Reaktor

A Budapest School egy kis falusi közösség a nagyvárosban – Podcast Halácsy Péterrel

Megnyitás Spotify-ban

Megnyitás Apple Podcasts-ben

Megnyitás Youtube-on

halacsy.jpg

A Budapest Schoolt nem alternatív, hanem család- és tanulásorientált iskolának tartja Halácsy Péter alapító. Úgy látja, nem a boldogság, hanem a tanulás a lényeg, és az elő-előforduló hibák esetében is azt keresi, hogy mit lehet tanulni belőlük. Szabályos szerződést is kötnek, ahol a tanárok képviselik a közösséget, a szülők a családot – a gyerekek pedig önmagukat. A kezdő tanáraikat jobban fizetik, mint az állami intézmények, a tapasztalt tanárok esetében azonban már nincs ilyen különbség. Halácsy azt mondja, egy iskolának csak 30-40 százalékát adja a tanterv, legyen az nemzeti vagy nem nemzeti. Ezek mellett a Reaktornak beszél még késő esti iskolai erőszakról, bámészkodóhatásról és hübriszről.

Mi a Budapest School (BPS)? Alternatív iskola? Boldogságorientált oktatási intézmény?

Mi nem szeretjük az alternatív szót. A boldogság az fontos, de az is, hogy a gyerek tanulásorientált legyen. Meglepő, de ide érkeztünk meg hosszas önkeresgélés után.

Fontosnak tartjuk, hogy örömmel tanuljanak, maguktól is akarjanak tanulni a gyerekek, ne csak a kényszer hatására.

Ami még fontos, hogy a gyerekeink egészségesek legyenek és a társadalom számára hasznosak. Valószínűleg ez a legnehezebb. Egy olyan társadalomban, ami folyton változik és nem világos, hogy mi a hasznos és mi nem az.

Akkor ti ezt hogy értelmezitek?

Szerintem ebből a legfontosabb, hogy a változásra fel kell készülni. Arra, hogy vannak más emberek körülötted. Azt, hogy majd épp mikor, mit kell csinálni, azt az idő fogja hozni. Az, hogy legyél adaptív, tudjál alkalmazkodni, és figyelj oda, hogy vannak körülötted emberek, a társadalmad, a közösséged, a csoportod, a családod, az egy olyan dolog, ami nem fog változni. Ha ezekre fel tudunk készülni és arra fókuszálunk, hogy a gyerekek, fiatal felnőttek ezt a képességet elsajátítsák, akkor maguktól fognak tudni adaptálódni az életre, nélkülünk. A ’80-as évektől kezdve beszélnek az élethosszig tartó tanulásról. Ma 110 év a várható becsült élettartama egy most születő gyereknek. Az első 12 évet nagyon komolyan vesszük. Mi arra készülünk, hogyan tud majd az iskolán kívül is tanulni. Ilyesmi dolgokon szoktunk gondolkozni.

Ugyanazt tanulják meg, ugyanazokból a könyvekből, mint más diákok, csak máshogy, más módszerekkel? Hogy néz ki egy napjuk?

Ezt szokták kérdezni, de nekem adatom van arra, hogy két különböző iskolában nem ugyanazt tanulják. Azt, amit a Nemzeti Alaptanterv elő szokott írni, az ugyanaz lenne. Az, amikor a nemzet definiálja, hogy mindenki ugyanazt tanulja. Azt, hogy azon kívül mit tanulnak, azt most nem tudom megmondani, azt befolyásolja, hogy őket és a tanárokat mi érdekli. Az, hogy milyen könyvekből tanulnak, tök mindegy nekem, a lényeg az, hogy ott és akkor abból a könyvből tanuljon, ami a legjobb számára. Sokat használják ugyanazokat a könyveket és van egy úgynevezett internet, ahol nagyon sok minden ott van.

Kívülről szemlélve a BPS-t egy fővárosi felső középosztály elitiskolájának tűnik. Milyen hatása van a közoktatásra annak, hogy a hozzátok járó gyerekek eltűnnek az állami iskolák életéből?

Hozzánk 300 gyerek jár, a köznevelésbe kb. egymillió. 300-nak milyen hatása van az egymillióra? Nem tudom. Ismerem ezt az elméletet, hogy igazából ártunk a köznevelésnek azzal, hogy a gyerek másik iskolában van. De most már minket is úgy szólít meg az állam, hogy mi egy köznevelési intézmény vagyunk. A köznevelés része vagyunk, tehát nem kerülnek ki ezek a gyerekek a köznevelésből, aminek a rendszerében sokféle iskola tud működni.

Mennyiben lesznek mások azok a gyerekek, akik nálatok az óvodából, általános iskolából, majd akár a gimnáziumból kikerülnek?

Azt a visszajelzést szoktuk kapni, hogy tudatosabbak. De a következő generáció mindig tudatosabb.

Külsős tanárok, akik vizsgáztatni szokták őket, azt mondják, hogy tudatosabbak.

Fontos az a gondolkodás, hogy mi most tanulunk. Ha én egy hibát elkövettem, akkor nem az a lényeg, hogy egy hibát elkövettem vagy nem, vagy jaj mi lesz velem, hanem hogy ebből mit tudok tanulni. Ez a gondolat fontos alap, ami azt hiszem, hogy elég erős. Az, hogy odafigyelünk egymásra, hogy közösségben vagyunk, hogy tudunk azon gondolkozni, mik a közösség szabályai, mi az, amitől működik egy közösség és mi az, amitől nem és hogy én felelős vagyok azért, hogy a közösség tudjon működni.

Mennyire nehéz megfelelő tanárt találni? Gondolom, magasabb a fizetés, mint az állami iskolákban, ami vonzó lehet.

Érdekes módon a fizetések nem magasabbak. A kezdő fizetések szerintem nagyon rosszak az állami iskolákban. A kezdő tanároknak nagyon rossz a fizetése. A kezdő tanároknak többet adunk, de idővel ugyanannyit adunk a 20 éve pályán lévő osztályfőnök típusú tanároknak. Hogy mennyire nehéz? 20 éve dolgozom olyan iparágban, ahol állandóan azt kérdezik, hogy mennyire nehéz embert, szoftvermérnököt, kutatót, jó újságírót találni. Hogy mennyire nehéz tanárt találni? A szőlészetekbe is nehéz embert találni. Tehát nagyon nehéz. Sok munkába telik az, amíg összeállítasz egy csapatot. Ez valószínűleg azért van, mert mindenki válogat, ismerkedünk, és nem mindenki illik mindenhova.

Ebbe a közösségbe a tanárokon, diákokon kívül a szülőket mennyire vonjátok be?

Nálunk nagyon fontos a család. Én magam is egy családban élek. Nem úgy gondolok a gyerekemre, hogy kiszakítom a családból és elviszem az iskolába. A 19. századi iskola az körülbelül ez volt, hogy az iskola kiszakítja a családból a gyereket és átveszi a nevelését.

Mi azt szeretnénk, ha a családi értékek és hagyományok megmaradnának és családi élmény is lenne az iskola.

Mi ilyen kis csoportok vagyunk. Az én gyerekeim 32 gyerekkel járnak – ők úgy érzik, hogy – egy iskolába, mind a 32 gyerek szüleit ismerik keresztnévről. Látom, hogy egy csoportnál tényleg részt vesznek-e, vagy elszakadtak a szülők? Töltenek-e időt együtt? Én magam azért kezdtem el iskolát csinálni, mert azon gondolkoztam, hogy szeretnék a gyerekeim iskolatársainak a szüleivel jóban lenni vagy legalább legyen valami közös ügyünk. Ezekben az iskolákban van egy közös ügy: közösen neveljük a gyermekeinket.

Szokták mondani, hogy egy falu kell ahhoz, hogy egy gyermeket felnevelj. Mi tulajdonképpen kicsi falusi közösségek vagyunk egy nagyvároson belül.

Ebből a szempontból a család nagyon fontos. Minden gyereknek van egy úgynevezett mentortanára, aki arra figyel oda, hogy ő hogy van. Hagyományos rendszerben osztályfőnöknek hívják. De nem az a lényeg, hogy ő egy osztálynak a főnöke, hanem hogy egy gyereknek a mentora. Természetesen többnek egyszerre. Három havonta leül a mentortanár a gyerekkel, már egészen kicsi korban, öt- és tizenhatévesen is. (Hároméves korban is, de ott ez azért még csak játék.)

A tanár a gyerekkel és a szülővel köt egy szerződést arról, hogy mi legyen a következő három hónapban. Mi az, ami fontos? Mik az igények, mik az elvárások? Mi az, amit szeretnénk elérni? Mi az, ami a közösség felől jön?

A tanár képviseli az iskolát. A szülő képviseli a családot. A gyerek meg idővel képviseli saját magát. Ezek a beszélgetések megtörténnek és utána ezeket egy egész közösségként is meg kell csinálnunk, hiszen nem szokott elfordulni, hogy 30-an 30-félét akarnak csinálni, nem ez az individualista mindenki rohangál és önmegvalósít dolog van. A tanárok dolga, hogy mindez egy közösségként tudjon működni. Ezért ezekbe a beszélgetésekbe beviszi, hogy ennek a közösségnek most erre van szüksége, úgyhogy neked is ezt meg kéne csinálnod. A lényeg, hogy ebben a beszélgetésben benne van a szülő is.

De ez nem egy szó szerint értendő, írásba foglalt szerződés, ugye?

De. Aláírjuk, aztán nyomon követjük és megnézzük, hogy mi valósult meg belőle. Nem is az a lényeg, hogy ha nem valósult meg, ki vagy rúgva. Ha nem valósul meg, mit tudunk ebből tanulni? Ezek nem az én céljaim, nem az iskola diktálta, hanem ezt az a tanár, a szülő mondta.
Ha nem valósult meg, akkor valamit módosítani kell. Vagy nem volt jó a cél, már nem annyira érdekes, vagy nem tettünk meg mindent érte. És azt is megnézzük, hogy ki mit tesz.
Az én gyerekem hétévesen elkezdett aktívan olvasni – már nem bírjuk pénzzel, annyit olvas – és jött egy ötlet, hogy legyen egy olvasóklub az iskolában, a tanár ezt szervezze meg. De a tanár azt mondta, hogy oké, de mi menjünk el a gyerekkel könyvtárba, mert ő most nem ér rá, és hozzunk könyvet vagy vegyük meg neki!
Tehát nekem is kell tennem azért szülőként, hogy segítsem a gyerekem olvasását. Ami tulajdonképpen triviális, de most beemeljük az iskola rendszerébe is.

Akkor gyakorlatilag egy teljesítménymérés a szerződésben foglaltak megvalósulásának ellenőrzése? Nálatok például kapnak jegyeket a tanulók?

A magyar nemzeti köznevelési törvény augusztus óta mindenkinek kötelezővé teszi az osztályzatban vagy érdemjegyben való értékelést. A mi iskolánk is gyakorolja ezt, félévente vagy évente. Emellett egy sokkal gazdagabb visszajelzést is ad, amit mi úgy hívunk, hogy több szempontú értékelés.
Nem azt mondjuk, hogy matematikából ötös, hanem azt mondjuk, hogy nézd, te már a tízes számrendszerben így tudsz számolni, a halmazműveleteket már megtanultad, a szöveges feladatokat még el szoktad rontani, lehet, hogy lassabban kellene olvasni. Tehát egy nagyon sok szempontú visszajelzést ad, amiből egyébként az osztályzat is kijön.
Ezt nem kell beleírni a szerződésbe. A Nemzeti Alaptantervből jövő elvárásokról nem beszélgetünk, például, hogy kell-e neked matekot tanulnod. Erről felesleges beszélni, ezt már megcsinálta az állam, a nemzet, sok ezer éve tanulunk matematikát.
Egy iskolában a tanterv csak a 30-40%-ot adja, minden másról érdemes beszélni.

A felvételi hogy néz ki nálatok? Milyen tudású gyermekeket vesztek fel?

Minden iskola olyan gyereket szeret felvenni, akit definiált, hogy milyen gyerek legyen a végén. Az a legjobb, hogyha olyat veszel fel, mert akkor nem kell felelősséget vállalnod.
Viccet félretéve, milyen gyereket szeretünk felvenni? Aki szeret feladatokat megoldani, aki tud közösségben dolgozni, aki tudatosan fejleszti a képességeit. Igazából ez történik minden iskolában.
Nálunk a tandíj átlagosan 100.000 Ft hozzájárulás. Ez azt jelenti, hogy egy közösség minden tagja átlagosan 100.000 Ft-ot fizet. Van, aki többet, és van, aki kevesebbet. Ezt önmaguk döntik el, nem csinálunk vizsgálatokat meg hasonlókat.
Általában az szokott történni, hogy eleinte gyorsan elfogynak a támogatott helyek és utána már csak a támogatók tudnak jönni. Az arányokra viszont odafigyelünk, már-már kvótánk van. Azt szeretnénk, hogy a 60% támogassa a 40%-ot.
Felvételink igazából nincs. Most indítottunk középiskolát is, és nem ezt a központi felvételit csináljuk, hanem azt mondjuk, hogy megmutatjuk milyen az iskola és a végén megnézzük, hogy neked és a közösségnek ez jó-e.

Egy szabályunk van: tudjon nálunk tanulni a diák és a közösség jobb legyen attól, hogy ő ott van.

Elkezdjük a munkát, csinálunk projektet. Van, hogy egy hétig ott van egy gyerek és a végén beszélgetünk arról, hogy ez működne, vagy nem működne. És vannak olyan esetek nálunk, amikor azt mondjuk, hogy szerintünk ez nem működne. Vannak ebből nehezebb esetek is, amikor a szülő azt mondja, hogy működne, meg vannak ebből könnyebb esetek is.

Mondtad már, hogy akkor indult ez az egész kezdeményezés, amikor a gyerkőcöt be kellett iratnotok suliba. Hogy zajlott az akkreditációs folyamat? Mik voltak a legnagyobb meglepetések, buktatók? Egy elég hosszú folyamatról beszélünk, ha ’15-ben indult és 2020-ban ért véget.

Az állami elismertséget 2 éve kezdtük el. Az első években magántanulói közösségként működtünk, mert a magántanulóság egy rendkívül jó rendszer volt. Ennek az volt a lényege, hogy úgy tanulsz, ahogy tudsz, magánúton oldod meg, ahogy Széchenyi is megoldotta, és félévente bemész egy államilag elismert iskolába, ahol teszel egy vizsgát. Mi az első években így működtünk.
Pár éve kezdtük azt érezni, hogy azzal, hogy növekedtünk, volt egy nagy problémánk. A gyerekek 102 különböző iskolába mentek el vizsgázni. És ahogy az elején mondtam, rájöttünk, hogy

ez a 102 iskola 102 különböző dolgot kér, tehát nekünk 102 különböző tantervnek kellett megfelelnünk, amitől egy picit nehezebb volt a dolgunk.

A végén nehezebb volt ezt az egészet csinálnunk, mintha lett volna egy saját akkreditációnk és ezért indult el ez a folyamat.
Mi volt ebben nehéz? Ez két különböző rendszer, két különböző megközelítés. Vannak alapértelmezettnek vett, rendszerszinten kőbe vésett szabályok. Mondok egy példát: osztályokba kell járni a gyerekeknek. Oké, közösség. De mit jelent ez? Ugyanazt kell tanulniuk? Egy életkor? Mit jelent az osztály? Mi nem így szervezzük az osztályt, hanem azt mondjuk, hogy összejön 30 gyerek, egy keresztkorosztályú csoport, ők egy közösség. Különböző foglalkozásokban különböző csoportokként működnek.
Természetesen a haladó, írni-olvasni tudó könyvklubba már csak azok mennek, akik tudnak írni, olvasni. Tehát vannak képesség szerinti csoportok, de ma reggel a tornaóra együtt volt, mert mindenki tudott öt kört futni a pályán.
Ezt a rendszert ahhoz a rendszerhez hangolni, ahol kötelezőek az osztályok, mert egy rendeletben az osztályokat be kell írni az ételrendeléshez, ehhez sokat kellett dolgoznunk, hogy hogyan lehet ezt a kettőt egymáshoz kapcsolni.

Terveztek további bővítést? Most óvodáról, általános iskoláról beszélünk, középiskolátok is van, illetve szoftverfejlesztő technikumotok.
Akár Budapesten vagy az agglomeráción kívül is terveztek intézményeket?

Két technikumunk van, az egyik Dombóváron, ami elég messze van az agglomerációtól. Konkrétan kétórányi utazásidőre van Budapesttől, de a másik Budapesten van. Kilencedikes osztályokkal dolgozunk főképp, ahol van egy minisztériumi engedélye az iskolának és a tanároknak, hogy Budapest School modell szerint működtessék azt az adott osztályt. Ez is egyfajta bővülés, hogy hogyan tudunk állami iskolákkal együtt dolgozni, ahol nem mi üzemeltetjük az iskolát. Mi abban segítjük a tanárokat, hogy hogyan szervezzék a tanulást az adott osztályban. Van Veszprémben is egy kis általános iskolás csoportunk.

Bővülni szeretnénk térben és korosztályban is. Szeretnénk kipróbálni a technikum újraértelmezését, amit én úgy hívok, hogy fókuszált iskola. Ha én már tudom, hogy nagyon érdekel a művészet, gyerekként nem érdekel, hogy ezt technikumnak vagy gimnáziumnak hívják.

Azt szeretném, hogy megtanuljam azt, amit meg kell és olyanokkal tudjak együtt lenni, akiket nagyon érdekel ez a művészet és nekem ez mindegy, hogy gimnáziumban a szakkör vagy tagozat, vagy ez egy technikum, mert a családokat nem érdeklik a jogi kategóriák. Próbáljuk meg ezeket az iskolákat megcsinálni, mert a technikum, ami ilyen fókuszált iskola, annak nagyon rossz a brandje ma Magyarországon. Az emberek úgy gondolják, hogy még nekik is kell egy iskola, ami hátránykompenzációs iskola lenne. De igazából az, hogy 16 évesen valami izgalmasat csinálsz és csillogó szemmel belemerülsz egy projektbe, az nem hátránykompenzáció. Azt gondoljuk, hogy ez egy elitiskola.

Nálatok megjelenik az iskolai erőszak? Itt gondolok verbális vagy akár fizikai erőszakra, de az online térben megjelenő bántalmazásokra is.

Az erőszak mindenhol megjelenik, ahol két ember van, emiatt ez egy nehéz dolog. Nálunk amikor megjelenik, akkor nagyon fontos, hogy amint megjelenik, foglalkozzunk vele. Nem is az a legnagyobb baj az iskolai erőszakkal meg az erőszakkal úgy általában, hogy megtörténik, de persze az sem jó, hanem amikor hónapokig vagy évekig semmi nem történik. Amikor minden gyerek tudja, hogy ki az a személy és a tanárok nem foglalkoznak vele. Mondok egy másik példát. Az iskolai erőszak fele az udvaron történik, ahol nem látja a tanár. Hogyan tudunk egy olyan biztonságos környezetet létrehozni, ahol, ha ez megtörténik, akkor ez bekerül a terembe, ahol azt tudjuk mondani, hogy matek óra állj, mert itt most egy fontosabb dolog van és oldjuk ezt fel? Mert akkor nem rögzül be ez az áldozatszerep, ami ezáltal kialakulhat. Egy ilyen helyzetben sajnos mindenkinek a legegyszerűbb nem odafigyelni.

Az emberek negyede volt áldozata iskolai erőszaknak és az emberek negyede elkövetett erőszakot. Az emberek fele meg nézte.

Ehhez az egész közösség kell, hogy ez meg tudjon történni, mert elfogadjuk. Továbbiakban ezzel az úgymond bámészkodóhatással foglalkozni kell, hogy ha az ember látja az erőszakot, azzal valamit tegyen. Miért olyan nagy dolog ez az online erőszak? Egyszer beszélgettem erről valakivel. Ő azt mondta nekem, hogy az iskolák sokszor azt mondják, hogy ők azért felelnek, ami 8-tól 17-ig történik az iskolában és nem azért, ami utána. Az online erőszak nagy része meg inkább este történik, amikor valaki ráír valamilyen platformon arra, akit bántani szeretne. Mi erre azt mondjuk, hogy ami a közösségben történik és mindegy, hogy hol és mikor, akkor azzal foglalkozni kell. És mi tudunk vele foglalkozni, azonnal és gyorsan.

Az iskolaőrség felállítása szerinted egy jó lépés az iskolai erőszak visszaszorításában?

Ezt én nem tudom megmondani. A mi iskolánkban ez nem merült fel, de az, hogy más iskolában ez segít-e, azt csak a másik iskola tudja megmondani.

Említetted ezt a bámészkodóhatást. A nevedhez kötődik egyrészt a Bridge Budapest Egyesület is, de ami erről a bámészkodóhatásról eszembe jutott, az inkább a Hősök tere nevű civil kezdeményezés. Ezek kapcsolódnak bármennyire a Budapest School-hoz?

A Hősök tere fele egy pedagógiai program lehetne. A Hősök terével nagyon sok tanár tréninget csinálunk, nagyon élvezik a tanárok és a Budapest School-ban is alap dolog ez a bámészkodóhatás, ez az egész növekedő fókuszhatás, amiről az elején beszéltem. Maga a témák, azok ott vannak.

A magyar fiatalok körében nemzetközi összehasonlításban alacsony a vállalkozási hajlandóság. Ennek talán az oka lehetne a tudáshiány vagy az önbizalomhiány. Mi növelheti szerinted a vállalkozási vágyat vagy a vállalkozási szemléletmódot, akár a 9-14 évesek körében is? Ha jól tudom, akkor a Bridge Budapest Egyesületnél foglalkoztok ezzel.

Most van egy új projektem, amibe bekapcsolódtam, a Start Up Hungary. Egy olyan alapítvány, ami a magyar startup ökoszisztémával akar foglalkozni, úgyhogy nagyon sok ilyen beszélgetésben vagyok benne, hogy vajon miért meg mi segíthetne? Az első válaszom, hogy egyelőre még nem tudom, mert nem értem én sem, hogy mi történik. A magyar kreatív bátorság megvan az emberekben és a leleményesség is, hogy össze tudunk rakni dolgokat és tényleg zseniális dolgokat, például a magyar Nobel-díjasok. Ez nem jelenik meg az innovatív vállalkozásokban. Hogy ez miért van, hogy a körülöttünk lévő országokban most több van, és ezt nem tudom őszintén megmondani. Talán azért, mert a gyerekekkel van a baj vagy az oktatással van a baj vagy, mert túl sok állami pénz van benne és elkényeztetettek lettek az emberek, merthogy az állam pumpálja bele a befektetési pénzt, ezt a legkönnyebb mondani. Nem tudok őszintén bevallva erre válaszolni.

Egyszerűen látom azt, hogy zseniális dolgok tudnak megtörténni ebben az országban, amit én kreatív bátorságnak hívok.

Amikor vállalkozást csinálunk és szoktunk beszélni ilyen nagyobb magyar high-tech cégekkel, akkor mindig előjön, hogy egy szintig nagyon könnyű eljutni Magyarországon, de utána terméket vagy brandet csinálni belőle, az nagyon nehéz, tehát amikor össze kell rakni valamit kicsiben, prototípust készíteni, megszervezni, megnyitni valamit, az megy, de amikor ilyen nagy brandet kell létrehozni, akkor az sokkal nehezebben megy nekünk, de lehet, hogy erre az a válasz, hogy ez oké és csinálják mások.

Igazából kis mérettel is, meg start upokkal is lehet nagy sikereket elérni.

Igen, csak a startupnak az a definíciója, hogy kezdetektől benne van a nagy hatásos skálázódás. Sokan vitatkoznak, mi a definíció. Most rögtön egy olyan vállalkozást csinálok, amire azt gondolom, hogy a világon ezt millió, százmillió vagy egymilliárd ember tudná használni. Ahhoz azért hübrisz kell, az egymilliárdhoz, de ahhoz is, hogy néhány százmillióan tudják használni. Ha rögtön csak arra gondolok, hogy ezen a sarkon nyitok egy éttermet, azért azt nem hívjuk start upnak.

Az európai mentalitás az az, hogy az amerikaiak jók a marketingben. Tehát, hogy mi meg tudjuk csinálni, ők meg eladják. De ha ezzel indulsz neki, akkor rohadt nehéz lesz eladni. Mert akkor rögtön azt gondolod, hogy ezt csak ő tudja eladni, én nem tudom eladni. Eközben meg mi is el tudjuk adni. Ebből valahogy ki kell szabadulnunk.

Az interjút készítette:
Fazekas Csilla, Reaktor Közösség

süti beállítások módosítása