A Lipóti Pékség vezetője azt a célt tűzte ki maguk elé, hogy az ország minden településén képesek legyenek ellátni a magyar tulajdonú üzleteket pékáruval. Kéthetente nyitnak új üzletet, ha észak-keleten is lesz üzemük, akkor teljes lesz az országos lefedettségük. Polgármesterként mindig három cél lebegett előtte: a munkanélküliség felszámolása, a minőségi oktatás és a sportolási lehetőségek. Tóth Péter a Reaktornak mesélt a zsigulis kezdetekről, a következő nemzedékről, Lipót népességgyarapodásáról és arról is, hogy a faluban miért ér többet egy becsületes kézfogás, mint egy húsz oldalas szerződés.
Lipót egy 700 fős falu, amit ma elsősorban veletek azonosítanak. Mesélj a kezdetekről! Hogyan tudott ilyen háttérrel eljutni az országos bolthálózatig a Lipóti Pékség?
1988 óta vagyok vállalkozó, mindig is vállalkozó szerettem volna lenni, a kereskedelemben képzeltem el a jövőmet. A szakmám húsbolti eladó, 9 évet álltam pult mögött, 3 évet tanulóként, 3 évet a helyi ÁFÉSZ-nál, élelmiszer ABC-ben a hús részen és ’88-tól ’91-ig voltam vállalkozó.
Egy vállalkozó mindig próbál fejlődni, előre gondolkodni, a következő 3-5 éves ciklusban célokat próbál kitűzni.
Az első fejlődésünk egy családi vállalkozás volt, egy ABC, amiben a hús is természetesen benne volt. Akkor egy álom lett volna, hogy berakok egy látványpékséget, amit Pesten láttam, itt vidéken ez még elképzelhetetlen volt. Elindultam Svédországba egy gépért, összetalálkoztam egy ’56-ban kiköltözött magyar üzletemberrel, aki 20-30 éves tapasztalattal bírt. Ő azt mondta, hogy a helyemben csinálna egy kis pékséget és a szomszéd falukba is vinne pékárut. Mondtam, hogy nem értek a szakmához. De tovább beszélgettünk, és elmondta a legfontosabbat: hozd el a környék legjobb pékét, és tanuld meg a szakmát. Zsiguli utánfutóval hoztam el a berendezést, a mama szobája volt a pékség, a spejz a lisztraktár. Négy fővel kezdtünk 1992-ben. Minden évben 100 négyzetméterrel bővült a pékség, mindig több embernek adtunk munkát. Ebben a 28 évben sok fordulópont volt. A legnagyobb, amikor 2006. január 20-án három bolttal egy mintabolt-hálózatot indítottunk el. Átlagban minden két hétben nyitunk alvállalkozók segítségével, franchise jelleggel mintaboltot. 14 év után Soprontól Gyuláig 230 mintabolttal rendelkezünk.
Minden a minőséggel kezdődött?
Szó szerint. A soproni '56-os Léber Károly üzletember sem véletlenül mondta, hogy tanuld meg a szakmát a legjobbtól. Kezdetben nagyon sokat benn voltam az üzemben, sofőr is voltam, kereskedelemmel is foglalkoztam, a pékiskolát is kijártam.
Heti szinten mondtam, hogy hosszú távon csak az a vállalkozás tud fennmaradni, aki minőségben jobb tud lenni a konkurenciánál.
Ekkora méretnél, amit elértetek, hogyan lehet biztosítani az egységesen jó minőséget?
Van több szakemberünk. Jelen pillanatban három üzemben termelünk. Lipótról látjuk el Nyugat-Magyarországot, Tatabányáról az ország közepét és Kecskemétről Dél-Kelet-Magyarországot. Országosan 80%-os lefedettséggel vagyunk jelen. Észak-Kelet-Magyarország, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza a jövőbeli célunk. A szakembereink járják az üzleteket és próbálják tanítani, segíteni a kollégákat, hogy aránylag egyforma legyen a minőség.
150 ezer embert láttok el péksüteménnyel Magyarországon naponta. Mit kezdtek azzal a felelősséggel, hogy nagy hatásotok van a magyar emberek egészséges étkezési szokásaira?
Van, aki naponta, hetente, van, aki csak havonta jár hozzánk, a lehetőségeihez és vásárlói szokásaihoz mérten. Ha a tiszta, rendezett mintaboltban egy kedves, mindent a vásárlókért eladói kiszolgálással, jó minőségű terméket adunk, akkor szép hosszú jövő vár ránk. A vásárlói szokások folyamatosan változnak. Sokat járunk nyugatra. A vásárlói szokásokban, kereskedelemben, üzemtechnológiában ami ott valóra vált, idő kérdése, hogy Magyarországon is megtörténik. Lehet, hogy 1-2, lehet hogy 10 vagy 20 év távlatában. A médiában az utóbbi években egyre többet beszélnek az egészséges étkezési szokásokról, teljes kiőrlésű gabonákról, a fehér lisztet próbálják háttérbe szorítani.
Mi folyamatosan figyeljük a vásárlói igényeket és hozzájuk igazítjuk a technológiát. Mindent megteszünk azért, hogy kövessük a trendet.
Miben hiszel, mi az egészséges?
Én is picit túlsúlyos vagyok. Tudjuk, hogyan kellene élni, fogyasztani, mozogni, de ezt nehéz megvalósítani. Én a régi idők rozskenyerét szeretem, ami 2-3 napig készül, nagy rozstartalma van. De változatosan kell enni, mindenből keveset.
Ha már említetted az étkezési szokások átalakulását: egyre többen fognak hozzá otthon a kenyérsütéshez is. Ha pedig a konkurenciáról beszélünk, nagy tételben a multik vagy az egyre szélesebb körben terjedő, olcsó árut kínáló albán pékségek jelentenek számotokra nagyobb versenytársat?
Az, hogy a koronavírus miatt egyre több kenyér készül otthon, abszolút nem konkurencia. Arra jó, hogy látják a családok, hogy a jó kenyér elkészítése milyen szakmai tudást igényel.
Egyre több családnak van gyakorlata benne, hogy lehet jó kenyeret készíteni, többet foglalkoznak vele, többet olvasnak róla, szerintem ez előny nekünk, mert jobban különbséget tudnak tenni kenyér és kenyér között.
5-600 pékség van Magyarországon. Sokáig úgy láttuk, hogy az albán pékek a legnagyobb konkurenciánk, ők fejlődnek legjobban országos szinten.
Az utóbbi 3-4 évben azonban tisztán lehet látni, hogy nem a szomszéd vagy régiós pék a konkurencia, hanem a nyugati kereskedelmi láncok, akik hatékonyan, nagy teljesítményű gépekkel, fagyasztva, kamionszámra hozzák be a magyar üzletláncokba az árujukat.
Az összes péknek Magyarországon a multinacionális kereskedelmi láncok a legnagyobb konkurencia.
Nemrégiben kezdődött a hatvani üzemetekben a beruházás. Ez kapcsolódhat ehhez? Szeretnétek felvenni a kesztyűt a multikkal? Az új gyár automatizált és nagy mennyiségű termelésre ad majd lehetőséget. Épp a koronavírus válság közepén indítottátok el. Ebben lehetőséget láttok?
Már említettem, hogy nagyon sokat járunk külföldre figyelni, tanulni, akár a gyártástechnológiát is. Három-négy éve tudatosan készülünk, 20-25 hasonló nagyüzemet néztünk meg a világon, hogy hogyan dolgoznak, milyen hatékonysággal, milyen minőséget lehet elérni.
Másfél éve, amikor költségvetési és gyártástechnológiai oldalról a gépek megválasztása végett nagyon keményen dolgoztunk, teljesen véletlenül esett egybe a válsággal. De azt kell mondanom, hogy
mi a 2008-as válságban fejlődtünk a legnagyobbat. Egyet tudni kell, minden válságból jól is ki lehet jönni. Igaz, hogy nehezebb, kevesebb vállalkozónak sikerül.
Persze vannak olyan vállalkozások, akik bizonyos szinten alvállalkozók és a fővállalkozójukat nem tudják befolyásolni, hogy jól vagy rosszul jönnek ki a válságból. Mi pozitívan szeretnénk kijönni. Az utóbbi évekből tisztán látni, hogy minden a minőség és a hatékonyság.
Azt is el kell mondani, hogy a mi szakmánk nagyon munkaigényes. Éjjeli munka, hajnali munka és egyre nehezebb dolgozót találni. A béreket fel kell emelnünk, amivel abszolút egyetértek. Főleg itt, a nyugati határ mellett, ahol nagyon sokan kijárnak dolgozni és látjuk, hogy mennyivel magasabbak még a nyugati bérek. Nem lehetnek ekkora különbségek a nyugat-európai és kelet-európai országok bérei között. Az is tisztán látható, hogy az a vállalkozás, amelyik be tudja építeni a folyamatosan növekvő béreket az áraiba, az talpon fog maradni. Aki nem, az sajnos tönkre fog menni.
Közvetlenül a válság előtt én ezt munkaerőválságnak hívtam. Azt mondtam, hogy ez lesz a legnagyobb megmérettetése a vállalkozásainknak. Amikor a 80-as évek végén elkezdtünk vállalkozni, akkor tanuló vállalkozók voltunk, nem voltak tapasztalataink, nem voltak referenciák, szülői segítségek, és akik becsületes gondolkodással, pozitív hozzáállással mindent megtettünk a vásárlókért, így az első rostán fennmaradtunk.
Aztán jött a második,
amikor beléptünk az Európai Unióba azokkal a kapitalista, nagy multi-vállalatokkal kellett megküzdenünk – és a mai napig is kell –, akik generációs tudással és megfelelő banki háttérrel rendelkeztek. Ez nem volt könnyű egyetlen egy magyar vállalkozásnak sem.
Aztán jött a 2008-as válság, ami nem csak egy média felfújás volt, kisebb lett az emberek fizetőképes keresete, ez megint nagyon megfogta a vállalkozásokat. Pont a koronavírus előtt kollégákkal, családdal sokat beszélgettünk a munkaerőválságról. Hogy egyre kevesebb a munkaerő. Az lesz a legnehezebb, hogy meg tudjuk tartani a dolgozót. Főleg a mi szakmánkban, ahol éjjel is kell dolgozni, fizikálisan is megterhelő, nem is voltak túlfizetve.
Nagyon örültem, mikor 2-3 éve láttuk, hogy van realitás további fejlődésre, gépesítésre, hatékonyság-növelésre. Ahogy a vírus bejött, még inkább átalakította ezt a munkaerőválságot. Ez egy külön megmérettetés lesz és mi is csak reménykedünk és bízunk benne, hogy ennek kapcsán hamarosan már csak a múltról fogunk beszélni.
A Lipóti Pékség a hatvani üzemmel két lábon szeretne állni. A 230 üzlettel Soprontól Gyuláig kisebb-nagyobb városokban vagyunk jelen, amelyből 90 üzletünk Budapesten van. Ezzel – mondhatnám – bebizonyítottuk, hogy mind a multi-kereskedelmi láncok, mind az albánok és bármilyen konkurencia mellett megtaláltuk a számításunkat, a boltok versenyképesek és a vásárlói szokásokból kialakult vállalkozással tudunk fejlődni.
A másik lábunk a hatvani üzemünk lesz, amely egy nyugati szinten is automatizált, robotgépeken lévő, nagyon jó minőségben, óriási hatékonysággal fogunk termelni napi 1,3 millió darab árút. Négy gépsor lesz, egy gépsor 350-400 ember munkáját váltja ki, de így is 150 embernek fogunk tudni munkát adni.
Ezzel az üzemmel egyrészt picit aládolgozunk a meglévő három üzemünknek, ami azért jó, mert marad plusz kapacitásunk a vásárlói szokásokra, hogy még jobb minőségű, innovatív termékeket tudjunk bevezetni, amelyeket mintaboltjainkon keresztül szeretnénk értékesíteni.
A hatvani üzem fennmaradt nyolcvan százalékos kapacitásával viszont egy nagyon nagy célt tűztünk ki: ki szeretnénk szolgálni Magyarország minden kisebb-nagyobb települését, a magyar tulajdonú üzleteket. A cél ellátni háromezer boltot. Jelen pillanatban nem dolgozunk multinacionális kereskedelmi láncokkal. Van már százötven-kétszáz kisebb üzletünk, amit referenciaként működtetünk a hatvani üzemre készülvén. Megnézzük, hogy kisebb-nagyobb boltokban, helyben sütve, hogyan működik az, amit nagyobban, mintaboltokban jobban meg tudunk oldani. Napi ötszáz kilométert megyünk csak ezért Tatabányáról például Borsodba és Miskolc környéki falvakba. Mindig azt hallottam, hogy könnyű nekünk Nyugat-Magyarországon, Budapesten, ahol erős a fizetőképes kereslet.
Nagy örömmel tapasztalom az elmúlt másfél évben, hogy a gyengébb fizetőképes kereslettel bíró településeken még nagyobb igény van a minőségre.
Nagyon nagy céljaink vannak a hatvani üzemmel.
Az automatizáció, a nagy mennyiségű termelés hogyan egyeztethető össze az „élő hagyománnyal”?
A kezdetekkor, ’92-ben azt írtuk ki szlogennek, hogy „a hagyomány útján”. Ez teljesen a múlt örökségére, technológiájára volt építve. Azért változtattuk meg „élő hagyományra”, hogy jelezzük: ma sem lehet már kézzel tésztát dagasztani, ha minőségről és hatékonyságról beszélünk. Kisebb-nagyobb sütőipari gépek közreműködésével dolgozunk jelen pillanatban is. Hét-nyolc éve meggyőződésem volt, hogy minőségi romlás nélkül ezt a szakmát nem lehet automatizálni. A kézi munkaerőre biztos, hogy szükség lesz. Erről hét-nyolc éve ilyen magas szinten meg voltam győződve. Hozzá kell tennem: nagyon naiv voltam. Nem csak az iPhone telefon fejlődik, hanem minden.
Modernizálással a minőség nemhogy meg tud maradni, de még jobb, egységesebb is lesz.
Ha végigmegyek a pékségben szakértőként, és ránézek a termékekre, akkor adok egy jelzést a pékeknek. „Kicsit vedd lágyabbra, kicsit vedd keményebbre! Kicsit melegebbre, kicsit többet pihentesd!” Megadom azt a kis apró segítséget, hogy hogyan tud még jobb lenni a termék. A gépeknél, ha beütjük a számítógépbe, hogy mit szeretnénk, az egységesen, mindig olyan lesz. Egyforma klíma, egyforma páratartalom. Laborokban ellenőrizzük, hogy egyforma-e az alapanyag. Magyar alapanyagokat vittünk ki külföldre, hogy ezeken a gépeken teszteljük le a minőséget. Legalább húsz hasonló nagyüzemet láttam a világban. Egységesebb, nagyon jó minőségű termékek készülnek ezekben az üzemekben.
Látod már az utódodat? Ki fogja továbbvinni a Lipótit?
Egy vállalkozói generációváltás korában vagyunk. A ’80-as évek végén, ’90-es évek elején nagyon sok vállalkozó kezdett Magyarországon. A többségük most eljutott oda, hogy választania kell, hogyan tovább. Három nagy fiam van, akik nagy örömömre már a vállalkozásban dolgoznak. A két kisebbik a pékszakmát tanulta meg. A szakma, a szaktudás elsajátítása kulcskérdés. A nagyobbik a kereskedelemben dolgozik, járja az országot. Ő országos franchise-kapcsolattartó. Mindig megkapom, hogy milyen szerencsés vagyok amiatt, hogy mind a három fiam mellettem dolgozik. Én azért üzenem a vállalkozó gondolkodású szülőknek és mindenkinek, hogy a gyermekkel születése pillanatától kezdve rendszeresen kell foglalkozni. Mondhatom azt, hogy beleneveltem őket ebbe. Nagyon sokat kell beszélgetni. Meg kell mutatni a szebb oldalát és a rosszabb oldalát is.
Lázadoztak?
Nem. Azt, hogy a vállalkozásban fogják elképzelni a jövőt, azt már tizenéves korukban tudtam. A Jóisten megajándékozott egy 14 éves kislánnyal, Dórival. Nála sem kérdés, hogy ebben fog dolgozni, csupán az, hogy melyik területen. A lázadozásra válaszolok egy kicsit bővebben. Tény, hogy egy vállalkozásban nagyon sok munka van, és ezek nem egyformák. Tény, hogy szebb a kereskedelemben dolgozni kint, mint a pékszakmában bent. Ott éjjel-nappal meleg és pára van. Ugyanakkor az a vállalkozó is nagy hibát követ el, aki azzal dicsekszik, hogy milyen gyorsan tudott ügyvezetőt csinálni a gyermekeiből.
Mindig akkora feladatot kell adni a gyermekeknek, amekkorában megtalálják a számításukat, a sikerüket. Majd mindig egy kicsit nagyobbat. Ezt csak így szabad.
Először, amikor még 13 éves, meg kell dicsérni azért, mert megtanult kávét főzni, díszíteni. Ennek éppúgy örül, mint egy nagy feladatnak. Így kell felépíteni őket. Ügyvezetőt amúgy lehet pénzen vásárolni. Neki egy teljesen más feladata van. Egy nagyobb vállalkozásnál választani is kell. Visszatérve, a két kisebbik és nagyobbik között nagyon sok beszélgetésembe telt, hogy tisztázzuk a szerepeket. Mind a két terület 50-50 százalékban fontos a vállalkozás számára. Egyik sem 51 vagy 49 százalékban. Kell egy minőség, és ha valaki jó terméket tud gyártani, akkor azt el is kell tudni adni. Nem lázadoztak, de sok beszélgetésen át vezetett az út addig, hogy mindannyian belássák ezt. Most mindannyian teljes erőbedobással csinálják azt, amit szeretnek, vagy amit megszerettek.
Lipót polgármestere is vagy egyben, nem csak egy sikeres vállalkozó. Szorgalmaznád-e, hogy a trendekkel szembemenve minél több fiatal próbáljon érvényesülni vidéken? Mit lehet tenni ezért? Lipóton ez hogyan valósul meg?
Nekem a család, a vállalkozás, a polgármesterség mind-mind hasonló gondolkodásra alapszik, pozíciótól függetlenül. Ötödik ciklusú polgármester vagyok, előtte két cikluson keresztül képviselő is voltam. Mindig három fontos cél lebegett előttem és a testület előtt: a munkanélküliség felszámolása, a minőségi oktatás és sportolási lehetőségek. Ez a három a legfontosabb.
Már tíz éve büszkén mondhatjuk, hogy nincsen munkanélküli Lipóton.
A munkahely nagyon fontos. Én külön presztízst csináltam ebből. Mindig egy kezemen meg tudtam számolni azt a pár munkanélkülit, aki volt. Külön foglalkoztam, beszélgettem velük. Olyan munkát adtam, hogy dolgozzanak rendesen. Ennek a célnak a teljesítése gyorsan sikerült. Az oktatásról: kilenc éve angol-magyar kéttannyelvű iskolát hoztunk létre Lipóton, felmenő rendszerben. 14 évesen a diákok nyolcvan-nyolcvanhárom százaléka középfokú nyelvvizsgával megy tovább. A magas szintű nyelvtudás elengedhetetlen ahhoz, hogy a vállalkozásaiban Magyarország fejlődjön.
Látom azt, hogy most nagyon sokan jönnek most Lipótra. Az, hogy rendezett egy település, az attól függ, hogy milyenek a lehetőségek. Én is megkérdeztem azoktól, akik Lipótra költöztek, hogy miért jöttetek Lipótra. 6-7 évvel ezelőtt 700-an lakták Lipótot, mint említtetted is, de most már 750-en vagyunk. Folyamatosan költöznek Lipótra. Én anyagilag a minőségi iskolát, oktatást támogatom. Nagy öröm számomra, hogy idén bencés iskola lettünk, a bencések támogatásának köszönhetően tovább tudunk fejlődni. Szóval óriási öröm számunkra. Azt hallottam, hogy a tudásért hozza ide a szülő a gyermekét. Kis sportcsarnokunk van, edzőtáborok vannak Lipóton, és különböző sportolási lehetőségek.
Jó érzés látni, hogy a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a vidéki kis települések fejlődjenek. Nagyon sok pénzt lehet nyerni a pályázatokon keresztül.
Ennyi pályázat soha nem volt. Ennyit soha nem nyert egyetlen település sem, mint most, az utaktól, a járdáktól, a bölcsődéktől, az iskoláktól, az óvodáktól, az egészségügyig és az egészségcentrumokon keresztül. Óriási fejlődésen megy keresztül a vidék. Lesznek olyan települések, akik elöregednek és csökkennek, kisebbek lesznek, de a vidéki életnek van jövője, én úgy látom.
Lipót vagy a Lipóti pékség vezetője teljesít-e jobban? Te mennyire tudod a polgármesterséget a vállalkozással összeegyeztetni?
Mint már az előbb említettem, nekem teljesen egyforma. Én ugyanúgy dolgozom polgármesterként is, mint ha az a mi vállalkozásunk része lenne. Egyetlen egy dologért vállaltam 20 évvel ezelőtt a polgármesterséget, mert Lipótnak nagyon jók az adottságai. Én mindig vállalkozó szemmel, gondolkodással figyeltem a lehetőségeit a falunak. Itt van tőlünk 40 percre Pozsony, 50 percre Bécs és 70 percre Budapest. Termálvíz van a településen. Az a természet vesz körül minket, amit pénzből nem lehet kiépíteni. Szóval nagyon jók a lehetőségek és ezzel élni kell. Minden pénzt próbálunk visszaforgatni úgy, hogy kamatozzon. Ezalatt az adottságok kihasználására gondolok. A turizmust kellett megcélozni, 50-60 ezer vendégéjszakát eladva a településen egy évben, és az ebből befolyt adókat jó helyre visszaforgatva vannak nagyon pozitív lehetőségeink és kilátásaink a jövőre nézve.
Azt tapasztalom, hogy fiatalként sokszor nagyon nagy problémákat próbálunk megoldani. Neked mennyivel volt másabb a problémamegoldási folyamat akkor, amikor szerényebb problémákkal küzdöttél és mivel másabb, amikor most már például a település költségvetését tervezed?
Amikor én 32 éve vállalkozó lettem, akkor mindenki tanuló vállalkozó volt. Sokkal könnyebb volt vállalkozni, mint most, a mai világban, amikor már generációs tudással, banki hátterekkel rendelkező cégekkel kell megküzdenünk mindenhol a versenyben maradásért, minőségben, hatékonyságban. Sokkal nehezebb most a fiataloknak vállalkozni. Vagy kicsiben lehet valamit csinálni vagy nagyban, de egy biztos, hogy egy becsületes kézfogás többet ér, mint egy húsz oldalas szerződés.
Az adott szó, ami falun mindig természetes volt. Mert ha valaki egy hibát elkövetett, azt szinte kiközösítették, kinézték a faluból. Én ebbe születtem és ebben nőttem fel. A becsület, az adott szó, a pontosság, ezek az alapok.
Ha valaki ilyen gondolkodással kitartó és sok munkát tesz bele a vállalkozásba, akkor az meg fog térülni, de lehet többet kell tanulni ehhez vagy valami másból kell több. A tények azt bizonyítják, akár nyugaton is, hogy a fiataloknak kell vállalkozni és szép is vállalkozni. Kicsiben kezdtem és azért tudjuk a falut is és a vállalkozást is egyben kezelni, mert évről évre lettünk kicsit nagyobbak. Szinte észre se vettük, hogy nagyok lettünk és már nagyobb feladatot kell megoldanunk, nagyobb célok vannak, és nagyobb kihívások vannak. Egy biztos, hogy én ezt szeretem, imádom. Az nagyon fontos, hogy mindenki szeresse, amit csinál. Kisebb nagyobb célokat kell kitűzni. Az is egy szép cél, hogy elmegyek nyáron a családommal a Balatonra nyaralni. Ezeket a célokat, aki ügyesen csinálja, az túl is tudja teljesíteni és becsületes, odaadó munkával lehet előre haladni.
Az interjút készítette:
Fazekas Csilla
Papp Ferenc
