Reaktor

Segíteni másokon – jótékonynak lenni

A jótékonyság nem új találmány, hiszen a társadalomnak sajnos mindig is voltak és valószínű, hogy bár egyre kevesebben, de lesznek is nehezebb sorsú tagjai. Habár az állam számos tekintetben segíti őket, nem szabad megfeledkezni róluk a társadalom szerencsésebb tagjainak sem, mivel nekik is szükségük van sok olyan tárgyra, amire nekünk, viszont egyes esetekben megeshet, hogy segítség híján nélkülözniük kell. Vannak azonban olyan családok, ahol nem csak anyagi problémák, hanem betegség is nehezíti a hétköznapokat.

Pontosan ilyen családokon segítünk azzal, hogy gyűjtést szervezünk a Fúzió Közösség Miskolc tagjaival a Miskolci Egyetemen. Számomra mindig is fontos volt a másokon való segítés, de ezt sosem hangoztattam, mivel habár hasznos a segítség akkor is, ha valaki büszkélkedik azzal, hogy segített, ugyanakkor én nem azért segítettem sosem, hogy ezzel jobb embernek mutathassam magam.

Egy nagyobb gyűjtésnél azonban elkerülhetetlen, hogy titokban csináljam, így ezesetben nyilvános tény, hogy jótékonykodok. Nem csak én, a helyi hallgatói csoportunk minden tagja. Jó látni, hogy egyetlen egy kérdés sem merült fel azzal kapcsolatban, hogy muszáj-e segíteni. A legtöbb támogatást a szervezetünk miskolci közösségének alelnökétől Bori Lászlótól kaptam, aki a dobozolástól kezdve a fotón át az adminisztratív feladatokig rászánta az idejét és energiáját. Nagyon örülök, hogy ilyen emberekkel tudok jót tenni. Az akció védnökségét Hollósy András, a DVTK futballcsapat hangja, pontosabban hangulatfelelőse vállalta, így sok emberhez eljutott a jótékonysági gyűjtés híre.

Az emberek elérésében a MEHÖK és a Neptunt kezelő csoport is támogatott minket, így a teljes egyetemhez eljutott a gyűjtés, reméljük ez elősegíti az akció sikerességét. Ahogyan az a Neptun üzenetben is szerepel, illetve a már több, mint 10.000 megtekintésnél járó fotó leírásában, amelyet az oldalunkon osztottunk meg, a Miskolci Egyetem két bejáratánál, a kupakgyűjtő dobozoknál kapott helyet.

A legfontosabb azonban az, hogy az egyetem hallgatói is partnerek legyenek, és legalább párszáz füzet és toll a dobozokban legyen, amikor kinyitjuk azokat. Az egyetem több ezer hallgatója közül, ha csak minden tizedik ember beledob egy füzetet, tollat, akkor ez a szám összejöhet. Egy embernek pár száz Forint, esetleg ingyen van, ha van otthon nem használt tanszer, egy leukémiás diáknak azonban hatalmas segítség, főleg ha a család egyébként sincs jó anyagi helyzetben.

Bizakodva várjuk a dobozok felbontását, amit legkésőbb szeptember 20-án teszünk meg. A tanszereket személyesen adjuk át a beteg gyermekeknek, illetve a kórháznak, ha ezt a vírushelyzet indokolja. Az eseményről fotót is készítünk, ami a Facebook oldalunkon található majd meg. Ezúton is köszönjük azoknak, akik támogatják a gyűjtésünket!

süti beállítások módosítása