Klímakatasztrófa, klímaválság, klímaszorongás. Néhány kifejezés, amelyek az elmúlt hónapokban felkapottá váltak az internetes keresésekben és a beszélgetésekben is. Nem fér hozzá kétség: Greta Thunberg szeptember végi beszéde felrázta a kedélyeket, és olyan kérdéseket vetett fel, amelyeket érdemes közelebbről is megvizsgálni. Például azt az alapkérdést: mit tekintsünk környezetvédelemnek?
1. Politikai földindulás? Elsősorban közös ügy!
A radikalizmus hatékony: ezt bizonyítja Greta Thunberg szereplése is. Egy mérsékelt stílusú beszédről minden bizonnyal sokkal kevesebben értesültek volna. Azonnal felmerül azonban a kérdés, volt-e értelme? Eljutott-e a közönség nagyobbik részéhez bármilyen előremutató üzenet, vagy a Greta Thunberg személye körüli viták vonják el a figyelmet?
Annyi nem kétséges, hogy túl sokat beszélnek egy emberről az ügyhöz képest: beteg-e vagy sem, túl fiatal-e vagy sem, manipulált-e vagy sem, jogos-e amit mond, vagy sem.
A klímaváltozás pedig valós és sürgős probléma: bár hasonló folyamatok zajlottak már le a történelem során, a jelenlegi légköri szén-dioxid koncentráció és a hőmérsékletváltozás trendje aggasztó. Ahogy a Greenpeace környezetvédő szervezet is hangsúlyozza: „ismeretlen vizekre evezünk”. Együtt kell tehát cselekednünk!
2. Közös ügy! Valóban?
Elsőre azt gondolnánk, hogy magától értetődő a válasz: ki olyan őrült, hogy ne a környezetvédelem mellett cselekedjen?
Korántsem ennyire egyszerű. Indokolt, hogy államok, üzleti szereplők és egyének más-más tempót, új megközelítéseket javasolnak. Nem meglepő, hogy többek között Kína és India szkeptikusan figyelik bizonyos nyugati államok sürgető javaslatait, és történelmi tényekre hivatkozva sérelmezik, hogy azok az elmúlt évtizedekben semmit nem tettek a környezetszennyezés ellen. Ezzel utalva arra, hogy talán nem is volt érdekük. Hasonló bizalmatlanságot keltenek azok a környezetvédelmi kezdeményezések is, melyek nem átgondolt programokhoz, hanem érzelmi zsarolásra építve igyekeznek követőket szerezni. Ha a szándék nem is lenne rossz, a megközelítés mindenképp!
A környezetvédelem témájáról széles a vélemények spektruma, a radikálisoktól, akik szerint az egész egy megtévesztés, a másik oldal radikálisaiig, akik közé – tartalmi kritika nélkül – Greta Thunberget is sorolnám.
A hatékony környezetvédelemhez társadalmi konszenzusra van szükség.
Az állampolgárok általában a világ gazdasági és politikai elitjét hibáztatják, míg a világ gazdasági és politikai elitjének tagjai egymást. Hiszen politikai öngyilkosság lenne a szavazók ellen nyíltan kritikát megfogalmazni. Az első lépés eldönteni: van-e társadalmi konszenzus.
3. Tegyük fel, hogy van konszenzus!
Számos szempontból nem tartom szerencsésnek a 16 éves svéd lány New York-i beszédét, de egy gondolat megmaradt bennem:
„Azt mondják, hallanak minket, és megértik a helyzet sürgősségét. De mindegy, mennyire szomorú vagy dühös vagyok, ezt nem akarom elhinni. Ha valóban értik a helyzetet, és mégsem tesznek semmit, az azt jelenti, hogy maguk gonoszak. És ezt nem akarom elhinni.”
Bizakodhatunk abban, hogy a beszédben is említett, valóban létező gonoszság és az ellenérdekek dacára a fő cél a társadalom többsége számára valóban a környezetvédelem. Ez szerepel például az Európai Bizottság ökoinnovációs cselekvési tervében is, mely a környezet minőségének védelmét és javítását, az emberi és természeti erőforrások körültekintő hasznosítását, a fenntarthatóság növelését, illetve a globális kihívások kezelését célozza meg. Minden bizonnyal az emberek többsége ezen irányelvekkel egyet tud érteni!
4. Ne csak a célról, a lépésekről is beszéljünk…
A társadalmi nyomás egyre inkább érződik, de ha ez konkrét célok nélküli dühös tömegtüntetésekké alakul, valószínűleg kevés sikert ér el. A szubszidiaritás elve – ha egy feladatot helyi szinten meg lehet oldani, arról nem szükséges és nem is szabad magasabb szinten dönteni – nem csak jól csengő gondolat. Ebben az esetben követendő is. Nem a vádaskodás, hanem a felelős állampolgári magatartás vezet el a célhoz.
Ennek első lépése a kellő informáltság, melyhez körültekintő magatartásra van szükség a téves impulzusok elkerülése érdekében.
A tökéletes szakmai megalapozottság valószínűleg elérhetetlen. De hiteles szakértők és kutatók megalapozott véleményeit követve - nem pedig politikai oldalak igényeit kiszolgálva -, és a saját józan eszünkre támaszkodva már megfogalmazódhatnak olyan konkrét teendők, melyek nem csak magunkat, de a környezetünk épségét is szolgálhatják.
5… mindezt a megfelelő kommunikációval.
Ha radikális emberek radikális kommunikációs stílussal állnak elő, valószínűleg nem képesek társadalmi konszenzust teremteni, még akkor sem, ha igazuk van. Erre utalhatott Emmanuel Macron francia államfő is Greta Thunberg beszéde kapcsán, aki szerint az ilyen hozzáállás kibékíthetetlen ellenségeskedéshez és egy depressziós generáció születéséhez vezet. A pánikcselekvésre buzdító beszédekhez hasonlóan veszélyesnek tartom a túlzott szkepticizmust is:
„A klímaváltozás kérdésköre abszolút rémálom (…) Mit fogunk tenni a felmelegedéssel? Sok szerencsét hozzá, én nem látom a megoldást (…) Ezek a dolgok hihetetlenül bonyolultak”
– csak néhány gondolat Jordan Peterson kanadai pszichológustól. Még ha racionálisan egyet is érthetünk vele, e kijelentések nem segítik az előrelépést. Hasonlóan vélekedhetnénk a betegségekről vagy a bűnözésről is. De joggal nem jelentjük ki, hogy a pedofília vagy az öregség által okozott kóros állapotok kiküszöböléséhez sok szerencsét kívánunk, nem tartjuk megvalósíthatónak. A történelem során felmerülnek olyan megoldhatatlannak tűnő problémák, amelyekre vagy érkezik jó válasz, vagy nem, mégis kezdeni kell velük valamit.
Klímakatasztrófa, klímaválság, klímaszorongás. Hatásos, de a kérdést nem jó irányból megközelítő kiejezések. Ezt a megközelítést a probléma súlyának kellő megértése, az ügy felkarolása és a közös cselekvés kell hogy felváltsa.
Források:
https://mandiner.hu/cikk/20191001_jordan_peterson_a_klimavaltozas_megoldhatatlan_problema
Fotó: WHOI.edu
