Elnéptelenedő falvak, lepusztuló iparvárosok, mélyülő szakadék főváros és vidék között, elöregedő népesség. Mind az agy-és munkaerőelszívás jelenségének következményei. Alig akad olyan ember Magyarországon, sőt az egész posztszovjet térségben, akit legalább közvetve ne érintene a folyamat.
Mindannyiunk rokonságában, közeli ismeretségi körében találunk olyat, aki szülővárosától távol vállalt munkát, vagy akár már a tanulmányait is máshol végezte. Elég csak pillantást vetnünk a vidéki, különösen a kelet-magyarországi városok egy-egy pályaudvarára egy átlagos vasárnapi napon. Hétről-hétre zsúfolásig telt vonatok tucatjai szállítják az egyetemistákat, a munkavállalókat a főváros felé, vagy azon túlra, külföldre. Miből ered az agyelszívás jelensége? Mióta van jelen a társadalmakban, mióta beszélhetünk róla ebben a formájában? Milyen kockázatokat és lehetőséget rejt? Az alábbiakban ezeket a szerteágazó kérdéseket igyekszem áttekinteni, a teljesség igénye nélkül.
A nemzetközi agyelszívás az a jelenség, amelynek során egy ország szakemberei külföldön vállalnak munkát és és telepednek le - olvashatjuk sok helyen. A kifejezés a XX. század folyamán terjedt el, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokhoz kötődően. Az amerikaiak a német, majd a szovjet technológiai fölény veszélyétől tartva óriási összegeket kezdtek a kutatásra és a fejlesztésre költeni. Szövetségi politikává vált, hogy a hatékonyság érdekében minél több tehetséges szakembert csábítsanak az országba. Ennek az előnyeiről az amerikai gazdaságnak már rengeteg tapaasztalata volt: a bevándorló szakemberek hozzájárulása a technológiai fejlődéshez már korábban is óriási volt. Miután az amerikai állam tudatosan is ösztönözni kezdte ezt a folyamatot, olyan kutatócsoportok jöttek létre, melyekben a világ legtehetségesebb szakemberei dolgoztak. Sokak számára ismerősen csengenek a ,,marslakókként” emlegetett magyar tudósok nevei: Szilárd Leó, Teller Ede, Kármán Tódor és a többiek. Nekik, és a hozzájuk hasonló zseniknek is köszönhető, hogy az Egyesült Államok szuperhatalommá nőhette ki magát.
A múlt század második felében a nyugat-európai országok is alkalmazni kezdték az agyelszívás eszközét. A globalizációval, a távolságok csökkenésével, majd az EU keleti bővítésével újabb lendületet kapott a jelenség. Az agyelszívás elsősorban a magasan képzett rétegeket érintette korábban, azonban a 2000-es évek közepe óta a társadalom valamennyi rétegére kiterjedt: már nem csak a csúcsszakembereket csábították elvándorlásra , hanem általában a jólképzett szakembereket: az agyelszívás munkaerőelszívássá szélesedett. A lehetőséget erre többek közt a kelet- és nyugat-európai országok életszínvonala közti szakadék teremtette meg. Egyre gyakoribbá vált, hogy a fiatalok már a felsőfokú tanulmányaikat sem a saját hazájukban végzik, és utána nagy eséllyel már külföldön telepszenek le. Éppen ez utóbbi miatt sokan az agyelszívás első lépcsőfokának tartják a tanulmányi célú elvándorlást.
Fontos kiemelni azt is, hogy az agy-és munkaerőelszívás belföldön is megfigyelhető: a diákok és a munkavállalók a nagyobb városokba áramlanak. A kivándorlást és a belső vándorlást, jóllehet szinte ugyanazon tényezők mozgatják, hosszú távú hatásuk – mely leginkább gazdasági és demográfiai jellegű – jelentősen különbözik egymástól. Vegyük először szemügyre a kivándorlást, hiszen ennek következményei sokkal egyértelműbben, egyszerűbben felvázolhatóak.
Először is fontos leszögezni, hogy az Unión belül Magyarországon nem kiugróan erős a kivándorlás, sőt az utóbbi években csökkenés figyelhető meg a KSH adatai alapján. Mégis érdemes felvázolni a lehetséges következményeket. A kivándorláss okozta demográfiai probléma a kivándorlók alacsony átlagéletkorában gyökeredzik. Ha csak azt vesszük alapul, hogy a 20-30-as éveikben járó munkavállalók a változtatásra a legnyitottabbak és a legnagyobb munkabírásúak, logikus, hogy a jelenség leginkább ezt a réteget érinti. Egy eleve elöregedő népességű államban az elvándorlás csak fokozza a fiatalabb korosztályok alacsony arányából fakadó problémákat. Az eltartottak és a dolgozók arányának megbomlása nyomás alá helyezi a nyugdíjrendszert, és a népesség csökkenése további problémákat is okoz a munkaerőpiacon, a szolgáltatásokban és a társadalom egyéb területein.
Fontos negatív hatás, hogy elsősorban a magasan képzettek vándorolnak ki, ezért olyan területeken, mint például az egészségügy vagy a kutatás és fejlesztés jelentős munkaerő hiányt okoz. Az egészségügy állapotának romlása többek között az orvoshiánynak tudható be.
A magasan képzett szakembereket igénylő kutatás és fejlesztés szektor a gazdaság felemelkedéséhez szükséges nagyobb hozzáadott érték előállítását szolgálja. A szektor előremozdítása elengedhetetlen, hiszen ezáltal lehet hatékonyabbá tenni az ipart és a mezőgazdaságot is. Az lenne az ideális, ha a multivállalatok nem csak egy nagy összeszerelő üzemként tekintenének Magyarországra, hanem a fejlesztések célszerű helyszíneként. A K+F szektorra szánt kiadások növelése a probléma egyik megoldása lehet. Ha a külföldre költözött munkavállalók idővel hazatérnek, egyértelműen pozitívum a gazdaság és a társadalom számára külföldön megszerzett sokrétű tapasztalatuk, az új technológiák ismerete és a hazahozott új nézőpontok.
A főváros és a vidék közötti szakadék mindenki számára nyilvánvaló. Budapest a nyertese a nagy arányú (elsősorban kelet-magyarországi eredetű) belső elvándorlásnak. Ebben jelentős szerepet játszik a tanulmányi célú elvándorlás. Budapest egyetemek és állások bő választékát kínálja. Itt koncentrálódik a kutatás és fejlesztés legnagyobb része is. A főváros és a vidék közötti szakadék egyre mélyebbé válik. Az elvándorlás sújtotta területek egyfajta örvénybe kerülnek: a belső népességmozgás is elsősorban inkább a fiatalokat érinti és vidékről olyan emberek mennek el, akik helyben kedvezőbb életfeltételeket teremthetnének, ezzel maradásra ösztönözve a még fiatalabb korosztályokat. Az egykori szocialista iparvárosok népessége rohamosan csökken, rozsdaövezetekké válnak. A fővárosi és vidéki aktív lakosság ilyen egyenlőtlen eloszlása a gazdaság egészére is káros hatással lehet.
Mindemellett megvan azon pozitív vetülete is a belső vándorlásnak: fejlett, hatékony termelésre képes tudásközpontok és ipari központok jönnek létre. Hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, azt az oktatás és a munkaerőpiaci igények minél szorosabb összehangolásával lehetne elérni. A pozitív példa Debrecen, ahol elkezdték fejleszteni az egyetemi mérnökképzést, amint kilátás nyílt rá, hogy a BMW Kelet-Magyarországon építené fel új gyárát.
A népességmozgás nem alapvetően rossz jelenség, sőt valamilyen szinten szükségszerű is. Jelentős demográfiai problémákhoz inkább a kivándorlás vezethet, a belső népességmozgás ebből a szempontból nem feltétlenül jelent veszélyt. Ez utóbbi akkor lehet káros, ha aránytalanul sok ember áramlik például a főváros felé. A debreceni, és az ahhoz hasonló példák alkalmazása jó megoldás lehet a kár mérséklésére.
