Reaktor

Nekem fontos a természetvédelem. Akkor liberális vagyok?

Ha az ember arról beszél, hogy fontos számára a környezetvédelem, könnyen besorolódhat a liberális skatulyába. Talán egy pillanatra még saját magunkban is kételkedni kezdünk: valóban nem vigyázhatok a bolygóra anélkül, hogy közben büszke konzervatív legyek? A kérdés megválaszolásához célszerű lenne először is kideríteni, miért helyezi a politikai paletta bal oldalára a közbeszéd a klímavédelem ügyét.

Hogyan került oda?

A kérdésre pontos választ nem ismerünk, csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Egyrészt a baloldali politika klasszikus céljai (az erőszakos egyenlősítés és egyéb társadalommérnöki próbálkozások) elapadtak a XXI. századra. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem működik az osztályharc-elmélet. Szerencsére nem lett bevett gyakorlat az sem, hogy erőszakkal elveszünk attól, akinek (vélhetően okkal) van, és odaadjuk annak, akinek nincsen, így a baloldalnak új ügyet kellett találnia saját maga fenntartására. És itt jön a képbe a környezetvédelem. Célszerű egy olyan ügy mögé beállni, amely kellően globális ahhoz, hogy joggal lehessen globális megoldást ígérni. Kapóra jött, hogy a zöldpolitika egyfajta kiaknázatlan területként hevert parlagon, így könnyedén elbirtokolhatóvá vált a téma a politika főáramába helyezve. Röviden: a baloldal a magáévá tette, a jobboldal pedig hagyta.

De valóban baloldali érték?

A klímaváltozás egyértelműen ténykérdés. Aki ezt tagadja, tényt tagad, az pedig nem bölcs dolog. Lényeges volna azonban megnézni azt, hogy melyik politikai oldal milyen válaszokat ad a klímaváltozás tényére. Tendencia, hogy a nemzetközi baloldal – feltehetően a klímaszorongás lázas állapotában – igyekszik a klímavédelem problémájába becsomagolni azokat az erőszakos egyenlősítési programjait, amelyek tartós megvalósítása hosszú ideje nem jön össze. Jó példa erre az a Green New Dealnek nevezett amerikai tervezet, amely különös módon rendelkezéseket tartalmazott például a feltétel nélküli alapjövedelem tekintetében.[1] Gondoljunk csak bele: ha munka nélkül ingyenpénzhez jut az ember, az mindenképpen csökkenti a fogyasztást. Logikus, nem? Természetesen az ellenkezője az igaz. De az is nyilvánvaló, hogy a drasztikus és erőszakos gazdaságzöldítés sem javít a helyzeten. Erre lehet példa a németországi Energiewende, ahol az atomerőművek elsietett leállítását követően a legkevésbé sem javult a károsanyag-kibocsátás. A kimaradó termelést pedig Németország energiaimporttal pótolja, és növelték az igencsak szennyező lignitégetést az energiatermelésben.


[1] https://mfor.hu/cikkek/makro/bemutattak-a-nagy-amerikai-akciotervet-a-klimavaltozas-legyozesere.html

Green Grass With Water Droplets
Kép forrása: pexels.com

Különös paradoxon, hogy a liberális oldal a progresszivitást és az énközpontúságot szorgalmazza, ennek ellenére nagyra tartja a környezetvédelmet. Hiszen a liberalizmus az igények azonnali kielégítéséről szól: ha egy (lehetőleg túlárazott, Instagram-képes) avokádós chai lattét kívánok meg, csak beszaladok a legközelebbi helyre, és veszek egyet. Papírpohárban, műanyag fedővel. Ezt kiposztolom azzal a telefonnal, amelyet évente-kétévente cserélek, hiszen megérdemlem. Cserébe, mondjuk, támogatást kérek a születésnapomon egy olyan NGO részére, amely elvileg megvédi a bálnákat. Valahogy. De lehetőleg jó messze tőlem. 

Egy jobboldali fiatal véleménye a klímaváltozásról

Nem azt állítom az előző bekezdéssel, hogy ezek a fogyasztási lehetőségek ne volnának kellemesek és adott esetben akár hasznosak is. Ki ne szeretné a kényelmet? És lássuk be, fantasztikus, hogy egyre szélesebb réteg számára nyílik arra lehetőség, hogy például fapados gépekkel olcsón eljuthassanak a világ különböző pontjaira. Ezzel sincsen gond. De fontos a mértékletesség és a józanság. 

Egy fiatal jobboldali és egy fiatal liberális között nincs vita abban, hogy van klímaváltozás, és hogy az embernek kötelessége megtenni, amit tud annak érdekében, hogy mentse a teremtett környezetét, és minél tisztább állapotában tudja azt átadni a következő generációnak. Az igazi nézeteltérés abban áll, hogy míg az egyik oldal hangosan fogyaszt, és ezt kompenzálandó hangzatos klímavészhelyzetet hirdeta másik oldal tisztában van azzal, hogy nem globális szinten, bálnamentéssel kell kezdeni a környezetünk rendben tartását. Egy konzervatív fiatal ma úgy gondolkodik, hogy lokálisan kell kivennünk a magunk részét környezetünk megóvásának feladataiból. Belülről kell haladni kifelé. Egy személy, vagy egy család nem veheti fel a versenyt egy multinacionális vállalattal. Az előbbiek azt tudják megtenni, hogy igyekeznek helyi termelőktől vásárolni, és elkerülni az élelmiszerpazarlást a háztartásban. Édesanyáink érezték ezt ösztönösen, mikor azt mondták: annyit szedjünk ki, amennyit ténylegesen megeszünk. Hasznosítsuk újra, amit lehet, gyűjtsünk szelektíven! Takarékoskodjunk az árammal! Csak néhány egyszerű példa arra, mit tud tenni ma egy átlagos fiatal. 

White Windmill
Kép forrása: pexels.com

Ugyanakkor a nagy termelőkkel, az ipari és piaci szereplőkkel szemben szigorúbb állami és nemzetközi fellépésre van szükség. A környezetkárosító kibocsátás döntő többsége nem a háztartásokban keletkezik, hanem azt az ipari termelés okozza. Az államoknak törvényhozással kellene minél szigorúbb károsanyag-kibocsátási limiteket meghatározni. Ezeket a nemzetközi szervezetek iránymutatásokkal és kutatásokkal tudják segíteni. Tegyük versenyképesebbé a vasutat a repüléssel szemben! Európában erre adottak a feltételek, mutassunk benne példát. Fontos a kemény állami (nemzeti) fellépés, hiszen a multik nem szeretetszolgálatok: profitorientáltan működnek. Amíg pedig nincsenek rákényszerítve arra, hogy hatékonyabb eljárásokat alkalmazzanak, többet költsenek olyan kutatás-fejlesztésre, amely segíthet a környezetbarátabb működésben, nem fogják ezt maguktól megtenni, ha az "többet vinne, mint hozna". Ha valóban szeretnének részt venni a társadalmi felelősségvállalásban, akkor támogassák a helyi közösségeket, segítsék elő a környezetük fejlődését. Nőni fog az ilyen cégek társadalmi megbecsültsége. 

A végtelenségig lehetne ezt a fejtegetést folytatni, de konklúzióként a következőt fogalmazhatjuk meg. A természetvédelem nem kisajátítható egyik politikai oldal által sem. De az, hogy milyen válaszokat adunk, igenis függ a világnézetünk diktálta iránytól. Az egyik oldal hangos látszatintézkedéseket, globális szinten történő nyomásgyakorlást szorgalmaz, ami jól mutat az internetes kirakatokban, de nem segíti elő az érdemi változást. A konzervatív oldal mer először kicsiben kezdeni, és mindenkinek azt mondani, hogy annyit tegyél meg, amennyit a magad szintjén tudsz. Nem tagadja a probléma globális voltát, de a megoldást nem a kapkodó, elnagyolt tettekben látja. Aki sokat markol, keveset fog. "Think global – act local". Ha mindenki megteszi a magáét lokálisan, akkor hamar érezni fogjuk az eredményt globálisan is.

süti beállítások módosítása