Tudtad, hogy Schumacher felébredt? Olvastad az első szavait? Tudtad, hogy forró teával lehet védekezni a koronavírus ellen? Tudtad, hogy hétvégén Gergelyiugornyán landoltak a földönkívüliek, és emberalakban azóta is köztünk járnak? Tudtad, hogy Michael Jackson és Avicii élnek, csak titkolják? Tudtad, hogy az 5G terjeszti a koronavírust, melyért Bill Gates a felelős? Tudtad, hogy a világháborúk igazából meg sem történtek?
Avagy: álhírek kereszttüzében.
Az emberi természet egyik legalapvetőbb tulajdonsága a kíváncsiság.
Ez sarkallta az embert új kontinensek felfedezésére és ez a kíváncsiság a mozgatórugója nagyon sok olyan kutatásnak is, melyeknek eredményeképp az orvostudomány emberek tömegeinek életét tudja megmenteni. A pszichológiai definíciója szerint a kíváncsiság nem más, mint az embernek a környező világ megismerésében formát öltő, a tudásvágyból fakadó intellektuális-pszichológiai jellemvonása. Úgy gondolom, bátran kijelenthetjük, hogy kíváncsiság nélkül ma az emberiség sehol sem tartana.
Alapvető igényünk, hogy megismerjük a minket körülvevő világot. Ez éppúgy vonatkozik a szűk környezetünkre, mint a makroszintű összefüggésekre. Szeretjük tudni, hogy mi – és jobb esetben: miért – történik. Évezredek óta így működünk, és ez mára sem változott. Ma is kíváncsiak vagyunk arra mi történt/történik a világban.
Legtöbbünk valamilyen szinten követi a híreket. Újságot járat, vagy vásárol a hírlaposnál, rádiót hallgat, televíziót néz, vagy esetleg az interneten milliószám fellelhető hírportálokat követi figyelemmel. A modern világ hírfogyasztójának bizonyos szempontból nagyon könnyű a dolga: soha nem volt egyszerűbb hozzájutni hatalmas mennyiségű információhoz. A modern technológiának köszönhetően ma már szó szerint másodpercek alatt megtudhatjuk mi történt a világban. A nagy mennyiség viszont felveti a hírek közötti tájékozódás kérdését. Melyik hír releváns, melyik nem? Sőt, melyik hír igaz, melyik nem?
Le kell szögezni: az álhírek terjedése nem új dolog.
Gondoljunk a tudatos, politikai szereplők által használt – tömegeket befolyásolni kívánó – dezinformálásra, vagy a „szájhagyomány útján” terjedő, sokszor a terjedése során önmagából teljesen kiforduló és eredeti tartalmához képest nagy mértékben torzulva célba érő történetekre. Mindegyik nagyjából az emberiséggel egyidős. Tehát a valótlan információk terjesztése/terjedése nem újkeletű, ám manapság – a modern technika által több emberhez eljutva – nagyobb kárt képes okozni.
Az álhíreket terjesztők általában két cél valamelyike miatt folytatják a tevékenységüket: vagy profitszerzés miatt teszik (például a világhálón a „clickbait”, szenzációhajhász címekkel ellátott cikkek, melyekkel forgalmat – és a hirdetések által bevételt – szándékoznak generálni a honalaptulajdonosok) vagy pedig sokszor valamilyen politikai álláspontot próbálnak megerősíteni vagy épp támadni.
Nem egyszer azt látni a közösségi média felületein, hogy emberek olyan híreket osztanak meg, illetve fogadnak el feltétlenül igaznak, melyekről egy kis utánajárással egyértelműen kiderülhetne, hogy valótlanságok. Ráadásul több esetben nem csak egy megosztásról van szó, hanem ezek az álhírek – vagy az ezekre alapozott vélemények – előkerülnek vitákban, és sajnos a megtévesztett emberek néha elég nagy erőkkel próbálnak másokat is meggyőzni ezeknek a valódiságáról.
Az álhírek – kiváltképp ebben a koronavírusos időszakban – nagyon komoly veszélyt hordoznak magukban.
Manapság leginkább online, a közösségi média felületein tudnak a legnagyobb sebességgel terjedni. Jól példázza a helyzetet a mondás, mely szerint „az álhírek a koronavírusnál is gyorsabban terjednek”.
A helyzetet nagyon komolyan kell vennünk, ugyanis jelenleg a társadalom egy jelentős része a közösségi médiára elsődleges hírforrásként tekint, és sokan tényként kezelik az ott olvasottakat. Jómagam részt veszek egy kutatásban, mely mindezeket csak megerősíti.
A kutatási eredményeink szerint a 14 és 25 év közötti fiatalok leginkább a közösségi médiából tájékozódnak a híreket illetően
ezt követi a televízió, majd pedig az a módszer, hogy közvetlenül a hírportálokra keresnek rá. A kutatás megmutatta még – többek között – azt is, hogy a megkérdezett fiatalok 53%-a csupán alkalmanként néz utána a hír valódiságának.
Az online térben terjedő információáramlásnak jellemzője, hogy egy laikustól származó információ akár ugyanakkora figyelmet és jelentőséget kaphat, mint egy szakértő elemzése. Így jutnak nagy nyilvánossághoz különböző (politikai) összeesküvés-elméleteket terjesztők vagy épp a koronavírus-tagadók.
A pandémia idején a társadalom kifejezetten éhes az információra, ez táptalajt adhat az álhírek terjedésének. Vannak, akik a jelenlegi állapotokat gátlástalanul kihasználják: magam is találkoztam az online térben – többek között – magát szakembernek kiadó csalóval, illetve hatásvadász címmel ellátott cikkekkel operáló álhíroldallal. Ezeknek a megtévesztési kísérleteknek egy része könnyen leleplezhető, ám megtalálhatók olyanok is, melyek nagyon hitelesnek tűnnek. Illetve, ha az emberek nem is hiszik el a valótlan állításokat, ezek adott esetben alááshatják a szakértők által elmondott igazságokat.
A félretájékoztatásnak súlyos következményei is lehetnek. Maradva az egészség/járvány-témakörnél: történt már olyan, hogy a vakcinákkal kapcsolatos téves információk arra késztették a szülőket, hogy ne adassanak be bizonyos védőoltást a gyerekeiknek. Ez pedig a kanyarós megbetegedések számának robbanásszerű növekedéséhez vezetett.
Az álhírek félrevezethetnek minket, követésükkel akár csalók zsebét is tömhetjük szándékunkon kívül, illetve – mint a fenti példa mutatja – akár életveszélyesek is lehetnek.
Hogyan védekezhetünk az álhírek okozta veszéllyel szemben?
A legfontosabb: váljunk tudatos hírfogyasztóvá. Hivatalos, megbízható forrásokból tájékozódjunk, legyünk kritikusak a forrásokkal és lehetőleg több helyen is nézzünk utána az információknak! Ha egy hír szenzációhajhász, egy történet túl szórakoztató, vagy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen…kezdjünk gyanakodni!
Egy kis odafigyeléssel és tudatossággal könnyedén gátat szabhatunk az álhírek terjedésének!
