)
Azonban vannak olyan országok, ahol nem mérsékelt többpártrendszer van, hanem akár 6-8-10 párt is bejuthat a törvényhozásba. Ilyenkor mindig borítékolva van, hogy koalíciós kormányzás lesz az elkövetkezendő időszakban, azonban ennek az összetétele gyakran csak a választás után derül ki. A kormányalakítást ilyenkor intenzív koalíciós tárgyalások előzik meg, mindenki elakar csípni egy miniszteri posztot, feltételeket szab ki, illetve a támogatásuk felől biztosítják a társakat, ha megszavazzák a fontosabb követeléseiket. Azonban túl idealisztikus lenne, ha ez olajozottan működne, sokszor van az, hogy egy minden hájjal megkent politikus a többiek kárára megerősödik és megbuktatja a kormányt, hogy egy esetleges választáson jobban jöjjön ki, mint az előzőn.
Egyes országokban az is egy elképzelhető forgatókönyv, hogy a koalíciós partner kiválásával kisebbségi kormányzásra kerül sor, a hatalmon lévő miniszterelnök mögött nincsen parlamenti többség, de ez az, ami nálunk elképzelhetetlen: mégis képes kormányozni! Ehhez természetesen kell a megfelelő politikai kultúra is, illetve egyéb pártok külső támogatása. Azonban az is alapvetően meghatározhatja a parlamentáris rendszerek végrehajtó hatalmainak a stabilitását, hogy az adott ország alkotmánya mennyire "bástyázza körül" azt.
Szlovákia esetében egyáltalán nem egyedi jelenség, hogy a miniszterelnök nem tudja kitölteni a ciklusát, ez történt Vladimír Meciar, Iveta Radicova, Robert Fico, Igor Matic és most Eduard Heger esetében is. Magyarországon viszont sokkal stabilabb lábakon áll a kormányfő, mindössze három esetben nem tudta kitölteni a mandátumát magyar miniszterelnök, ebből egy halálozás (Antall József révén), egy lemondás (Medgyessy Péter), illetve egy "megrendezett" konstruktív bizalmatlansági indítvány (Gyurcsány Ferenc) volt. Medgyessy esetében - bár nem volt párttag - az MSZP-n belül fogyott el a légkör. Küszöbön állt az elmozdítása, de hamarabb mondott le, Gyurcsány Ferenc esetében pedig nem a parlamenti padsorokból kiforrott forradalom következtében lett Bajnai Gordon a kormányfő, hanem egy felülről levezényelt őrségváltás történt meg.
(kép forrása: origo.hu)
Ami északi szomszédunk számára megszokott, az itt kivételes alkalom. 2010 óta az elképzelhetetlen, hogy Orbán Viktort megbuktassa az állandósult, kétharmados kormánytöbbsége. Mint már jeleztem, egyáltalán nem mindegy, hogy a kormányokat milyen könnyen lehet félreállítani, nézzük meg hát, hogy miben másabb a szlovák helyzet a magyartól! Ehhez át kell tekinteni a Szlovák Köztársaság Alkotmány és a magyar Alaptörvény releváns rendelkezéseit.
Abban meggyezik a két alkotmány, hogy a képviselők legalább ötödének kell kérnie a bizalmi szavazást. Az is hasonlóságként értékelhető, hogy egy kormány által benyújtott törvényjavaslat összeköthető bizalmi szavazással. Azonban itt már egészen eltérő a kormányok helyzete és azon belül is a miniszterelnöké, ugyanis a szlovák kormány korántsem annyira védett, mint a magyar. A rendszerváltás hajnalán az MDF és az SZDSZ két vezető politikusa (Antall József és Tölgyessy Péter) megállapodott többek közt abban, hogy csökkentsék a kormányozhatóság érdekében a kétharmados törvények számát csökkentették, továbbá bevezették a konstruktív bizalmatlansági indítványt is német mintára, cserébe az SZDSZ politikusa, Göncz Árpád lehetett a köztársasági elnök.
(kép forrása: 24.hu)
A konstruktív bizalmatlansági indítvány keretében az összes képviselőnek több mint a fele kell, hogy megvonja a bizalmat a kormányfőtől, azonban helyette kötelező egy másik jelöltnek megszavazni a bizalmat. Ha ez nem teljesül, akkor az "eredeti" miniszterelnök marad a helyén. Az új jelölthöz szintén a képviselők több mint a felének a támogatása kell, könnyen lehet, hogy a kormánypártoknak és az ellenzéknek kell valamilyen közös nevezőre jutnia az új kormányfő személyében, ez a rendszerváltás óta eltelt 32 év tanulságai alapján lehetetlen küldetésnek bizonyulna. Természetesen a kormánypárt(ok) elmozdíthatják a saját miniszterelnöküket is, de itt is számolni kell az eltérő "klikkek" versengésével, párton belül sem feltétlen magától értetődik az összhang.
Szlovákia esetében szó sincs arról, hogy a leváltott miniszterelnök helyett a Nemzeti Tanácsnak azon nyomban egy új jelölttel kellene előállnia, északi szomszédunknál egyszerű bizalmatlansági indítvány van, illetve ameddig nincs új kormány, addig ügyvezető kormány látja el az ország irányítását. A másik éles különbség, hogy a magyar rendszerben csak a kormányfő buktatható meg, míg a többi miniszter nem, ezzel szemben Szlovákiában a kormány bármely tagjától meg lehet vonni a bizalmat. Magyarországon ezért a kormány valamelyest jobban kiemelkedik a rendszerből, míg Szlovákiában a népszuverenitás letéteményesének, a Nemzeti Tanácsnak nagyobb a kontrollja a végrehajtó hatalom felett.
Egyes ellenzéki politikusok - azon belül is főleg a DK - várják, hogy mikor bukik meg az ötödik Orbán-kormány. Természetesen ahogy tartja a mondás, hogy soha ne mondd, hogy soha, azonban nagy eséllyel itt nem történhet meg olyasmi, ami Szlovákiában megtörtént. A megújult centrális erőtérben olyan erős a kormánypártok fegyelme és Orbán Viktor személye, hogy az kijelenthető, hogy nem az Országgyűlés padsoraiból elinduló folyamat végén bukna meg Magyarország miniszterelnöke, ha egyáltalán megbukik 2026 előtt. Feltehetőleg a Fideszen belül is vannak irányzatok, azonban ezeket Orbán pártelnökként is tudja kezelni, a kritikus hangokat pedig letudja csitítani a megfelelő tisztségek kiosztásával.
